A múlt hétvégén, a gyógyító kurzus tagjaival végeztünk egy anyagyógyító meditációt. Az inspirációt az adta, hogy megosztottunk egymással fájdalmakat, és örömöket, és tudatosítottuk, hogy mennyire fontos az anya szerepe a gyermeke fejlődésében, és a család életében. Ezen a területen talán mindannyiunknak van némi gyógyítani valója, így a gyógyító meditációban nemcsak a saját édesanyáink jelentek meg, hanem a Földön élő összes anya, és sokunknak a Földanya képe is. Fantasztikusan felemelő volt a meditáció, én még most is érzem, hogy mennyire emelte a szívemet. Most olyan időket élünk, amikor az emberek lelki összefogása nemcsak a kollektív tudatosság emelésében játszik különösen jelentős szerepet, hanem a Földanya gyógyításában, és az emberi kapcsolataink helyreigazításában is

Ma különleges napra ébredtünk:

2012. 12. 12.

Igen misztikus dátum, sokak szerint ez az Új Korszak előtti utolsó „kapunyitás”, amikor az emberiség a szívét felemelheti,  hogy megtapasztalhassa a Fény áldását. 12 óra 12 perckor, vagyis dél körül pedig világszerte találkoznak az emberek az éterben, hogy együtt meditáljanak, gyógyítsák a Földanyát, és egyben szeretettükkel üdvözöljék az eljövendő az új világkorszakot. Bárhol vagy is, munkahelyen, otthon, az utcán, vagy egy bevásárlóközpontban, a karácsonyi ajándékok után kutatva, 12 óra 12 perckor állj meg egy kicsit, csukd be a szemed, és csatlakozz ehhez a meditációhoz. Ha megteheted, akkor pedig legalább 20 percig meditálj, és fókuszáld az elméd és a szíved figyelmét erre a világméretű gyógyulásra. Ha erre délben nincs időd, akkor bármikor jót teszel a nap során megtartott meditációval. Amennyiben Budapesten élsz, és van időd, akkor csatlakozz a Filozófusok kertjében gyülekező földmeditációs csoporthoz.

Ez az időszak nemcsak a családi kapcsolatok gyógyulásának kedvez, hanem az új, lélekminőségű párkapcsolatok megélésének is. Képzeld el, hogy este a pároddal van randevúd, egy pohár finom bor mellett. Tudod, hogy testileg- lelkileg össze fogtok kapcsolódni ezen az estén. Nagyon várod ezt a találkozót, mert a Vele való együttlét mindig élmény számodra. Tudod, hogy ő pontosan tudja, hogy milyen szavaknak, érintéseknek örülsz, és neked is földön túli örömet jelent, hogy úgy szeretheted őt, ahogy neki a legjobb. Olyan kapcsolat ez, amelyben nemcsak fizikai síkon értitek meg, és támogatjátok egymást, hanem érzelmileg, gondolatilag, és spirituálisan is hasonló értékek mentén teremtitek meg az életeteket. Ez a kapcsolat hozzásegíti a párodat, és téged is ahhoz, hogy át tudjátok adni a lelketeknek az irányítást, és közösen fejlődjetek. Ez az igazi misztikus egység, az Unio Mystica. Ha ezt szeretnéd megtapasztalni ezen túl az életedben, semmi mást nem kell tenned, csak belül, önmagadban kiigazítani az energiát.

Ebben segít a december 21-én, a felemelkedés napján induló

Unio Mystica

 Online kurzus

 Út a teljességet adó szer-elemhez

6 hét- 6 lecke- meditáció- gyakorlatok-6 visszajelzés e-mailen


Az igazi szer-elem mély szereteten, elfogadáson és elismerésen alapszik. Több dimenzióban valósul meg, éppen ezért ebben a szerelemben mindkét fél fejlődik, és önmaga legfényesebb minőségét élheti meg, Unio Mystica- avagy misztikus egységben.

Mitől misztikus? Mit tehetsz azért, hogy megtaláld, feloldódj benne, és megtartsd?

Megtudod, ha csatlakozol hozzánk!

Az Unio Mystica online kurzus 2012. december 21-én, a Fény megszületésekor indul.

Ebben az online kurzusban:

• megtudod, hogy melyek a misztikus szerelem ismérvei
• felismered, hogy vonzhatod be
• megtisztulhatsz a régi, fájdalmas emlékektől
• megismered az oda vezető út „csapdahelyzeteit”, és elköszönhetsz tőlük
• megnyílhatsz a Teljességet adó szerelem befogadására
• eltalálhatsz az önmagadon belüli egységhez
• megtalálhatod az utat a szerelemhez, amely a Teljességbe vezet
• megtudod, hogy kerülheted el a kapcsolat buktatóit
• megérted, hogyan tarthatod meg

A kurzus teljes díja 12 000 Ft.

Kedvezmény!

Ha jelentkezésedet december 13- ig jelzed, és befizeted a részvételi díjat, akkor számodra a kurzus most 12 000 Ft helyett csak 9 900 Ft.

Jelentkezz itt, a tárgymezőbe írd be: Unio Mystica!! >>> jelentkezem@simratyogaworld.com

Ne feledd! December 17-ig még nálunk is beszerezheted a karácsonyi ajándékok egy részét. Csak meg kell rendelned, és postán elküldjük neked, vagy átadjuk személyesen, ha szeretnéd. Három csomag közöl is választhatsz, amelyekkel jelentős kedvezményhez jutsz, és így szeretteidet és önmagadat is megajándékozhatod.

A „Nagy Karácsonyi” akciós csomag tartalma:

Az Iránytű kártya segít magadban és az életben eligazodni, és kijelöli fejlődésed irányát. (Egyedi fogyasztói ára: 3 900 Ft)

A Dimenziónyitás meditációs album 2 cd-vel segít relaxálni, erőt gyűjteni, gyógyítani magad és másokat. (Egyedi fogyasztói ára: 3 900 Ft)

A Szer-elem behívó teremtő meditációs cd támogat téged, hogy behívd, fogadni tudd és megtartsd az életedbe érkező szerelmet. (Egyedi fogyasztói ára: 2 500 Ft)

A Pénz, jólét és bőségteremtő meditációs cd-n található gyakorlatok radikálisan képesek változtatni a bőséggel kapcsolatos belső meggyőződéseiden, és segítenek abban, hogy megteremtsd a pénzzel, és a jóléttel kapcsolatos vágyaidat. (Egyedi fogyasztói ára: 2 500 Ft)

A Van teremtő meditációs cd-n található meditációs anyagok segítségével megérted a három fő teremtési központod működését, és harmóniában tudod őket működtetni. A meditációk megerősítéseket is tartalmaznak, amelyek segítségével mindhárom központ rezgésszintjét megemelheted, annak érdekében, hogy azt a csodálatos életet éld, amit szeretnél. ( Egyedi fogyasztói ára: 2 500 Ft)

A Namaha mantra meditációs cd-n tisztelgünk a mindent megalkotó Energia előtt, és áldást kérünk 3 életterületre: az egészségünkre, a szerelmünkre és a bőségünkre. ( Egyedi fogyasztói ára: 2 500 Ft)

A csomag csak 2011. december 4. és 2011. december 17. között elérhető!


Mindezt most 17 800 Ft helyett 12 400 Ft-ért megkaphatod, azaz 5 400 FT (több mint 30 %) kedvezménnyel!

Rendeld meg a csomagot itt!

Két kisebb karácsonyi csomagból is választhatsz. Ezek a „Csendes éj” és a „Fenyő” fantázia nevűek. Nézd meg őket és rendeld meg most!

Szeretettel,

Arató Mónika

Send this to a friend