Este, mély meditációban üzenetet kaptam.
Az üzenet megértette velem, hogy mi a valódi önszeretet.
Ha meghallom a belső hangomat, és képes vagyok követni a hangot, az a valódi bátorság. Ha tiszteletben tartom a bennem szóló isteni hangot, az azt jelenti, hogy igazán szeretem magam. És ez az a pillanat, amikor igazán szeretem, és elismerem Istent önmagamban, és a mindenségben. Bízom MAG- amban.
Ha eljutok addig, hogy nem megyek sehová, hogy tanácsot kérjek, mielőtt meghallanám, hogy mit üzen a Bent. Ha nem helyezek senki magam elé, magam fölé. Mert a legfontosabb, az Élet mozgatórugója Én Bennem Van.
Ha szembe megyek az intuíciómmal, akkor nem tisztelem magam. Ha nem hallgatok a benső hangomra, akkor farkasok elé vetem magam, és Isten sem tud vigyázni rám.
Megtalált egy vers is angolul, amely ezt az üzenetet tovább színezi. Lefordítottam, hogy meg tudjam osztani.
Hogy váltam harcossá
Egykor futottam a félelem elől,
így a félelem uralt engem.
Amíg megtanultam tartani a félelmet, mint egy újszülöttet.
Figyelve rá, de nem meghátrálva.
Tisztelve, de nem imádva.
A félelem többé nem tudott megállítani engem.
Bátorsággal sétáltam bele a viharba.
Még mindig féltem,
de a félelem nem én voltam.
Egykor szégyelltem magam amiatt, aki vagyok.
Behívtam a szégyent a szívembe.
Hagytam, hogy égjen.
Azt mondtam magamnak: „Csak megpróbálom védeni a sebezhetőségedet.”
Megköszöntem a szégyent kedvesen,
és beléptem az életbe,
szégyentelenül, a szégyennel, mintha egy szerető lenne.
Egykor nagy szomorúságom volt,
mélyen eltemetve.
Hívtam, hogy menjünk ki és játszunk.
Óceánokot zokogtam egybe. A könnycsatornáim kiszáradtak.
És akkor ott örömet találtam.
Épp a bánatom magjánál,
a szívfájdalmam tanított meg szeretni.
Egykor aggódtam.
Az elmém nem tudott leállni.
A gondolatok nem tudtak elcsendesedni.
Így felhagytam azzal, hogy elhallgattassam őket.
És kidobtam őket az elméből
A Földbe
a sárba.
Ahol oly erősen tartottak meg,
mint egy fát, megingathatatlanul, biztonságban.
Egykor a harag égetett a mélyben.
Behívtam a dühöt önmagam fényébe.
Éreztem megdöbbentő erejét.
Engedtem, hogy verjen a szívem, hogy felforrjon a vérem.
Végül csak figyeltem.
És azt sikoltotta: „Tiszteld magad nagyon most!”
Mondd ki az igazadat szenvedéllyel.
Mondj nemet, amikor úgy érzed, nem.
Járd bátorsággal az utadat.
Ne engedd, hogy bárki érted szóljon.”
És azt kiáltotta: „ A harag egy igaz baráttá változott.
Egy őszinte vezetővé.
Egy gyönyörű, vad gyermekké.”
Egykor a magány mélyen megvágott.
Próbáltam elterelni és érzéketlenné tenni magam.
Szaladtam emberekhez, helyekre, és dolgokhoz.
Még azt is tettettem, hogy boldog vagyok.
De hamarosan már nem szaladtam sehova.
És belezuhantam a szív magányába.
Meghaltam, majd újjászülettem
a tökéletes magányban és csendben.
És az hozzákapcsolt mindenhez.
És már nem voltam magányos, de egyedül voltam az EGÉSZ élettel.
Az én Egyetlen szívem mindenki szívével.
Egykor elszaladtam a nehéz érzésektől.
Immár ők a tanácsadóim, bizalmasaim, barátaim,
És mind otthon vannak bennem,
Összetartoznak és méltóságosak.
Érzékeny vagyok, lágy és törékeny,
a karjaim körbeölelik belső gyermekemet,
És az érzékenységemben erő van,
a törékenységemben a megrendíthetetlen Jelenlét.
A sebeim mélyén,
amit sötétségnek hívtam.
megtaláltam a lángoló Fényt,
ami a csatába vezet.
Harcossá váltam,
amikor önmagam felé fordultam,
És figyelni kezdtem.
Jeff Foster
Ezen a belső ösvényen indulunk el a
Mély, belső béke és bizonyosság (Növekvő intuíció és vezettetés belső GPS- sel) online kurzuson,
hamarosan!
Ha szeretnél ilyen nyugalomban, önmagadat szeretve és elismerve, méltóságban haladni az utadon, tarts velem, és jelentkezz most!
Szeretettel,
Mónika
