Az elmúlt napokat az érzékelésem szintjén valami különös zsibbadtság jellemezte. Olyan érzés volt, mintha minden, ami a felszínen látszik, Csipkerózsika álmot aludna, mintha nem történne semmi. Valóban így van? Nem történik semmi? Gondoltam utánanézek, mi is a helyzet. Ahogy jobban megnéztem az elmúlt heteket, rá kellett jönnöm, hogy valójában rengeteg minden történik. Mélyen zajló átalakulások, karmikus gyógyulások történnek a felszín alatt, és időnként a felszínre is törnek. Ez nem mindig kellemes, de sok dolog tudatosodik, amelyeket így lehetőség van megbeszélni szeretetteinkkel, és egy magasabb minőségben újrateremteni.

Olyan fontos változások is történtek, amelyek arra a kérdésre adtak választ, hogy mire fókuszáljak, mi a feladatom a változó világban. Jött például egy felkérés vidékről, hogy tartsak ott is előadást, aminek nagyon megörültem, mert régóta vágyom arra, hogy az ország (és a Világ) különböző területein élő emberekkel közvetlenül érintkezzek. Erről hamarosan írok is, hátha sokatokkal személyesen is találkozhatunk. Lassan tehát oldódni látszik a tetszhalott állapot. A szívem legmélyén tudom, hogy ez így van jól, és ezért elfogadás volt és van bennem.

Kíváncsi voltam azonban arra, hogy mi is zajlik valójában, és Veres Mónika asztrozófus írásában a jelenlegi időszakról megnyugtató válaszokat találtam. Február második felében még lélek szinten a korszakzárás, a régi minőségektől való elköszönés zajlik, ami befelé fordulást, mély belső munkát igényel. Február 25-e Telihold napja a jövőre való rálátás mágikus pillanatát hozza el. „ Varázslatos módon rálátunk arra is hogyan tudunk életünk királyává- urává- válni a jövőben, s ehhez mit kell tisztába tennünk vagy mitől kell megtisztulnunk.” Február vége a belső békét, az érzelmi, lelki egység megélését hozza el a kapcsolatainkban is.

A mi házunk táján három olyan fontos programmal is készültünk, ami ezt a szép időszakot teheti még tudatosabbá, és a teremtésünket ezáltal sikeresebbé. Olyan programokon várunk benneteket, amelyek abban segítenek, hogy elköszönhessünk a régi minőségektől, és szívből és lélekből kívánva hozhassuk létre, megszentelt körülmények között mindazt, amit szívesen tapasztalnánk valóságként.

Ha ezt az évet tudatosabban, minden eddiginél sikeresebben és boldogabban szeretnéd megélni, akkor szeretettel várunk február 24-én vasárnap, a

 

A Teljesség virága

meditációs esten és évmegszentelő szertartáson.

Ezen az esten együtt ringatózunk majd a Teljesség virágának szirmain.

  • Beazonosítjuk, hogy mi az, amit el szeretnénk engedni az eddig tapasztalásainkból.
  • Megünnepeljük mindazt, ami már most is a teljesség egy szelete az életünkben.
  • A szívünk mélyére nézünk, és megtaláljuk a vágyakat, amelyek ott születnek.
  • Igent mondunk a vágyainkra, és magunkhoz öleljük őket.
  • Áldást kérünk mindarra, ami meg szeretne valósulni, és ami elvezet a Teljességbe.
  • Megszenteljük az előttünk álló évet, és önmagunkat, mindezzel megemelve életünk minőségét.

A meditációs est időpontja:

2013. február 24. vasárnap, 15.30-tól 19 óráig

A meditációs estre február 18-ig még kedvezményesen, 4 500 Ft helyett 3 800 Ft- ért, és a férőhelyek erejéig jelentkezhetsz!

Jelentkezni itt tudsz: jelentkezem@simratyogaworld.com e-mail címen, a tárgysorba írd be, kérlek: Teljesség

Február 25-re, Telihold napjára, amely most az év első tízmilliószoros napja is, szeretettel várunk a

 

Tízmilliószoros teremtő napi és Teliholdas

Csendes – este

Csendes Csabával és Arató Mónikával

Ezen az estén közös mantraénekléssel és tanulással megerősítjük a kapcsolatunkat a Teremtővel, a fizikai síkon pedig életterületeink energiáját tisztítjuk meg: az egészségét, a párkapcsolatét, és az anyagi biztonságét.

A mantrák mágikus, gyógyító, védelmező és felszabadító dallamok. Több ezer éve használják őket a keleti misztikus tradíciókban a test vitalizálására, a belső nyugalom és a szent célok eléréséhez. A hang és a lélekorientált zene képes gyógyítani a testet, megnyugtatni az elmét, az emóciókat, megnyitni szívet, és a szent szavak képesek kitárni a kapukat más dimenziókba.

Az éneklés lehetővé teszi, hogy tisztítsuk a torokcsakránkat, ami páros csakrája a 2., vagyis a szakrális vagy szexcsakrának. Mindkét központ nagyon fontos egészségünk, és életterületeink alakítása szempontjából. Bármelyikkel foglalkozunk a kettő közül, az hat a másikra, és jó irányba segíti alakítani a hozzá tartozó életterületeket, melyek a következők:

Kommunikáció – Torok csakra

    • Saját véleményed vállalása, önérvényesítés
    • Félelmek, feszültségek kimondásának, elengedésének képessége
    • Eredményes és örömteli kommunikáció a munkahelyen, családban
    • Szükségletek kielégítésének kérése: saját magadtól, szeretteidtől, munkaadódtól, Istentől
    • Önkifejezés, művészi tevékenység

Fizikai megjelenés, életörömök, kreativitás – Szakrális vagy szex csakra

    • Tested egészségi állapota, súly, megjelenés, alvási szokások
    • Fizikai örömökhöz való viszonyulás: evés, ivás, szerelem
    • Teremtőerő, kreativitás, elszántság, bátorság

Találkozunk:

Február 25– én hétfőn, 18-tól 20 óráig

Az est részvételi díja: 3 300 Ft/ fő

Ha jelentkezésedet február 19 -ig jelzed, számodra az estén való részvétel 3 300 Ft helyett 2 700 Ft/ fő!

Jelentkezni itt tudsz:jelentkezem@simratyogaworld.com, a tárgysorba írd be kérlek: Csendes- est

Az Élet három legfontosabb pillére a fizikai síkon: az egészség, a bőség, és a szerelem. Természetes, hogyha arra vágyunk, hogy ez mind a miénk legyen, mikor egy új korszakba lépünk. Most egy olyan programot ajánlok Neked, ami a bőséggel foglalkozik, és segít abban, hogy meggyógyítsd mindazt, ami eddig elválasztott tőle, és új mintákat teremts az életedben, létrehozva ezzel saját magad és családod jólétét.

„Nincs annál nagyobb kaland, mint mikor az álmaiddal összhangban élsz.”- Oprah Winfrey

A Bőség-vonzó online kurzus

2013. február 25-én hétfőn, Teliholdkor indul.  A kurzus segítségével megérted, hogy minek a következménye, ami eddig történt az életedben. Meggyógyíthatod, és elengedheted mindazt, ami egy torz valóság megteremtésében eddig veled volt, és belekezdhetsz annak az életnek a megteremtésébe, amire valóban vágysz. Magadba gyűjtheted azt a belső erőt, ami ahhoz kell, hogy valóban változtatni tudj az általad kívánt valóság irányába. Megérkezhetsz a szeretetbe, ami a bőség és gazdagság alapja is.

Ha jelentkezésedet február 19-ig jelzed, még meg is takaríthatod a részvételi díj egy részét.

Olvass tovább minderről és jelentkezz! Személyes kísérésemet is igényelheted!

 

Szeretettel küldök egy szép videót. Talán segít, hogy tudatosabban haladjunk a kapcsolati harmónia felé, amit február végén még az égi események, a bolygók is segítenek:

http://www.facebook.com/photo.php?v=500134600033450

Veres Mónika írását a február végi eseményekről itt olvashatod el: http://www.csillagtitkok.hu/cikkek/az-osszegzes-es-a-korszakzaras-ideje.html

 

Szeretettel ,

Arató Mónika

Copyright © Arató Mónika

A Teljesség virága honlap és a Lélekcsemegék bármely szövege szabadon idézhető. Ha kiírod a szerző nevét vagy a www.simratyogaworld.com oldalt is, mint forrást, azt külön megköszönjük Neked.

 

 

Send this to a friend