Hogy vagy? Remélem jól. Ezt a cikket azért tartottam fontosnak megírni, mert ez az év egy vízválasztó a sorsod szempontjából, és mindannyiunk sorsa szempontjából.

Honnan tudom ezt ilyen biztosan? Egyrészt érzem. Másrészt a január hónapom, és ezzel az év nagyon tisztán, és erősen indult. Utána január második felében nagyon rosszul lettem. Sötét gondolataim voltak, nem lelkesített semmi. A jógából már tudom, hogyha depresszió szerű tünetek jelentkeznek, az arra utal, hogy az aura meggyengült. Az aura az az isteni pajzs a testünk körül, ami megvéd minden külső negatív hatástól, betegségtől, pletykától, átoktól, és más emberek negatív kisugárzásától. Elkezdtem célzottan az aurámra meditálni, és jógagyakorlatokat végezni. Semmi okom nem volt a saját életemben arra, hogy rosszul érezzem magam, boldogtalan legyek, mégis egy hétig erősen lesújtva éreztem magam.

Meg akartam érteni, mi történik, ezért elmentünk Veres Mónika évelemző előadására, ahol rálátást kaptam erre az évre. Csak a legfontosabb üzeneteket áttekintve ez az év a Szaturnusz, Plútó és Jupiter bolygók hatása alatt áll. Egy több éve húzódó sorsváltoztató folyamat kicsúcsosodása zajlik most. Ebben az évben sok minden letisztul, elválik az ocsú a búzától, a fény és a sötétség megmutatkozik. Próbák elé vagyunk állítva, hogy mennyire vagyunk tudatosak ebben a folyamatban, képesek vagyunk-e felülemelkedni az elménk irányításán, és elég bátrak vagyunk- e szívünkre hallgatni. Ez az év az önlegyőzés éve, amikor dönthetünk a fényes oldalunk mellett, és szeretettel integrálhatjuk az árnyék részeinket. Sok próbát kapunk erre, szinte egész évben nagyon ébernek kell lennünk minden hatásra, ami ér minket. Ha jól csináljuk, akkor december 21-én a Téli Napfordulón ünnepelhetünk. Addig munka van!

A megértés által máris jobban lettem, tudtam mi a dolgom, mire figyeljek. Majd több, a külvilágban történő dolog gondoskodott arról, hogy a kihívást valóban érzékeljem. Egy magyar vallási vezető megtámadta egy nyilatkozatával a jógarendszereket. Ez nagy port kavart, és én közben figyeltem befelé, hogy mit érzek. Félelmet nem éreztem, csak bizonyosságot.

Februárban megtudtam, hogy a kundalini jóga rendszerét, és vezetőjét Yogi Bhajant is megvádolták. Amerikában megjelent egy könyv, amely súlyos vádakkal illeti Yogi Bhajant. Tavaly már több jóga ágazat vezetőjével is ugyanez történt, és az idén is tudomásomra jutott más jógaágazatokkal és vezetőikkel kapcsolatban szinte ugyanezek a vádak.

Megnéztem, mit érzek ezzel kapcsolatban. Továbbra sem éreztem félelmet, csak bizonyosságot.  Lehet, hogy tényleg igazak ezek a vádak, és ilyen sok jógairányzat vezetője ekkorát tévedett? És mindegyikük ugyanazokat a dolgokat követte el?  Lehet, hogy valóban követtek el hibákat, hiszem emberek voltak. Egyetlen ember sem, és egyetlen ember által létrehozott rendszer sem tökéletes. Mindazonáltal a komoly tanítók és mesterek újra és újra felhívják a figyelmünket arra, hogy ne ítélkezzünk, mert nem ismerjük a másik ember múltját, körülményeit, céljait, vágyait. Vajon sikerült nekünk az erre vonatkozó tanításaikat átültetni a gyakorlatba? 

Mindezek mellett azt látom és érzem, a séma azonos: mindegyik jóga irányzat vezetőjét szexuális zaklatással vádolják, és a legtöbbjük már nincs fizikai testben. A hatás viszont több millió ember tudatosságát befolyásolhatja, aki eddig jógát gyakorolt. 

A januári rosszullétem időpontja (így utólag visszanézve) körülbelül egybeesett az amerikai könyv megjelenésével, vagy legalábbis a benne lévő vádak akkor kezdtek jobban beszivárogni a köztudatba, bár én ekkor még erről mit sem tudtam. Az információk később jutottak el hozzám.

Meg sem lepődtem. Hamarosan beköszöntött a koronavírussal kapcsolatos pánikkeltés. Az emberek kifosztották a boltokat, és megdermedt egy időre minden.

Lehet, hogy ez az év tele lesz ilyen hatásokkal. A sötét oldal aktív, és mindig fénynek álcázza magát. Az egon keresztül mutatkozik meg, bekapcsolva a félelem, a szégyen, a bűntudat érzéseit, és a bűntudatkeltés eszközeit (alsó csakrás működéseket). Egy esélyed van, ha befelé mész, befelé figyelsz, első sorban a szívedre. Figyeled, hogy mi a te igazságod! Ha nem félsz, hanem szeretsz. Ha bocsánatot kérsz minden érintettől, és megbocsátasz minden érintettnek. A bocsánatkéréssel oldjuk egymás karmáját, ezért történik mindez, és ha ezt megérted, és gyakorlod, akkor hatalmasat emelkedhetsz ebben az évben. 

Tegyük fel, hogy minden vád igaz…És akkor mi van? Hogy van ez hatással ez az én érzelmeimre? Félni kezdek vagy szeretek? A közérzetem és az érzelmeim erről azonnal visszajelzést adnak. Egyszerre nem lehetséges félni és szeretni! Nincs harmadik út! Vagy az egyik van, vagy a másik. És a tetteimre hogyan hat ez (ami nem más, mint a karma vagy dharma: ebben is választhatok)?

 

Mit tehetünk tehát?

 

Engedd el a bűntudatot, szégyenérzetet! Másokét se cipeld, nem a te dolgod! Élj az energiát adó, szeretetteljes környezet tudatos megválasztásának lehetőségével! Dolgozz magadon! Nézd meg, hogy mi történik benned, és tisztítsd magad folyamatosan! Nézd meg, hogy mi ad számodra erőt, mi az ami emel, és irányítsd a figyelmed fókuszát ezekre a dolgokra. Meditálj minden nap, akár többször is! Kerüld a pletykát, ítélkezést! Ügyelj a szavaidra!

 

A kulcs a megbocsátás! Tarts ki, és megtartanak!

 

„ A valódi világ egy szimbólum, ahogy minden más is az, ami az észleléshez tartozik… A valódi világot csak a megbocsátás által megáldott tekintettel lehet észrevenni, és így megpillanthatsz egy olyan világot, ahol a rémület lehetetlenné válik, és a félelem minden lehetősége megszűnik.

A valódi világban minden- a te világodban tükröződő- boldogtalan gondolatodnak létezik egy megfelelője; a félelem látványának, és a csatározás hangjainak végleges korrekcióját végzi. A valódi világra másként kell tekinteni: nyugodt szemekkel és békés elmével. Ott csak a pihenés létezik. Nem hallani a fájdalom és a bánat kiáltásait, mivel a megbocsátáson kívül semmi más nincs. A látvány pedig kellemes. Csak a boldogság képei és hangjai jutnak el az elméhez, amely megbocsátott önmagának.” – részlet a Course in Miracles című könyvből Sarkadi Kriszta fordításában (magyarul A csodák tanítása címmel jelent meg)

 

„Nem létezik a Földön más erő az élő ember számára, mint saját technikája, saját imája, saját dharmája, hite és Felsőbb lényének Szavai. „

 

Yogi Bhajan

 

Figyelj befelé! Meditálj! Gyakorold a megbocsátást! 

 

Áldás! 

 

Ami még segíthet:

 

Numerológiai előrejelzés márciusra * Hangolódj össze valódi önMAGaddal!

Numerológiai előrejelzés 2020- ra! Boldog Új Évet!

Send this to a friend