Írta: Hari Naam Kaur (Forrás)

Fordította: Arató Mónika (Simrat Kaur)

Július egy mélyen befelé néző hónap, és jó, ha van időnk megszüntetni a nyomást, és átrendezni az életünket az év második felének érdekében.

A 7-e szám a szentély, a kontempláció, és annak a szükségletét hozza, hogy elengedjünk az elménkből, a testünkből, és az auránkból mindent, ami többé már nem dolgozik értünk. Ez a három részből álló tisztító hatás alapvető, hogy összekapcsolódj a mosttal, mint ahogy az is fontos, hogy legyen bennünk szabad tér az új lehetőségekre.

Egy kis előretekintés: augusztus egy erőteljes új frekvenciát hoz a Földbolygóra, és bőséges lehetőségek várnak rád az élet minden területén. A fedélzet megtisztításának képessége biztosítja a simább vitorlázást a következő útba eső kikötőig.

Jelenleg júliusban egy egyszerű, háromszoros tervet kell követnünk, hogy hajóinkat rendben tartsuk.

Először, tisztítsd meg magad fizikailag valamilyen módon, főleg izzadáson keresztül. Bármilyen kinti gyakorlás jó, valamint a száraz szauna 15-20 percig (állítsd be az időt a saját kapacitásodhoz). Merülj bele hideg vízbe pár percig, majd vissza a szaunába. Csinálhatsz 3 kört oda- vissza. Yogi Bhajan szerint ez minden más módszernél jobban megtisztítja a kapillárisokat.

Gondold át józan ésszel, hogy hogyan jó neked, és ha hajlamos vagy ájulásra, vagy bármilyen betegséged van, akkor természetesen konzultálj az orvosoddal először.

Emellett a Bach virágterápia Vadalma esszenciája (a megtisztulás virága) különösen jó az érzelmi tisztításhoz. Beletehetsz néhány cseppet az ivóvizes palackodba, és kezd el megérezni, ahogy a múlt halott súlyát magad mögött hagyod.

A második lépés

A 7- es szám a hang, a zene és mantra világát testesíti meg, így egyszerűen csak zengesd a kedvenc mantrádat 11 percig naponta. Ez segíteni fog beállítani a megfelelő frekvenciát. Az én világomban ez nemcsak a mantrákról szól, és az egyik legboldogítóbb időtöltésem az, hogy a Youtube- on a 70- es, 80- as évek dalai között szörfölök. Itt van például az egyik kedvencem.

A harmadik lépés

Most nézzünk rá a 7- es szám érzelmi oldalára, ahogy az Alapkalkulációban egyesül a 9- es szám intenzitásával. Ez a dinamikus duó elindítja az intimitás és a lelki kapcsolat újfajta vágyát. Több “összeillésre” vágyunk az élettapasztalatunkban, és van egy szenvedélyes szükségletünk és vágyunk arra, hogy megértsenek, és értékeljenek.

Van egy erős fizikai vágyódás is, hiszen a július egy nagyon romantikus hónap. Ez azért van, mert az Átalakító szám a Szívkalkulációban a 2- es, és a 2- es szám a vágy az összetartozásra érzését jeleníti meg. Akarjuk a meghittséget, a kapcsolódást, és a fizikai kielégülést.

Ez mind érted van, és csak bizonyosodj meg róla, hogy egy olyan csónakba lépsz, ami tengerbiztos, és nem egy szivárgó hajóra. Kijutsz a tengeren félútra valakivel, és aztán realizálod, hogy ez egy nehéz és kimerítő úszás a partra? Talán még cápák is vannak a vízben, és az utazás már nem is olyan vidám.

Egyensúlyozd ki a “vágyat az összetartozásra” a 2- es szám egy másik vonásával, ami az “Isteni diszkrimináció”, ami azt jelenti, hogy legyenek jól kijelölve a határaid.

Ennek a hónapnak a megtisztító aspektusa segíteni fog neked ebben, és egy pozitív megerősítés lehet számodra ez: “Többé nem vonzok olyat, ami kisebbítő vagy legyőző. Most csak olyat vonzok és fogadok el, ami felemelő és kiváló.”

Újra rátekintve július spirituális és érzelmi aspektusára, fontos tudni, hogy a 7- es szám a hangot és a hit kérdéseit jeleníti meg. Most szükségünk van arra, hogy beszéljünk azokkal, akikkel törődünk, és pontosan kifejezzük, hogy melyek a bizalmi aggályaink. Igaz, hogy néha csak magadban és Istenben bízhatsz, azonban együtt kell működnünk, és újra alkotnunk dolgokat másokkal is. Ahol megfelelő, lásd meg, hogy el tudsz-e kezdeni egy párbeszédet a sorok mentén, “Szeretném, ha lenne egyfajta nagyobb bizalom veled. Megpróbálunk elrendezni egy pár részletet, hogy ez megtörténhessen?”

Ez a nem- fenyegető megközelítés lehet egy belépési pont egy mélyebb megértésbe és a közös nevező megtalálásába. Emlékezz, nem kell mindig egyet értened, csak arra van szükség, hogy megalapozz egy párbeszédet, ahol minden oldal meghallgatva érzi magát, és érvényesülhet a saját perspektívája szempontjából. Ez a kezdete annak, hogy megváltoztathassuk a világot.

A Földbolygó

A 7- es szám a Víz elem, és a Természet anya kirúgja a sarkaival ezt az arénát. A világon mindenütt drámai események lesznek viharokhoz, áradásokhoz, hurrikánokhoz stb. kapcsolódóan, és úgy tűnik ez lesz az új szabályszerűség.

A Földbolygó önmagát is tisztítja, és mi részei vagyunk ennek a tapasztalásnak. Ne aggódj, hiszen bőven van szárazföldi terület, és néhány embernek meg kell majd fontolnia, hogy hova ülteti el a jövője gyökereit.

Egy szinopszisban megfogalmazva, ez a személyes tisztogatás ideje, hogy világosabbá és hatékonyabbá válj a világban. Napi 11 percig töltsd fel magad a kedvenc mantráddal, és rendezd el jelenlegi kapcsolataidat, hogy tudd, hova helyezheted a bizalmadat.

Az Univerzális teremtőerő része vagy, és amikor azt választod, hogy tudatosan részt veszel a teremtés áramlásában, támogatva és védve leszel. Ennek az évnek a 11- es száma (2+0+1+8=11) ígéri ezt, mivel a 11- es a végtelen hangáramot jeleníti meg. Tudd, hogy amint a Kozmoszt vibrálod, a Kozmosz megtisztítja az Ösvényt.

 

“Amikor alkalmazod az életet, akkor az életet Isten szolgáltatja.” -Yogi Bhajan

 

 

Send this to a friend