Május új energialöketet hoz most a bolygóra. A magasabb szellemimájus jelenlét által vezérelve képesek leszünk előre lépni. Egyfajta nyugtalanság is érezhető majd a levegőben, nem érjük be az eddigivel, többet akarunk, és azonnal akarjuk!

Az 5-ös szám ezért kiált: “Szabadságot!”. Ez arra késztet minket, hogy kifejezzük magunkat, hogy változtassunk, mozduljunk, fejlődjünk, és felrázzuk a dolgokat. Ezek aztán mind beindítják kreatív erőink és vízióink áramlásának kerekét. Merész energiák vannak most játékban: egyfajta sürgető érzést is érezhetünk az iránt, hogy végre figyelembe vegyük eddig megtagadott vágyainkat és ambícióinkat. Mindannyian többet akarunk, és van rá mód, hogy ezt megkapjuk!

Igen, “Aki keres, az talál!”, ez az üzenet megnyilvánulhat a saját éteri GPS-ünkön (intuíciónkon) keresztül, és május 5-ös száma arra bátorít minket, hogy a tapasztalás útján közelítsünk most életünkhöz.

Az 5-ös szám a fizikai testet jelenti, így most kihívás alá kell vetnünk fizikai testünket annak érdekében, hogy “felébredjünk”, és hogy lerázzuk magunkról az elmúlt hónapok kétségbeejtő porát. Április 2017 egyik legintenzívebb hónapja volt, a konfliktusok és zűrzavarok szinte brutális duzzasztógátja.

Kirándulnod, úsznod, sétálnod, pörögnöd-forognod kell most! Rázd magad, mozogj! A fizikai erőfeszítés a lélek fontos terápiája. Ez része annak, hogy újra kezedbe tudd venni az irányítást, egészséges értelemben. Ha nem követed ezt a tanácsot, akkor könnyen házsártos lehetsz, és kiveheted részed a többiek frusztrációjából. A számítógépeden van egy “Frissítés” gomb, úgyhogy nyomd meg, és frissítsd fel a lelked!

E hónap rejtett ajándéka az a képesség, hogy felismerd: senki sem tart többé vissza. Ha börtönben éltél eddig, itt az ideje, hogy kiszabadulj! Meg tudod csinálni, és a magasabb erők a segítségedre lesznek, ha kiveszed mindebből a részed.

Most van itt az ideje a “tavaszi felfrissülésnek”. Meg kell újítanunk energia terünket, hogy jobban tudjunk navigálni, és ki tudjuk élvezni az év hátralevő részét. Május az ideje annak, hogy kijelentsük: “Jöjjön aminek jönnie kell, én egészséges, kiegyensúlyozott és éber leszek 2017 hátralévő részében.“

Az egyensúly és az éberség személyes terére most mindenkinek szüksége van. 2017 összkalkulációja a 10-es szám, és a 10-es azt szimbolizálja, hogy “Mindent vagy semmit!’. Most, hogy világosan látjuk, hogy ez egy igen szélsőséges év, mit tegyünk? Hát, a legjobb numerológiai elemzést olvasod épp ehhez, itt a válasz!

A régi jó időkben, amikor Yogi Bhajan sokat utazott és tanított, sokszor megengedte, hogy óra után személyes kérdéseket tegyenek fel az emberek. A “Long Time Sun” után egyből odamentünk hozzá, és sorba álltunk. Fiatal lányként a 20-as éveimben éppen egy nagyon fontos kérdést tettem fel. Yogi Bhajan a kérdésemre reagálva azt mondta: “Ne túl sokat, ne túl keveset.” Sosem felejtem ezt el, mivel a lélek számom (születési napom) a 10-es, és a 10-esnek megvan a hajlama arra, hogy fanatikussá válva kompenzáljon, vagy, hogy egyáltalán ne tegyen semmit. 

Ez az év időnként igen nagy energialöketet hoz, de ezt az energiát tudnunk kell megfelelő módon irányítani és kordában tartani. Egy másik nagyon jó idézet erre Yogi Bhajantól: 

Vagy te lovagolod meg a hullámokat, vagy ők téged. (Yogi Bhajan)

Ez a fekete-fehér, vagy az anya-csavar kedveseim. Nincs más olyan mágikus képlet, ami segítségével megtalálhatod a megoldást erre, csak ez: 

Ha a saját pszichéd az Univerzális Intelligenciával egyensúlyba kerül és vele áramlik, az átvisz mindenen. (Yogi Bhajan)

Május a felébredés hónapja, amikor lehetőséged nyílik arra, hogy felébreszd önmagadat, így nem a környezetednek kell majd felébresztenie. Kérlek, ezt ne értelmezd durva dologként, minden a segítségedre siet, amikor úgy döntesz, hogy kilépsz abból a már megszokott, jól ismert közegből, ami már nem működik többé. Ez egy kedves és szerethető világ, ha úgy döntesz, hogy a jóra összpontosítasz, és hasonló gondolkodású emberekkel veszed magad körbe.

Az 5-ös szám mindemellett a rugalmasságot és az állóképességet is jelenti, amire különösen szükségünk lesz az év hátralévő részében.

Ha jól jönne egy kis inspiráció e hónapra, most a “A karate kölyök” című filmet ajánlom.

Akár az eredeti verzíót 1984-ből, akár a 2010-es nagyszerű feldolgozást nézed, ez a film a kegyelem, a méltóság, a becsület és az erő példáját mutatja be. Nézd meg a filmet a gyerekeiddel, és beszéljétek meg, hogy ki milyen fajta személyes gyakorlásba kezd ahhoz, hogy elérje ezen erényeket. Azok a gyerekek, akik megkapják ezt a fajta vezetést, és támogatást, soha nem buknak el az életben. Hagyd a videójátékokat, itt az ideje a valódi játéknak! 

“A kegyes és a tiszta fény tartson meg örökkön, kedvesem, angyalok fogják a kezedet, és vezessenek haza. Sat Nam.”

Írta: Nam Hari Kaur (forrás); Fordította: Domján Mia (www.satnamjoga.hu)

Send this to a friend