A legutóbbi szerelmi blokkoldó beszélgetésre sokan jelentkeztek, és nagyon köszönöm a megtisztelő lehetőséget mindenkinek, aki feltárta előttem az életét. A tisztítás időszakát éljük, amikor minden sallang, ami nem egészen hozzánk való távozik az életünkből, és mi lesz helyette? Az, amit a szívedből kérsz az Univerzumtól. Az egyik gyógyítás alkalmával azt mondtam:

– Vagy te mondod meg az Univerzumnak, hogy mit szeretnél, vagy ő visz bele olyan tapasztalásokba, amiből egyre pontosabban látod, hogy mit szeretnél.

Ez velem sem volt másképp. Nálam nem az történt, mint sok párkapcsolati keresgélés esetében, hogy mindig ugyanazon típusú férfit vonzottam be. Az Univerzum felvonultatott az életemben különböző, értékesebbnél értékesebb férfiakat, mintha azt mondaná: – Na, kislányom, válassz! Egyik sem vezetett ahhoz, hogy megéljem a Teljességet a párkapcsolatban. Mikor már nagyon belefáradtam a keresésbe, egyszer csak a csalódottság átcsapott elszántságba, és elhatároztam: megfogalmazom pontosan, hogy mire vágyom, és ahogy letisztítottam a képet, kérem az Univerzumot, hogy így legyen. Hosszú órákat töltöttem ezzel, beszélgettem olyan emberekkel, akik felnyitották a szemem, és mivel elég grafomán vagyok, minden gondolatomat leírtam. Az Univerzum pedig egyszer csak elhozta azt, akire vágytam. Utána is volt dolog bőven, ami tudatosságot igényelt: fel kellett ismernem őt, túllátni minden védőbástyán, hinni benne és magamban, kettőnkben, megtanulni az egység nyelvén kommunikálni, és minden pillanatban a lélekszintű kapcsolódást szem előtt tartani.

Évekkel ezelőtt olvastam egy pár mondatot, amely mélyen megragadt a szívemben.

 Tudtam, hogy erre vágyom igazán:

„ A spirituális párkapcsolat archetípusa a többérzékű ember tudatos útját tükrözi a valódi hatalom felé. A spirituális társak felismerik lelkük létezését, és tudatosan próbálják segíteni evolúcióját. Megtanuljuk, mekkora szerepet játszik kapcsolatunkban a szeretet, az elkötelezettség és a bizalom. Megtanuljuk, hogy a szeretet önmagában nem elég, hogy bizalom nélkül sem adni, sem befogadni nem tudjuk a szeretetet, amit egymás iránt érzünk. Megtanuljuk, hogy ne csak egymásban bízzunk, hanem abban is, hogy képesek vagyunk együtt fejlődni. Megtanuljuk, hogy azzal tesszük leginkább kockára a kapcsolatot, ha elkendőzzük azt, amitől legkivált féltjük….”  

Ilyen, és ehhez hasonló, számomra nagyon fontos értékek vezettek el végül ahhoz, hogy az Univerzum elhozta számomra azt a férfit, akivel együtt, egymás kezét fogva halladunk a Teljesség felé. Biztos emlékszel a Titok című filmre. Van benne egy olyan jelenet, amelyben a film arra biztat, hogy mondd meg a Dzsinn-nek, hogy mit szeretnél, és ő elhozza. De nem a Dzsinn felelőssége, hogy pontosan fogalmazzon. Nem az ő felelőssége, hogy megismerd önmagad, és végre azt rendeld meg, ami elvezet a boldogsághoz. A Te felelősséged, hogy megismerd önmagad, és ez alapján beazonosítsd, hogy mi tesz boldoggá. Itt is működik az elv: mihelyt 100%-ban felelősséget vállalsz az életedért, annak minden történéséért, mindent megteszel, amit csak tudsz, te magad, hogy rendeződjön, és arra fókuszálsz, amit szeretnél, akkor az Univerzum a lábaid elé hozza kérésedet. Ha nem vagy elégedett az életeddel, tudd, csak azt történt, hogy nem jól rendeltél.

Most két olyan programon is várlak sok szeretettel, ami segít tisztázni önmagadban, hogy mit szeretnél, segít értékelni és tanulni eddigi utad üzeneteiből, meggyógyítani mindazt, ami eddig benned sérülést okozott, és bevonzani mindazt, amit szeretnél.

Az egyik a két hét múlva, április 20-án, pénteken megrendezésre kerülő

Szerelem behívó meditációs est.

Az este során vezetetett meditációval és kristálytálakkal gyógyítjuk a korábbi téves észleléseinkből, és félresikerült kapcsolatainkból származó sérüléseinket, és felkészítjük testünket, érzelmeinket, és gondolatainkat a Szer- elem érzékelésére és befogadására.

Akkor is várlak, ha még várod azt a valakit, akivel átélheted a szerelmet, és akkor is, ha már melletted van, de szeretnéd a szerelem érzését mindkettőtök számára felerősíteni, érzékelhetőbbé varázsolni. Jöhetsz egyedül, jöhetsz barátokkal, és jöhetsz a pároddal is.

Már csak néhány főt tudunk fogadni, ezért ha köztünk szeretnél lenni, jól figyelj!

A Szerelem behívó meditációs est pontos időpontja: 2012. április 20, péntek 18:00-tól 21:00-ig

Gyönyörű, erdő melletti környezetben várunk!

Helyszín: 12.kerület Edvi Illés út 49.

A meditációs est díja: 4 400 Ft

 Kedvezmény a gyorsaságodért! 

Ha jelentkezésed és befizetésed is megérkezik legkésőbb április 12-ig, akkor a meditációs est díja 4 400 Ft helyett Neked 3 900 Ft.

Jelentkezni ezen a címen tudsz: jelentkezem@simratyogaworld.com

A programról itt olvashatsz bővebben!

A másik lehetőség április 26-án, csütörtökön a

Blokkoldó beszélgetés és gyógyítás a szerelem bevonzásáért.

Két dolgot érdemes tisztán látni ahhoz, hogy meggyógyuljanak az életünkben az eddigi minták, és végre azt a társat vonzzuk be az életünkbe, akivel megtapasztalhatjuk a harmóniát és a boldogságot. Egyre pontosabban kell látni azt, hogy mit szeretnénk, felvállalva az összes titkos vágyunkat, és el kell távolítani minden blokkot, és ellenállást magunkból, ami meggátolhatja, hogy az álomkép valósággá váljon. A gátló tényezők eltávolítására 2012. április 26- án, csütörtökön személyesen fordulhatsz hozzám.

Ezen a négyszemközti találkozón:

  • beszélgetünk arról, hogy eddig mit tapasztaltál a szerelemben
  • elengedjük mindazokat a blokkokat fizikai, érzelmi és gondolati szinten, amelyek eddig meggátolták a boldogságod megteremtését
  • meggyógyítjuk a fájó emlékeket
  • megnézzük, hogy az eddigi tapasztalatok merre szeretnének terelni, mit akarnak a számodra megmutatni
  • megfogalmazzuk a vágyaidat, és beépítjük őket az energiarendszeredbe, ahol el is kezdik bevonzani azt, amit szeretnél

A beszélgetés és gyógyítás hatására megnyugszol, magabiztosabbá válsz, könnyebbnek fogod érezni magad, hiszen megszabadulsz a visszahúzó blokkoktól. Tisztábban fogod látni a vágyaidat, és bátrabban vállalni fogod az igényeidet. Hamarosan pedig az is megjelenik az életedben, akivel megélheted a teljességet a szerelemben is.

„Mennyivel egyszerűbb, ha az érzéseiden változtatsz, mintha egy helyben toporogsz, és várod, hogy a külső körülmények megváltozzanak! Változtass az érzéseiden, és a helyzet is megváltozik!”- Rhonda Byrne

Az egyéni ülések kb. 1 és negyed órásak, előre bejelentkezés szükséges.

A gyógyítás részvételi díja 15 000 Ft helyett kedvezményesen most csak 12 500 Ft.

Kérlek, részvételi szándékodat jelezd itt, a tárgy mezőbe beírva: BLOKKOLDÁS

E-mailben tájékoztatlak a helyszínről és a részletekről.

Kívánok Áldott Húsvéti Ünnepeket a tavaszi újjászületés jegyében!

 

Szeretettel várlak,

 

Arató Mónika

 

Copyright © Arató Mónika A Teljesség virága honlap és a Lélekcsemegék bármely szövege szabadon idézhető. Ha kiírod a szerző nevét vagy a www.simratyogaworld.com oldalt is, mint forrást, azt külön megköszönjük Neked.

Send this to a friend