A múltkori blogbejegyzés sok hozzászólást hozott a weboldalon, és e-mailben is sok levelet kaptam. Úgy látszik, sokunkat érdekel az idill témája. Köszönöm a hozzászólásokat és a leveleket, mert ez bennem is tovább vitte a gondolatot.

Szeretném leszögezni, hogy teljes mértékben elfogadom azok véleményét, akik azt mondják, hogy szükség van konfliktusokra, drámákra. 

Én annak vagyok a híve, hogy mindenki szabadon higgyen abban, amiben szeretne, amíg ezzel másokat nem sért. A múltkori blogbejegyzés azzal kapcsolatban fogalmazott meg egy másik álláspontot, hogy vannak, akik nem tudják elfogadni egy írónő választását az idill mellett, és ez negatív véleményeket, gyűlölködést szül bennük.

Több kedves olvasó jelezte, hogy szerintük szükségük van a konfliktusra, nehéz helyzetekre a mesékben, mert egyrészt ezeket a meséket gyakran kérik a gyerekek, másrészt így tudnak a kis életükben jelenlevő feszültségek feloldódni. Ezzel egyet is értek. Egy pár dologra azonban szeretném felhívni a figyelmet. Ezt a modellt használjuk már évszázadok óta. Konfliktus a mesében, feloldódás bennem. Feszültség bennem, feloldódás a mese konfliktusa által bennem. Ennek azonban az lehet a következménye-, amit egyébként felnőtt embereknél is meg lehet figyelni- hogyha valami belső feszültség jelenik meg, akkor kívül hozunk létre valami olyan feszültséggel telt helyzetet, konfliktust, ami feloldhatja a bennünk lévő kellemetlen érzéseket. Ez másokat azonban nem juttat közelebb a harmóniához, csak esetleg akkor, ha a konfliktusból kialakul egy közös feloldódás. Számos olyan barátom, ismerősöm, sőt kedvesem is volt, aki ezt a modellt használta. Sőt, én magam is éltem ezzel a feloldási móddal, amíg rá nem ébredtem, hogyha igazán felelősséget vállalok önmagamért, akkor először megpróbálom felkutatni, hogy miből ered a belső feszültség, és azzal foglalkozom, mielőtt másra, vagy a külvilágra vetíteném, ami bennem van, és onnan várnék megoldást. Szerintem nagyon fontos, hogy szülőként megtanítsam a gyermekemnek- természetesen az életkori sajátosságok figyelembe vételével–  a feloldási módot is azzal, hogy beszélgetek vele arról, hogy mi játszódik le benne, és megtanítom, hogy hogyan oldhatja fel önmaga, konfliktusok nélkül a belső feszültséget. Megtanítom, hogy hogyan ismerheti meg önmaga működését, és ezáltal hogyan válhat belül erőssé. Mindenekelőtt pedig mintát adok számára a saját életemmel. Emellett elfér a „hagyományos” konfliktusos mese, ha valaki azt választja, és elfér az idill is.

Egy kedves olvasóm leveléből idézek: „ A dráma fogalmáról néhány gondolatot. Dráma: minden, ami megmozgatja a fantáziát. Dráma. cselekvés. Drámapedagógia: cselekvéssel nevelés, a történetek anyaga: a párbeszéd. Ketten beszélnek itt és most. Mindig döntési helyzetben van a drámajátékos gyermek. Szerepben dönt, ám a saját képességei, gondolatai, értékrendje alapján. A dráma kell, mert cselekedtet. Nem csak beszélünk a dolgokról (epika) hanem a helyzetben tenni kell valamit, a dolgok nem maradhatnak így tovább. Az idill is kell, de nem visz sehová. Nem mozdul semmi. Pihenünk. Az idill addig jó, amíg hirtelen nem történik valami, mely döntési helyzetre kényszerít. Eddig így volt, most változtatni kell: ez a dráma. nem a rosszra irányítja a figyelmet, hanem cselekvésre késztet, mivel a dolgok folyton változnak. A dráma másik jelentése: rossz, drámai, valami nagyon nehéz helyzet.  A harmadik jelentése: műnem, színpadra szánt irodalmi mű.”

Köszönöm a levelet, ez is segített továbbgondolni a kérdést. Egyrészt egyetértek a drámajáték szerepével, ami valóban segít értelmezni a kialakult helyzetet, és megoldást találni rá. Magam is jártam pszichodráma csoportba. A dráma azért kell, hogy cselekedjünk, mert az visz tovább. Az idillről pedig a legtöbben azt gondolják, hogy elkényelmesít. De mi lenne, ha egy másik lehetőségnek is helyet adnánk? Mi lenne, ha azért (is) szeretnénk cselekedni, mert bennünk harmónia van, és ezt szeretnénk továbbadni a cselekedeteinken keresztül. Ha csak a nehéz helyzetek ébresztenek rá arra, hogy tenned kell valamit, akkor az reaktív magatartáshoz vezet. Kell valami ösztöke, hogy lépj. Innen már csak egy lépés az, minimális pszichológiai ismeretet igényelve, hogy irányítsanak olyan tömegeket, akik reagáló magatartáshoz szoktak. Ha azért cselekszel, mert harmónia van benned, akkor egészen más rezgésű dolgokat hozol létre, proaktív vagy, önmagad motiválója.  Az inspiráció benned születik, nincs szükség rá, hogy nehéz helyez, konfliktus, feszültség váltsa ki a cselekvésre késztetést. Önállóságra nevel, és arra, hogy a belső erődre támaszkodj. Képzeld el azt a világot, ami így jön létre. Én tudom, hogy az idill elfogadása nem könnyű, hogy eddig nem ahhoz szoktunk. Új képességeket kell elsajátítani  ahhoz, hogy be tudjuk fogadni és fenn tudjuk tartani a harmóniát önmagunkban és a világunkban, de nem lehetetlen.

A közeljövőben az alábbi programokon várunk szeretettel:

Ha most vasárnap estig, azaz február 24-ig jelentkezel, akkor még köztünk lehetsz a február 25-i, hétfői Csendes estén, ami most a tízmilliószoros napra, és telihold napjára esik. Ilyenkor nagyon fontos, hogy pozitív dolgokra gondolj, arról beszélj, és azokat tedd, ha pozitív dolgokat szeretnél teremteni az életedben. Ezen az estén az éneklés, a mantrák erejével tisztulunk, gyógyulunk, és teremtünk. Olvass tovább és jelentkezz itt.

Új programra hívlak március 24-én.

 

EGY NAP ÖNMAGADÉRT

–    az energia te vagy   –

A világban mindent átsző az univerzális energia, amit, ha jól használsz, akkor könnyedén és szeretetben élheted az életedet. Az univerzális energia a csakrákon keresztül lép be a testedbe, és így tudod a magadévá, a részeddé tenni. A csakrák a tudatosság kapui, így ha jelenleg vannak kellemetlen tünetek akár az egészségeddel kapcsolatban, akár különböző életterületeidet illetően, akkor ez arra hívja fel a figyelmed, hogy valami tenned kell a feloldásuk érdekében.

„ A teremtés nem más, mint az energia kiigazítása.” – Neale Donald Walsch

A megoldás a csakrák energiájának kiigazításában rejlik, önmagad energiájának kiigazításában. Olvass tovább az EGY NAP ÖNMAGADÉRT programoktól itt!

 

Szeretettel várlak,

 

Arató Mónika


Copyright © Arató Mónika

A Teljesség virága honlap és a Lélekcsemegék bármely szövege szabadon idézhető. Ha kiírod a szerző nevét vagy a www.simratyogaworld.com oldalt is, mint forrást, azt külön megköszönjük Neked.

Send this to a friend