Az, hogy az életet mennyire látjuk pozitívan, nagyon fontos a teremtésünk szempontjából, hiszen a gondolataink határozzák meg a valóságunkat. Azt pedig, hogy mennyire tudunk tudatosak maradni, és ügyelni a gondolatainkra, nagymértékben befolyásolja az, hogy mennyire vagyunk kipihentek, és energiával feltöltöttek. Fáradtan, és elcsigázva nagyon nehéz pozitívan látni a bennünket körbeölelő „valóságot”. Néha mégis úgy alakul, hogy összegyűlnek a tennivalók, és nem jut elég időnk magunkra. Egy kicsit túl lehet feszíteni a húrt, de nagyon nem érdemes, mert elpattan. Ilyenkor válunk feszültté, és kimerültté, megjelennek a konfliktusok a kapcsolatainkban, a kisebb – nagyobb egészségügyi problémák, és összekavarodik a fizikai valóságunk.

Érdemes odafigyelni arra, hogy rendszeresen karbantartsuk a testünket. Figyelünk az autónk, a lakásunk karbantartására, intézzük az ügyeinket, családunk életét, magunkat mégis sokszor utoljára hagyjuk. A rendszeres mozgás, energiával töltődés nagyon fontos a test számára, hiszen lelkünk templomaként emlegetjük. A Lélek pedig megérdemli a tiszteletet, hogy egy szép, gondozott templom ölelje körül. Ugyanúgy fontos, hogy megfelelő táptalajon virágozzanak az érzelmeink és a gondolataink is. Ezért fontos, hogy sok pozitív üzenet érjen minket nap, mint nap, a rengeteg negatív hatás kiegyensúlyozása érdekében. Fontos, hogy ápoljuk szeretetteljes kapcsolatainkat, de elsősorban önmagunkat, hogy belül is minden rendben legyen.

Feltöltődni a szeretetben lehet a leghatásosabban, olyan kapcsolódások során, amelyek erővel töltenek fel bennünket, reményt és hitet adnak a további utunkra, és amelyek hozzájárulnak belső fejlődésünkhöz is. Ez a legjobb baráti, és párkapcsolatok jellemzője is, és így érdemes megválasztani mindent, amire figyelünk.

Jövő héten újra Újholdas időszak van, ami kitűnő alkalom a töltődésre, az új kezdetek energiájával való továbbutazásra.

December 22-én, az év utolsó általam tartott gyógyító napján szeretettel várlak az

Újholdas gyógyításra,

amely segít feltöltődni a karácsonyi ünnepek előtt.

Várlak szeretettel,

  • ha bármilyen testi vagy lelki problémád van
  • ha szeretnéd növelni rezgésszintedet
  • ha egy adott helyzetben nem tudod, hogy mit tegyél
  • ha fel szeretnéd gyorsítani fejlődésedet életed bármely területén
  • ha megerősítést kérsz valamire, amit meg szeretnél valósítani
  • ha szeretnéd növelni életenergiádat

A gyógyítás növeli a tudatosságot, és fejlődési irányokat ad, amelyeket jól tudsz használni a betegségmegelőzésben és az öngyógyításban, és életterületeid fejlesztésében is.

Az egyéni ülések kb. 1 és negyed órásak, előre bejelentkezés szükséges.

A gyógyítás részvételi díja most 15 000 Ft helyett karácsonyi kedvezménnyel annyi, amit 8 000 és 12 500 Ft között szívesen felajánlasz érte.

Kérlek, részvételi szándékodat jelezd itt, a tárgy mezőbe beírva: ÚJHOLD, és írd meg azt is kérlek, hogy milyen összeget szánsz rá. A további tudnivalókról a válaszlevélben értesítelek.

Szeretnél a belső Nyugalom szigetére megérkezni? Erre is van lehetőséged januárban velünk.

Jelentős próbaidőszak előtt állunk, ami már most is érzékelhető. Számomra azonban ennek az az üzenete, hogy az fog megerősödve kikerülni minden próbából, aki kialakítja és megtartja a belső erejét, hitét, és megérkezik legbelül a Nyugalom szigetére. A fizikai valóság pedig ezt a belső erőt tükrözi vissza minden pillanatban. Olyan időszak ez, amikor még inkább szükségünk van arra, hogy olyan emberekkel találkozzunk, akik megerősítenek belső hitünkben, hogy minél többször megtapasztaljuk az összetartást, egymás segítségét, hogy gyógyítsuk magunkban mindazt, ami az elbizonytalanodások alapja, és hogy újra és újra felidézzük magunkban, hogy hova tartunk.

Erre lesz egy kiváló alkalom a 2012. január 27-én megrendezésre kerülő

A „Nyugalom szigete” gyógyító és meditációs est
a belső erő megteremtéséért

Ezen a meditációs esten:

  • Beszélgetünk
  • Gyógyítást kapsz mindarra, ami visszatart saját belső erőd megélésétől, érintéssel, finom gyógyító hangokkal, és meditációval
  • Feltöltekezel a szeretet energiájával
  • Visszatalálsz belső erőd magjához
  • Megerősödsz belső hitedben
  • Pontosabban látni fogod ki vagy valójában, és mit szeretnél megteremteni az életedben
  • Elérkezel a Nyugalom szigetére, ahol minden probléma átminősül, és hamarosan a megoldások is jelentkeznek.

Időpont: 2012. január 27. péntek, 18.00- 21.00 óra között

A Te részvételi díjad 3 900 Ft helyett csak 2 500 Ft, ha december 22-ig bejelentkezel és befizeted a részvételi díjat, és benne vagy az első 15 jelentkezőben!

Jelentkezni itt tudsz: szilvi@simratyogaworld.com, a tárgysorba írd be, kérlek: Nyugalom szigete

A programról részletesebben itt olvashatsz.

Ezt a kis videót pedig a töltődésedhez küldöm. Szabad a döntésed abban is, hogy a téged körülvevő médiából mire irányítod a figyelmedet.

 

Szeretettel,

Arató Mónika

 

Copyright © Arató Mónika

A Teljesség virága honlap és a Lélekcsemegék bármely szövege szabadon idézhető. Ha kiírod a szerző nevét vagy a www.simratyogaworld.com oldalt is, mint forrást, azt külön megköszönjük Neked.

 

Send this to a friend