SzolgálatbanA hétvégén Debrecenben jártunk a társaimmal, hogy elvigyük a kundalini jóga energiáját. Volt női és férfi workshop, közös workshop élő zenével, és sok- sok együtt éneklés. Számomra mindegyik csodálatos volt, de mégis talán a legközelebb a női workshopot éreztem magamhoz. A megosztó körben a lányok sok olyan kihívást megemlítettek, amelyek az én életemben is jelen vannak, amivel nap, mint nap találkozom magam is. Többen megemlítették a női szerepeknek való megfelelés nehézségét, az energiátlanságot, a stresszt, és a lehangoltságot, amit nehéz elfogadni, ha közben boldog és teljes életre vágyunk.

Fontos, hogy a társunk értse, hogy mi zajlik bennünk, hogy tudjunk erről őszintén beszélgetni. Azonban mikor valóban gyógyulni szeretnénk, egy támogató női kör valódi segítséget tud adni, mert ott teljes megértésre találunk. A női körben kialakul egy olyan gyöngéd, gyógyító tér, ahol elmondhatjuk, ami a szívünket nyomja, és ahol kiderül, hogy hasonló kihívásokkal küzdünk. Szeretnénk vonzó, sugárzó istennők lenni, szeretnénk a párunkkal megtapasztalni a valódinői kör intimitást. Szeretnénk őt boldoggá tenni, segíteni, hogy szárnyalhasson. Szeretnénk gyermekeinket szívvel, és odafigyeléssel szeretni, és jól nevelni. Szeretnénk, ha az otthonunk mindig rendben lenne, és szeretnénk a hivatásunkban is sikeresek lenni. Mindeközben a kipihentség és a környezetünk felé sugárzott kedvesség is vágyaink között szerepel. Hogyan szeressük mindeközben önmagunkat? Hogyan kerüljük el a megfelelési kényszert, ami semmi jót nem hoz?

Jógi Bhadzsan tanítása: „ A szex minden, a szex semmi.” Ha egy pár jó szexuális viszonyt akar kialakítani egymással, lényeges a jó hétköznapi kapcsolat, a hatékony, világos kommunikáció alapvetően fontos. A szívtől szívig ható alapok nem hiányozhatnak. A szex nem old meg problémákat, nem épít ki bizalmat és nem helyettesíti a nyílt kommunikációt. A szex nem csak az ágyban történik. A mindennapi életben kezdődik, azzal, ahogy egymással beszélünk, viselkedünk, és ahogy egymásért élünk. A szex a legnagyobb jutalom, amit egymással megoszthatunk.

A nőnek bizalommal telve kell lennie, és azt kell éreznie, hogy a kapcsolat biztonságos, ahhoz, hogy ténylegesen képes legyen ellazulni. Tudatalattijában ott vannak a kérdések: „Velem marad ez az ember? Támogatni fogja a családot, ha teherbe esem?” Még több bizalomra van szüksége, ha már van gyermeke és megtapasztalta a terhességet és a szülést. A nőnek biztosnak kell lennie abban, hogy a férfi mellette és a családja mellett áll. Próbára is teszi a férfit, hogy megtudja, képes lesz-e fenntartani a férfira jellemző egy irányba figyelést, amikor ő ide-oda csapong női holdenergiájával.

Most szombaton indítjuk azt a női műhelyt, ami rendszeres találkozókat jelent a jövőben is, és amiben a Jógi Bhadzsan által kidolgozott humanológia tanításai mentén találunk megoldást és gyógyírt a női kihívásokra. Beszélgetünk, tanulunk önmagunkról, és a férfiakról, meditálunk, játszunk, alkotunk, és finom táncmozdulatok segítségével szabadítjuk fel a lelkünket. Megtanuljuk, hogyan tudjuk magunkat energiával feltölteni, hogyan kezeljük a stresszt, és hogyan váljunk önmagunk gyógyítójává, és nőiség- mesterévé.

Szerelem a Vízöntő kor hajnalán

*

Párkapcsolati workshop nőknek

szerelem a Vízöntő korban

A Vízöntő kor hajnalán a párkapcsolatok új időszakát éljük. A nő, aki a kapu az isteni világhoz, – és aki képes oda elvezetni a párját, és a gyermekeit is- az esetek többségében nincs tisztában saját meghatározó szerepével, vagy hallott már róla, de nem éli.

A nő tudatalatti szerepét játssza, az állandó szellemet a kapcsolatban. Ő tartja fenn a spiritualitást és a mélységet. Ő viszi át a kapcsolatot az idő és tér viharain. Ha a tudatos és tudat alatti elméje stabil, a pár stabilitása létrejön. A nő testesíti meg azt, hogy „vagyunk”. Ha a nő úgy érzi, hogy „pozitívak vagyunk, boldogok és harmónia van köztünk” – akkor a kapcsolat jó.”- Yogi Bhajan

Ha tisztában vagy mindazzal, amit ajándékba kaptál az Univerzumtól, akkor képes vagy földi Paradicsommá változtatni önmagad és családod életét.

A workshop segítségével

  • felépítheted önazonosságodat
  • megérted kulcsszerepedet saját életed alakításában
  • megismerheted a férfiak elméjének és érzelmeinek alapvető törvényszerűségeit
  • megértheted a női test, elme, aura és mágneses mező (így önmagad) működését
  • megerősítheted önértékelésedet
  • felismerheted a Vízöntő kori sikeres és boldog párkapcsolat alapjait
  • megtudhatod, mi a teljességet nyújtó szexuális kapcsolat titka
  • megtanulhatod a sikeres párkapcsolati kommunikáció alaptörvényeit
  • megértheted, hogyan gazdagíthatod a kapcsolatotok
  • megerősödhetsz olyan meditációk segítségével, amelyek női mivoltodban emelnek fel

A találkozók időpontjai

Az első találkozó július 26-án, szombaton lesz 10 és 18 óra között.

A következő találkozó időpontja: szeptember 13. szombat, 10-18-ig.

A találkozón

• beszélgetünk

• megosztunk érzelmeket, gondolatokat, figyelmet, támogatást, szeretetet

• tanításokat adok át, amelyek ismerete nélkülözhetetlen a boldog párkapcsolathoz

• meditálunk a céljaink megvalósítása érdekében

• mantrákat éneklünk, melyek hozzásegítenek a vágyott élethez

• táncolunk

Hála tanítóimnak az inspirációért:

• Yogi Bhajan

• Sadhana Singh

• Hari Bhajan Kaur

• és a Kedvesem, Csendes Csaba

Részvétei díj:

A párkapcsolati workshop részvételi díja: 9 000 Ft/ nap/ fő

Jelentkezni itt tudsz, a tárgymezőbe kérlek, írd be: Párkapcsolati workshop

A válasz e-mailben megküldjük a tudnivalókat.

A workshopokon való részvétel semmilyen előképzettséget nem igényel, és azt sem, hogy mindegyik találkozón ott légy. Várunk, ha párkapcsolatban élsz, és akkor is, ha most vagy a jövőben szeretnéd a boldog szerelmet megteremteni.

Szeretettel,

Arató Mónika

Send this to a friend