„A Vízöntő korban az intuíció lesz az identitás alapelve. Meg kell ismerned a valóságot az intuíción keresztül. Nem a tudáson keresztül. Mire a valóság tudássá válik, már túl késő lesz.”
Yogi Bhajan
Ez az év különösen fontos az intuícióink szempontjából. Sok minden változik, döntéseket kell hoznunk. Egy-egy lépés alapvetően befolyásolja a sorsunkat, nem mindegy hát, hogy mi mellett választunk!
Az önvalónk, a lelkiismeretünk útját követve teljesíthetjük ki legértékesebben az életünket. De hogyan hozhatunk jó döntéseket? A kundalini jóga tanítása szerint tíz finomenergetikai test szolgál minket, és ebből három elme.
A negatív elme igyekszik minket minden veszélytől megóvni, az első válasz minden új kihívásra az, hogy miért ne vegyünk részt benne. A negatív elme abszolút hasznos, de ha csak rá hallgatnánk, ki sem mozdulnánk egész nap otthonról a lehetséges veszélyek miatt.
Ezután a pozitív elmén fut át a gondolat, ő pedig elmondja az érveket, hogy miért vegyünk részt valamiben, miért vállaljunk kockázatot. A valódi sugallatot azonban a semleges elmén keresztül kapjuk meg, amely kilenc másodpercen belül szállítja a választ, ha intuitívan befelé figyelünk. Ezért a semleges elme fejlesztése alapvető a boldogságunkhoz!
Ti kértétek, mi megvalósítjuk!
Most egy olyan videó kundalini jógaóra és a hozzá tartozó írásos oktató anyag vált elérhetővé, amely biztosítja számodra a semleges elme fejlesztését, és az intuíción keresztül érkező vezettetést.
A jógaóra videóanyaga másfél órás, és a következő részekből áll:
0- 21 percig: Bemelegítés
21- 23:40: Rövid elméleti áttekintés
23:40- 26:50 Behangolás
26:50- 54:00 Krija a vezettetésért
54:00- 1:10:00 Relaxáció
1:10:00- 1:28:40 Gyan Chakra krija
A Gyan Chakra meditáció gyakorlása 2017. december 20- án indult, és 120 napra terveztük. A 120 nap hamarosan lejár, és vagyunk jó néhányan, akik 1 000 napig megyünk tovább. Ez a meditáció elkezdi szállítani az életedbe a csodákat, jólétet és bőséget teremt. Érdemes gyakorolni!
1:28:40- 1:33:50 Búcsúdal, az óra lezárása
Miért jó, ha videóval gyakorolsz?
- Megerősítheted a tested.
- Fejlesztheted a semleges elméd, az intuíciód, a lelkeddel való összekapcsolódás képességét.
- Bármikor gyakorolhatsz, amikor van rád időd.
- Ha nincs lehetőséged vagy időd élő kundalini jóga órára járni, az otthonodban mégis gyakorolhatsz.
- Nem vagy egyedül, csapatban érezheted magad. Így sokkal könnyebb a gyakorlás!
A videó mellé a gyakorlatok teljes leírását is megkapod, így folyamatosan tökéletesítheted a gyakorlásodat.
A másfél órás teljes kundalini jógaórát most mindössze 3 500 Ft-ért megrendelheted!
Kérjük, a megrendeléshez töltsd ki az alábbi táblázatot. Miután kattintottál, megkapod a megrendelés megerősítéséhez szükséges információkat e-mailben.
Kóstolj bele a gyakorlásba 1 perces betekintőnkkel:
Szeretettel várunk!
Kedves Monika! Nem tudom,hogy sikerült e a megrendeles,mert meg nem kaptam emailt a banki adatokkal.Elvileg megrendeltem a 3500 ft otthoni gyakorlasi joga videot leirassal együtt.Tovabbi szep napot kivanok! Szeretettel: Duli Zsuzsanna
Kedves Mónika!
Szerettem volna megrendelni az oktató videót/ otthoni gyakorlás/
Ki is töltöttem a mezőket és a megrendelésre kattintás után megjelent az a szöveg -Ez AZ ANYAG NEM LÉTEZIK.
Üdvözlettel: tobischk@gabi