Ki nyer maNem, ez nem egy vetélkedő. Éppen, hogy nem az. Csak önmagukról szól. Sok beszélgetésem volt mostanában másokkal párkapcsolati konfliktusaik kapcsán. A párkapcsolat egy élő energia, ami  tükörként szolgál arra, hogy megfigyelhessük, milyen akadályok blokkolják még a szeretet folyamatos áramlását. A legtöbb akadályunk a gyermekkorunkból, mégpedig a 3 éves korunk előtti időkből származnak. Mikor pedig szeretetre vágyunk, tudatalatti mintáink éppen a 3 éves korunk előtti időkre mutatnak rá, arra, hogy mire érdemes ránéznünk, mit érdemes meggyógyítani magunkban ennek kapcsán.

Ki nyer ma? Aki megérti, hogyha a saját blokkjait meggyógyítja, nem csak önmagát szabadítja fel, hanem a társának is megadja ezt a lehetőséget. Az már más kérdés, hogy a másik élni akar-e vele? Nem lehet tudni. Néha olyan nehéznek tűnik átlépni a komfortzónát, amin túl a gyógyulás megtörténhet, hogy sokan feladják, mielőtt a változás megmutatná magát. Egy mélyről induló, feltétel nélküli szeretettel való összekapcsolódás tudja megadni az erőt, ami a kitartáshoz szükséges. Ez mindenkinek a saját felelőssége. Ha megtaláljuk ezt az erőt, összekapcsolódva maraduk vele, akkor az átmeneti nehézségek transzformálódni tudnak, és egyre rövidebb időperiódus szükséges a változáshoz.

A világegyetem végtelen energiája rendkívül intelligens, és az emberi érzékelés számára szinte felfoghatatlan. Ahogy fejlődünk, egyre több szeletét érjük meg, éljük át, és ha a többi aspektusa nem merül feledésbe bennünk, akkor nő a rálátásunk, a megértésünk, és a tudatosságunk. A szeretetünk kitágul általa. Nemcsak a szívünk, és az elménk lesz részese, hanem egy rajtunk átsugárzó, végtelen energia is.

Ezt az energiát tapasztaljuk különböző nézőpontokból a programokon:

Szerelem a Vízöntő kor hajnalán

Párkapcsolati workshop nőknek

Nő a vízöntő korbanA Vízöntő kor hajnalán a párkapcsolatok új időszakát éljük. A nő, aki a kapu az isteni világhoz, – és aki képes oda elvezetni a párját, és a gyermekeit is- az esetek többségében nincs tisztában saját meghatározó szerepével, vagy hallott már róla, de nem éli.

A nő tudatalatti szerepét játssza, az állandó szellemet a kapcsolatban. Ő tartja fenn a spiritualitást és a mélységet. Ő viszi át a kapcsolatot az idő és tér viharain. Ha a tudatos és tudat alatti elméje stabil, a pár stabilitása létrejön. A nő testesíti meg azt, hogy „vagyunk”. Ha a nő úgy érzi, hogy „pozitívak vagyunk, boldogok és harmónia van köztünk” – akkor a kapcsolat jó.”- Yogi Bhajan

A találkozó időpontja

November 15-én, szombaton lesz 10 és 18 óra között.

A találkozón

• beszélgetünk

• megosztunk érzelmeket, gondolatokat, figyelmet, támogatást, szeretetet

• tanításokat adok át, amelyek ismerete nélkülözhetetlen a boldog párkapcsolathoz

• meditálunk a céljaink megvalósítása érdekében

• mantrákat éneklünk, melyek hozzásegítenek a vágyott élethez

• táncolunk

• kreatívan alkotunk

Olvass tovább a részletekről itt!

Az Univerzum energiája végtelen. Egyetlen energia van, ami új formákat és alakokat vesz fel folyamatosan. A tantrában ennek az energiának Shakti a neve, ami a teremtő vagy női energia és valójában egy és ugyanaz, mint párja, Shiva, a rejtőzködő és férfias oldal. Az energia folyamatosan új formában jelenik meg, és mi új nevet adunk neki. A Shakti, Kundalini Shaktivá válik, ahogy a gyökér csakrában megjelenik, amit egyszerűen csak kundalininak is hívunk. A kundalini prána energiává alakul, amely a nadi csatornákon áramlik, és a csakrákban koncentrálódik. A finom energiák összesűrűsödnek és földdé, vízzé, tűzzé, levegővé. és éterré válnak, alakítva a világgal kapcsolatos tapasztalásainkat. A kundalini felébredésével, az elsődleges Shakti energia ébred fel a maga igaz formájában.

A közvetlen tapasztalásban, ami maga a változatlan igazság, az egyetlen energia, ami az összes névnek, és formának az alapja, az utak közül az egyik, amely leírja a spirituális élet univerzális célját. Ez Shakti és Shiva egységének a megtapasztalása, teremtés, és annak alapja, női és férfi, annak ellenére, hogy ők eredetileg nem voltak elválasztva. Mint a nedvesség, ami sosincs elválasztva a víztől, mint az édes, ami nem különálló a cukortól, és a meleg, ami sosincs elválasztva a napfénytől.

A Shiva és Shakti közti magasztos egyesülés leegyszerűsített ábrázolása a jóni- linga. Egy kör alakú vagy ovális formából áll, melynek közepében egy felálló linga van elhelyezve. Ezek képviselik a női, ill. a benne lévő férfi nemi szervet, és a hozzájuk tartozó teremtő energiákat. A jóni Shaktit, a hindu hagyományban az energiát, és kreativitást, a linga pedig Shivát, a tudatosságot, és a transzcendenciát jelképezi. A jelkép belekerült a gyökércsakrából felemelkedő Kundalini Shakti magyarázataiba is, hiszen ez a kígyóerő, a helyhez nem kötött Shakti székhelye. A kígyőerőről azt tartják, hogy 3 és félszer tekeredik körbe a Shiva-lingán. A spirális rácsavarodás Shakti örök változékonyságát jelképezi. A Shakti és Shiva energia mindannyiunkban jelenlévő energiák, nemtől függetlenül. A gyökércsakrában alvó Kundalini Shakti energiát a gerincoszlop mentén emeljük, ami a mindenkiben jelenlévő Shiva minőség.

Shakti workshop

Találkozz eredendő energiáddal!

Shakti workshop

Első időpont:

November 29. szombat, 15.30-tól 19.30-ig

Téma:

Az önbizalom megerősítése

A worshopon alkalmazott módszerek:

  • önfeltárás
  • blokkok beazonosítása
  • fókusz vizualizáció vezetett meditációval
  • kundalini jóga kriják és meditációk

Részvételi hozzájárulás: 5 500 Ft

Jelentkezni itt tudsz, a tárgymezőbe kérünk, írd be: Shakti worshop

Várjuk még a kedves debreceniek és környékén élők jelentkezését az Őszi debreceni kundalini jóga worshopra.

Október 25-én 26-án (szombat és vasárnap) egy debreceni kundalini jóga workshop hétvégére hívunk, amely segítségedre lesz, hogy felfedezd, mennyi kincs lakozik benned. A jóga workshopokat Pargat Singh és Simrat Kaur vezetik. Közreműködik Papp Edina és Simrat Singh élő zenei kísérettel.

Ha elengeded a megfelelési kényszert, a stresszt, és egy kicsit önmagadra figyelsz, könnyedén visszatalálsz eredendő erődhöz. Felfedezed, hogy a tested sokkal több mindenre képes, mint gondoltad, az elméd pedig a vágyaid megvalósítója, ahelyett, hogy akadályozná a kiteljesedésedet. Ha tudatosan bánsz a testeddel betöltheti a szerepét: a lelked temploma lehet, egy csodálatos eszköz a tudatosság emeléséhez, a határtalanság megalapozásához, és eléréséhez.

A workshopokról itt tájékozódhatsz bővebben, és jelentkezhetsz is!

Ra Ma Da Sa, Sa Say So Hung – Nap, Hold, Föld, Végtelen A Végtelen és én egyek vagyunk- Gyógyító mantra önmagunk és mások gyógyítására

Nézd meg itt:

 

ਸਤਿ ਨਾਮੁ

Simrat Kaur/ Arató Mónika

Send this to a friend