újjászületés idejeSok minden történik most bennünk, mint sok mindenkiben, akik érzik az energiák változását. Még kevés látszik kívül, de annál több történik belül,  és a családunk, a körülöttünk lévő közösségek energiájában. Erősödünk, vágyakat álmodunk lépésről lépésre valósággá, igazítjuk ki az energiákat, amelyek az életfeladatunk beteljesítését eddig még fékezték. A bardo, a megpihenés ideje van a halál és az újjászületés között, de a belső energiák már ébrednek.

Változunk, és változnak a tapasztalásaink is. A Vízöntő kori tudatosság minőségében teljesen mást hoz, mint az előző korszak. Fejlődni fogunk az együttérzésben, és egymás támogatásában, mégis az egyéni utak is fejlődésnek indulnak. Egyik nem zárja ki a másikat, sőt! A változás máregyüttérzés most is érezhető. Végtelenül hálás vagyok, hogy a növekvő együttérzést, és segítséget tapasztalhatom az életemben, és szeretném megköszönni azoknak a családtagoknak, barátoknak, akik segítenek abban, hogy a Párommal egyre elhivatottabban végezhessük a munkánkat, nevelhetjük, és segíthetjük a gyermekeinket. Minden segítség nagyon jól esik a szívünknek. Köszönöm, hogy azt is tapasztalhatom, hogy hogyan nő az én szívemben is az együttérzés és az őszinte segítés vágya. Köszönöm mindazoknak, akik kimutatják, hogy nem vagyunk egymásnak közömbösek, és mindazt a szeretetet és segíteni akarást, ami már most is sokkal intenzívebben érzékelhető, mint korábban.

Köszönöm, hogy pár nappal ezelőtt sokan reagáltak a segítségkérésre, amit Molnár Rózsa nevében küldtem. Rózsa melldaganatból gyógyul éppen, és egy pár napja majdnem feladta. Az a sok gyógyító energia, és szeretet, ami érkezett felé, mégis segített, hogy maradjon még. Rózsának nagyon jól esett a segítségetek, és nagyon köszöni. Köszönöm mindazoknak, akik a Facebookon, vagy e-mailben biztosítottak minket a segítségükről, és köszönöm az azóta érkezett érdeklődéseket is Rózsa hogyléte felől.

Kérlek Benneteket, hogy gyógyítsátok őt továbbra is szeretetteljes gondolatokkal és energiákkal egyénileg és csoportosan is, én is ezt teszem, és időnként írok majd visszajelzést a blogban, hogy tudjátok ti is, hogy van.

Rózsa természetesen most nem tud munkát végezni, otthon van, és elég gyenge. Korlátozottan tud csak kapcsolatot teremteni a világgal, ennek testi és technikai akadályai vannak. A fia segített neki eddig a kapcsolattartásban a neten keresztül, de a számítógépük most elromlott. Kérdeztem Rózsától, hogy hogy áll most anyagilag, és mit kezd most számítógép nélkül. Miben segíthetünk? Azt mondta, hogy a számítógép most nem annyira fontos, viszont az nagyon fontos, hogy a létük a fizikai síkon biztosítva legyen, hogy ki tudják fizetni a lakbért, legyen mit enni, legyen pénz a gyógyszerekre, speciális ágyra, amire most szükség van az ápolásához.

Kérünk Benneteket, hogyha tudjátok, és szívesen teszitek, támogassátok Rózsát, hogy biztonságban érezhesse magát, és a gyógyulásra tudjon koncentrálni.

A számlaszáma, ahova támogatásotokat küldhetitek:

Molnár Rózsa

OTP Bank Nyrt.

11773494-02855521-00000000

Köszönünk minden jó szándékú segítséget, nagyon sokat jelent ez most Rózsának!

A következő programokon várlak szeretettel, ha töltődni, fejlődni, kapcsolódni szeretnél:

Február 5-ig még kedvezménnyel tudsz jelentkezni a

„ Belső erő” meditációs iskolába.

Belső erőÉleted egyik legjobb befektetése az, ha megtanulod, hogyan férj hozzá a benned lakozó kincsekhez. Semmi újat nem kell magadban kifejlesztened, csak megtanulni látni az össze benned lévő, végtelen számú lehetőséget. A meditációs iskola erre ad lehetőséget. Arra, hogy megértsd, ki vagy valójában, és hogy hogyan éld legfényesebb énedet a jelenlegi fizikai formádban.

A meditációs iskoláról tematikájáról, és pontos dátumairól itt olvashatsz bővebben!

Ha mi magunk gyógyulunk, akkor a kapcsolataink is gyógyulnak, ami segít abban, hogy jobban érezzük magunkat, hogy jobban meg tudjuk élni a szeretetet, és hogy boldogok legyünk.  A gyógyulásunk egy egészségesebb és szeretetteljesebb jövőt hoz a gyermekeink, és a családunk életébe is.

Február 11-én indul a

Kiteljesedés 2.0 webkurzus

Magamhoz ölelem az Édesanyámat

avagy

40 nap alatt közelebb a Teljességhez

Kiteljesedés 2.0

A kurzus egy 40 napos utazás, amely során minden nap küldök számodra egy feladatot, amely automatikusan eljuttat az Édesanyáddal kapcsolatos megbocsátásig. Az Édesanyával való kapcsolat rendezése könnyebbséget ad a kapcsolatink alakításában, és a párkapcsolati életterület gyógyulását eredményezi.

A Kiteljesedés 2.0 résztvevői kedvezményesen vehetnek részt a tavasszal induló apai, és az önelfogadást gyógyító programokban is.

A hamarosan induló Kiteljesedés 2.0 webkurzusról itt olvashatsz bővebben!

Szeretettel várunk február 14-én, Valentin napon 14- től 19 óráig a

„Női workshop a szépségért, ragyogásért, és kecsességért”

programunkon.

ragyogó nőiség

 Ezen a rendezvényen:

• beazonosítjuk és elengedjük a régi, korlátozó blokkokat és mintákat

• elképzeljük, és megteremtjük új önmagunkat

• újjászületünk és megerősödünk nőiességünkben

• egy speciális jógakriját végzünk a szépségért, sugárzásért és kecsességért

• transzformáló mantrákat éneklünk

• táncolunk

• támogató női körben egymást erősítjük

Már csak néhány helyünk van! Ha velünk szeretnél lenni, informálódj és jelentkezz itt!

 

Szeretettel,

Arató Mónika

 

Send this to a friend