Nő vagyok Ég és Föld között
női elvonulás
2025. július 17-20.
Arató Mónika és az Álomvölgy Mediációs Központ szervezésében
Nőként mi alkotjuk a világ megtartó tengelyét. Tartjuk a szeretetet a családunkban, a párunknak, a gyermekeinknek. Teljes lényünket adjuk az élet minden területén. Éppen néha csak pont önmagunkra jut kevesebb idő!
Néha éppen mi esünk ki a tengelyünkből, és ha ez megtörténik, a hatás azonnal érzékelhető a családban, és az élet minden területén.
Ezen az elvonuláson mélyen kapcsolódunk a Földanyával, a saját testünkkel, az érzéseinkkel, a lelkünkkel, a vágyainkkal, szabadon, minden kötelezettségtől mentesen.
A Simratyogaworld női elvonulásai a tudatosság egy olyan szintjére vezetnek, ahol a lelkünk ismeretén alapulva, isteni emlékezetünk felébresztve, áthangoljuk a testünket, gondolkodásunkat, kisugárzásunkat. Az új, isteni önvalónkra hangolt testünkben feloldódnak a blokkok, eltűnik az önbizalomhiány. Ebben a tudatosságban eksztatikus élménnyé válik női testünkben létezni, élvezni a női lét összes ajándékát.
Négy nap lazítás, töltődés az Álomvölgy Meditációs Központ csodás környezetében.
Az elvonuláson yin jógával, kundalini jóga gyakorlatokkal és Vénusz krijákkal, szertartásokkal tánccal és a természet erőivel dolgozunk.
- A kundalíni jóga a lélekideg ébresztésének, ezzel a tudatosság emelésének egyik leghatékonyabb útja. Segítségével eltávolíthatunk energiarendszerünkből a blokkokat, lejárt hitrendszereket. Hatalmas teremtőerőhöz juttat. A Vénusz kriják segítenek a női- férfi oldalunk egyensúlyának beállításában, önmagunk a gyakorlásban való megfigyelésén keresztül mélyebb szomatikus és érzelmi- lelki önismerethez juttatnak.
- A yin jóga segít előhívni belőlünk a befogadó, együttműködő, lágy, kedves női energiákat. Gyógyítja a csont és izületi rendszert, erősíti az idegrendszert, és a belső elválasztású mirígyeket, és belső szerveinket. Általa nemcsak testben, de érzelmeinkben, gondolkodásunkban is rugalmasabbá válhatunk.
- Az ősi női szertartások átemelése jelen korunkba segít a nők közötti összefogás és együttérzés ébresztésében, az ősi női erőnkhöz való kapcsolódásban, önértékelésünk helyreállításában és testünk- lelkünk megszentelésében.
- A tánc felszabadítja a testet- lelket, örömre hangol.
Lesz kirándulás a Pilisben, koncert, saját ékszer készítés, szauna, masszázs,
egészséges, könnyű, tápláló ételek.
Az elvonulást vezeti:
Arató Mónika * kundalini és yin jóga intstruktor, író, papnő

2007 óta tanítok, és mindig feladatomnak éreztem a nők támogatását, emelését. Tanításaim során integrálom mindazt a tudást és tapasztalatot, amit nőként, anyaként, papnőként, kundalini és yin jóga tanárként, és Sacred Body Awakening facilitátorkánt a női lét misztériumáról tovább szeretnék adni.
Tánc
Kerekesné Molnár Zsuzsanna * barnaöves Nia tanár, rehabiltációs és prevenciós trénerrel

Koncert
Szombat este dalok és mantrák Mikó Mariannal

Ékszerkészítés
A szertartások energiáját megkoronázzuk egy vasárnapi ékszerkészítő workshoppal, amit Földi Kinga textílművész vezet.

Kiket várunk?
Hölgyeket
Az elvonulás semmilyen előképzettséget nem igényel!
Az elvonulás helyszíne
Álomvölgy Meditációs Központ, Piliscsaba, Bérc utca vagy Panoráma utca 15. Térképen itt nézheted meg!

Megközelítés
Autóval: Telekocsik megszervezésében segítünk Budapestről vagy Piliscsaba vasútállomásról! 10-es úton Piliscsaba, Templom térig, onnan balra Tinnye, Perbál felé, majd kb. 1,3 km után jobbra, Álomvölgy M1- felől Zsámbéki letérőnél Zsámbék-Tök-Perbál-Tinnye-Piliscsaba. Az Isten hozott Piliscsabán tábla után balra (elég nehezen észrevehető leágazás), Álomvölgy felé.
Vasút: Nyugatiból induló vonatok, Piliscsaba vasútállomásig. Onnan előzetes e- mailes egyeztetés esetén igyekszünk autóval segíteni.
Busz: 800-as és 8001-es járat az Árpád híd pesti hídfőnél lévő buszállomástól Piliscsaba „Iskola” megállóig. Onnan vagy gyalog, vagy e- mailes előzetes egyeztetéssel telekocsik szervezésében segítünk.
Parkolás: Az Álomvölgy Meditációs Központ belső parkolójában, valamint a Bérc utcában a bejárati kapu fölötti szakaszon.
A Meditációs Központ honlapja: www.alomvolgykozpont.hu
Szállás:
Elhelyezés összkomfortos mobilházakban, két ágyas szobákban, vagy fürdőszobával rendelkező jurtákban. A részvételi díj mindkét szállástípusban azonos.
Étkezés:
Napi háromszori, bőséges vegetáriánus étkezés. Lehetőség van vegán és gluténmentes étkezésre is! Kérünk, a jelentkezésnél jelezd igényedet!
Az elvonulás időtartama:
A workshop július 17-én, 15.30 órakkor kezdődik, és 20-án 16 órakkor zárul.
Az elvonulás programja:
Az elvonulás csütörtökön 15.30 órakor kezdődik.
Hallgathatsz tanításokat, fejlesztheted a tudatosságodat kundalini és yin jóga gyakorlatokon, meditációkon, egyéni, csoportos gyakorlatokon keresztül. Lesz koncert, tánc Zsuzsival, kirándulás a Pilisben, szertartások, ékszer készítés, szauna, finom ételek. Mindezt gyönyörű környezetben és megtartó közösségben.
Bőven rendelkezésre áll majd pihenő idő is, hogy integrálni tudd magadban a tapasztalatokat.
A részletes programot minden résztvevő számára előre megosztjuk.

A szünetekben be lehet jelentkezni fél vagy egy órás olajos massszászra előzetes bejelentkezés alapján! A masszázsnak külön díja van.
Masszőrök:
Sarun Kovalam (indiai ayurvédikus masszázs) és Sziszka (blokkoldó masszázs)
A masszázsokra a szombati napra itt lehet bejelentkezni előre! A masszázsoknak külön díja van.
Részvételi hozzájárulás:
149 000 Ft/fő- mobilházas elhelyezéssel két ágyas szobákban, vagy fürdőszobás jurtákban, teljes programmal és étkezéssel.
Az elvonulás utolsó napján egy csodás egyedi ékszert fogunk készíteni Földi Kinga textilművész vezetésével. Ennek díja 20 000 Ft/ fő a a részvételi díjon felül.
Fizetés:
Jelentkezéskor 55 000 Ft bankkártyás fizetéssel vagy átutalással.
A fennmaradó összeget a program kezdetekor a helyszínen.
Visszajelzések korábbi női programokról:
Annyira a szívemben volt és van a hétvége, hogy 1 hétig még az e-maileket is elfelejtettem megnézni. A hétköznapi tevékenységeim közepette folyamatosan jöttek fel a történések, megélések, megértések. Amiért mentem és amire választ, megoldást kerestem, megkaptam. Úgy érzem, hogy semmi nem változott, mégis minden megváltozott. Még jobb lett!- Vali
A gyakorlatok és a jelenlét erős blokkoldó hatásúak tudatos és tudatalatti szinteken is, generációkra és életekre visszamenően. Ezzel párhuzamosan beindítják a gyógyító folyamatokat a feltétlen szeretet és bizalom terén. Segítik az érzelmek kifejezését és a sebezhetővé válást, fátyolként letekerve az egyes rétegeket lelki szinten.
Néha az örömteli létezést éltem meg bennük és a programokon, néha pedig a lelkemig hatoló mélységet.
Szeretettel ajánlom minden nőnek, aki meg szeretné ismerni jobban, egy eddig feltáratlan módon, a lelke világát, és a teste jelzéseit. – Petró Évi
Mónikám! A hétvégi érzések a szívembe bevackolták magukat hosszú-hosszú időre. Számomra ez a hétvége ünnepi ajándékozás volt a szívemnek, a lelkemnek. Visszajelzést adott, hogy van sok dolog, amit jól csinálok és bizony van, amin még dolgoznom kell. Úgy gondolom, hogy már a felismerés is elindít egy olyan úton, ami teljesebbé teheti az életem. Csodálatos személyiség, csodálatos NŐ vagy és nagyon hálás vagyok, hogy megismertelek. A hétköznapokon is sokat szoktam mosolyogni, de mióta hazajöttem, abba se hagyom….🙏💝 Sallai Mónika
Ha hív az elvonulás, jelentkezz itt!