A hétvégén Childplay jógatanári képzésen voltam, amit a csodálatos Gurudass Kaur vezetett. Energetikailag egyébként is nagyon erős hétvége volt, így együtt a Childplay programmal együtt igazán volt mit feldolgoznom. Nagy, belső, finomenergetikai átrendeződés történt bennem, ami nagyon elfárasztott, mert egy csomó elengedési munkával járt. Egofalak leomlása, isteni vezettetés még intenzívebb megnyilvánulása. Megadás. Sorolhatnám, de biztos sokan éreztük mindezt.

Gurudass-tól egy csodálatos inspiráló példát kaptam. A hölgy 66 éves, 19 éves kora óta kundalini jógázik. Nemzetközileg elismert kundalini jóga tanár és mantraénekes. Ötször hajlékonyabb, energikusabb, ragyogóbb, mint én. Jó volt látni, hogyha valaki életformává teszi a kundalini jógát, hova juthat. Valóban egy isteni lény nyilvánult meg Gurudass energiáján keresztül. Hálás vagyok, hogy találkozhattam vele. Hónapokig dolgozni fog bennem az élmény, és alapvetően hatott az életem alakulására.

A kislányom is elkísért erre a képzésre. Apuka külföldön volt, a nagymamák messze, nem tudtam kire bízni. Nagyon erős volt a belső hívás, hogy részt vegyek ezen a képzésen, és nagyon erős volt a bűntudat, hogy ehhez magammal kell vinnem őt. Mi lesz, ha unatkozni fog? Ha nem akar ott lenni? Az intuíciómra bíztam a dolgot, amely azt mondta: menjünk. Nem bántam meg, mert ugyan vasárnap estére kialakult egy kisebb krízishelyzet, de szépen feloldottuk, és mindketten sokat tanultunk belőle.

A krízist az okozta, hogy vasárnap este, mikor vége lett a programnak, mindenki megkapta az oklevelét Gurudass- tól. Mindenki személyesen vette át tőle az oklevelet egy ölelés kíséretében, és mindenkit meg is tapsoltak. Utoljára Gurudass javasolta, hogy tapsoljuk meg a kislányomat is, hiszen olyan jó volt a két és fél nap során. Hajnalka reakciója mindenkit meglepett. A taps hatására sírva fakadt és kirohant a teremből. Én utána. Kérdeztem, hogy mi baj? Azt mondta, hogy őt nem kell megtapsolni, mert ő béna és ügyetlen.

Oooohhhhh, gondoltam. Elmagyaráztam, hogy azért szoktuk megtapsolni egymást, mert elismerjük egymás tehetségét, ügyességét, teljesítményét. A taps nagyon jó dolog. Közben éreztem, hogy mennyi generációs minta emelkedett most fel, és hogy lehetőség van a tisztulásra. Hajnalkával akkor nem lehetett beszélni. Tagadásban volt, és dühös volt. Ilyenkor hagyni kell.

A képzés végén mindenki pakolni kezdett, én is, és közben biztattam a kislányomat, hogy búcsúzóul ölelje át Gurudass-t. Tagadásban volt, hagytam. De mikor Gurudass vette a kabátját, elköszönt, és elhagyta a termet, Hajnalka kétségbeesetten rám nézett: – Nem öleltem meg a tanárnénit.- Szaladj utána!- javasoltam. Ő utána szaladt, és ezzel az ölelés megtörtént és az oldódás elindult.

Este mesét olvastam neki az ágyban. A Varázsfelhő című mesekönyvben épp ott tartottunk, hogy a fejben lévő kicsi én küldi az önbüntető, félelemmel teli gondolatokat. De mindenkinek van egy Nagy Énje, ami tudja, hogy az öröm, és szeretet az igazság. Azt is megbeszéltük, hogy hogyan lehet a Kishajnalkáról a NagyHajnalkára váltani. A kislányom rengeteget kérdezett, én válaszoltam. Végül mosolyogva megkérdezte:- Anya, szerinted mostmár a Kishajnalka elment a fejemből?- Én úgy érzem, igen, hiszen jó kedved van.- mondtam neki.

A hétvége után nagyon fáradt voltam, de keddre visszajött ez erőm, és az isteni rend kezdett megnyilvánulni. „Valaki” nagyon nekikezdett rendbe tenni a dolgokat az életemben, aminek számos megnyilvánulása mutatkozik meg a fizikai síkon. Az egomat természetesen ez félelemmel töltötte el. De mikor ezt észleltem, rámeditáltam az érzésre, megmosolyogtam és megszeretgettem a kicsit énemet.

Valójában felnőttként is pillanatról pillanatra döntési helyzetben vagyunk a kicsi én és a Nagy Én között. Ez a munka folyamatosan velünk van, és ébernek kell lennünk a választásainkban. Ha van bizalmunk, és önbizalmunk, és bátrak vagyunk kérni, akkor a csodák érkeznek.

 

„ Nem hiszek a csodákban, számítok rájuk.” Yogi Bhajan

 

Ma reggelre pedig egy valódi csoda híre várt. Megkaptuk az értesítést, hogy a kislányomat felvették a pesthidegkúti Waldorf iskolába. Ennek a matematikai esélye egyenlő volt a nullával. Nem Waldorf oviból jövünk, nem jár oda testvére, csak nyáron tölti be a hat évét. Számtalan ellenérv, hogy miért ne vegyék fel. A felvételi játékról ő jött ki utoljára a tíz fős csoportból. Belemélyedt az utolsó, rajzolásos feladatba, amit nagyon szeret. Gondoltam, ez vagy nagyon jó lesz, vagy nagyon rossz.

A Waldorf iskolába családokat vesznek fel, nem gyerekeket. Az, hogy a kislányomat felvették talán azt is jelenti, hogy mi, családilag sem vagyunk olyan bénák. Különösen azért nagy csoda ez, mert két, másik Waldorf iskolába nem vették fel. De abba, ami a szívünk valódi vágya volt, és ahol ő felszabadultan és boldogan alkothatott, oda igen. 

 

Mindenki egy valódi csoda, és mindenkinek létezik egy olyan közege, ahol elismerik a rajta keresztül megnyilvánuló csodát. Csak meg kell találni! 

 

Ebben a hónapban nagyon erős gyógyító energiák vannak jelen a belső gyermek, a családi generációs minták gyógyítására. Indul be az élet, indulnak be az álmok megvalósulásai, csak rá kell ülni a hullámra, erősen tartani a szándékot, fókuszálni és szeretni.

Három olyan programmal várunk Benneteket a közeljövőben, amelyek ezeknek az energiahullámoknak a megvalósulásában segítenek!

 

Április 16-án, hétfőn lesz az Újholdas, adományos, élőzenés kundalini jóga óránk!

 

Már a témája is megérkezett a szívembe: a bizalom és önbizalom erősítése érdekében fogunk gyakorolni, és énekelni. A Lanou együttessel várunk Benneteket sok szeretettel.

 

Részletek, és bejelentkezés itt!

 

Április 28-án szeretettel várunk A Gyökerek gyökere kundalini jóga és mantra workshopon,

 

ha szeretnéd megtisztítani a karmád, szeretnéd meggyógyítani a visszahúzó, elbátortalanító családi mintákat. A workshopon kundalini jóga krijákkal, meditációkkal, és a Mul mantrával dolgozunk a gyökereink megerősítése érdekében. Hiszen csak úgy teremhet gyönyörű gyümölcsüket az Életfánk, ha erősek a gyökerei. A gyökerek pedig a saját lelkünkhöz vezetnek, amely felülír minden generációs mintát, minden családi és egyéni fájdalmat, és elvezet a valódi boldogsághoz.

 

A helyek gyorsan fogynak. Most még csatlakozhatsz! Olvass tovább a workshopról itt!

 

Az életünk olyan lehet, mint egy valódi áldás önmagunk és mások számára is, ha ráébredünk arra a csodára, amit a Teremtőtől kaptunk. Mindez az életünk megbecsülésénél, az önbecsülésnél, önmagunk szereteténél kezdődik, és annak a felismerésénél, és folyamatos tapasztalásánál, hogy isteni lények vagyunk.

Szeretettel hívunk Bölcskére, a Szent András kastélyba önmagunk, az élet, a májusi szerelemenergiák ünneplésére a négy napos

 

Áldás elvonulásra

 

május 10 és 13 között!

 

Olvass tovább a programról itt, és jelentkezz április 24- ig kedvezményesen!

 

Szeretettel várunk mindenhol, mindenkor!

 

Send this to a friend