nyári napforduló2A hagyomány szerint négyszer kezdődik el az év az esztendő körén belül. E négy kezdet a tavasz, a nyár, az ősz, és a tél. Az eljövendő évszak a Nap fordulatával indul, vagyis úgynevezett napfordulati pontot ér el ekkor a Nap éves pályája során. Tavasz kezdetekor a déli égboltról lép át az északira, miközben áthalad az égi egyenlítőn. Nyár kezdetén járásának legmagasabb pontját éri el az északi égbolton, majd újra dél felé fordul Napunk útja. Ősz kezdetekor az északi égboltról lép át a déli égboltra, miközben újra áthalad az égi egyenlítőn, míg a tél kezdetén éri el járásának legmélyebb pontját (legalábbis az északi féltekéről nézve, mert délen, például Ausztráliában, ekkor jár a legmagasabban), majd útja újra észak felé fordul. A fordulati napok az új kezdetek, s ekkor érdemes olyan varázslásokat, szertartásokat végezni, melyekkel az eljövendő évszakra kívánunk hatni. Az évszak utolsó napjain érdemes számvetést, összegzést készíteni az eddig megtett útról, s elvégzett feladatokról.

Lencsemágia a bőségért, a biztonságért, és az egészségért

A „lencsemágia” egy igen jól működő szertartás, melyet érdemes családi, esetleg baráti körben is elvégezni, de természetesen egyedül is lehet. A Napforduló előtti utolsó napok egyikén beszerezzük a lencsét. Gyertyát gyújtunk, majd elkészítjük ízlés szerint például főzeléknek, (hús nélkül!) de úgy, hogy az étel készítése közben csend legyen, s belül is arra vagyunk hangolva, hogy a most formálódó étel boldog bőséget, szeretetet, és fényt visz a sejtjeinkbe, így az étel elfogyasztása révén ezekkel feltöltődve mi is jobban bevonzzuk, bevarázsoljuk az életünkbe a boldog bőséget, a szeretetet, és a fényt. A lencséből a fordulat napján, majd az azt követő két napon is fogyasztunk hét kanálnyit. Az első napon gyertyát gyújtunk, kimerjük a hét kanálnyi lencsét, s miközben elfogyasztjuk, csak arra gondolunk, hogy ételünk boldog bőséget, és egészséget ad nekünk az anyag szintjén.   A második napon is gyertyát gyújtunk, kimerjük a tányérunkba a hét kanálnyi lencsét, s elfogyasztása közben csak arra gondolunk, ételünk fényt, és egészséget ad életünk lelki szintjeinek. Itt nem gondolunk bőségre!!! A harmadik napon újra gyertyát gyújtunk az étkezés előtt, és miközben elköltjük a hét kanálnyi lencsét csak arra gondolunk, hogy ez az étel boldog bőséget, és fényt ad nekünk életünk szellemi szintjeire. Ne feledjük, hogy ez nem étkezés, hanem szertartás! A gyertyát a szertartásunk végén lassan, gyertyakoppintóval, vagy kis pohárkával, esetleg gyűszűvel oltsuk el úgy, ahogyan a csillagos égbolt borul a Föld fölé napnyugta után. Ne csippentsük el, és főleg ne fújjuk el a gyertya lángját!

2017. június 21-én, szerdán, közép-európai idő szerint 6 óra 24 perckor (GMT.: 4.24) veszi kezdetét a nyár.

Érdemes mindhárom szertartást a Nap felé fordulva végezni! A szabadban végzett lencsemágiánál nem kell gyertyát gyújtanunk. Ha zárt térben tartjuk a szertartásunkat, akkor is érdemes a Nap felé fordulni, de ekkor szükséges a fény, a gyertya meggyújtása. Az első étkezés legoptimálisabb ideje június 21-én, szerdán 11.30 és 12.44 között van. A második napon, június 22-én, csütörtökön 11.00 – 12.45-ig a legoptimálisabb időpont, de a napkeltét követő reggeli órák is megfelelőek. A harmadik napon, június 23-án, pénteken 11.15 – 12.47-ig a legjobb időintervallum, de még a reggeli időszak is megfelelő. Akadályoztatás esetén se essünk kétségbe, mindhárom napon lehet akár délután is lencsét fogyasztani, (bár nem ez a legoptimálisabb) természetesen a Nap felé fordulva. A lényeg az, hogy ne maradjon ki a lencsemágia.

Ezen a héten is kelet felé fordulva érdemes a megadott időpontokban imádkozni. A kelet a kezdet, az emelkedés iránya, ezért imáinkban érdemes az új utak, célok elindításához segítséget, gondolatokat kérni.   

  • Június 21., szerda: 13.52 – 14.02.
  • Június 22., csütörtök: 13.48 – 13.58.
  • Június 23., péntek: 13.46 – 13.56.
  • Június 24., szombat: 13.42 – 13.52.
  • Június 25., vasárnap: 13.38 – 13.48.
                                                                    

A fentiek forrása: Paksi Zoltán www.asztrozofia.hu

Az imának hatalmas ereje van, ha megfelelő módon használod!

Az ima a legerőteljesebb technika, hogy az Ismeretlennel kommunikálj. Az Ismeretlennel, amelynek nincsenek határai. Mi az Ismeretlen, a saját ismeretlen részünk? Hogy megismerjük, meg kell tanulnunk imával kommunikálni, és kifejleszteni egy imához illő hozzáállást.  

Minden pillanatban sokkal több ismeretlen részed van, mint ismert. Vágyjuk, hogy kitágítsuk az ismert kapcsolatunkat az Ismeretlennel. A legtöbb dolog, amit tudunk, tapasztalatok alapján tudjuk: kipróbáltuk, használtuk, és esetenként bíztunk benne. Még mindig rengeteg minden van, amit nem ismerünk.

Nem ismerhetjük meg sosem a teljes Ismeretlent. A tudatos kapacitásunk korlátozott!

Ehelyett lehet egy ismert kapcsolatunk az Ismeretlennel. Felismerhetjük ebben a kapcsolatban, hogy mire van szükségünk az Ismeretlenből, és bízhatunk az Ismeretlen érzékenységében.

Az ima egy olyan energia, amely megcsapolja a saját Ismeretlenedet. Bármikor, amikor el akarod érni a saját Ismeretlen részedet, imádkozol. És az egyetlen csatorna, amin keresztül a saját Ismeretlened elérhető számodra, az a saját imád ereje. Az ima nem Istenhez beszél.

Az ima az elme ráhangolása a magasabb tudatosságra és az Ismeretlenre.

Az imák létrehoznak egy speciális kivetülést (értsd: az energiád kisugárzását) és frekvenciát az elménkben és az auránkban éppen úgy, ahogy a mantrák hozzák létre a hangok speciális kombinációját, ami befolyásolja a mirigy- és idegrendszerünket.

A szavak ritmusának ereje fontos. Az ember imája a szavak erején keresztül az Isteni Önvaló kinyilvánítása. A ritmusának ilyennek kell lennie. Ez az a ritmus, ami létrehozza a rezgést. Ez az a rezgés, ami mozgatja az Univerzumot. Ha pozitívan mozdítod a rezgést, a Világ a tiéd. Nem áll semmi a te és a Te közé.

Mi az ima? Az ima nem Istenhez beszél, Ez az, amit teljesen tévesen tanultatok meg korábban. Ez az, ami az összes fejlett ipari országban elterjedt, és ezt tekintették igaznak. De az ima nem Istenhez beszél. A lelkeddel való kommunikáció nem szükséges. A lelked már ott van, és a segítséged nélkül is kommunikál.

A legtöbbünknek egy régi felfogása van az imáról. Úgy képzeljük, hogy ülünk, és könyörgünk egy távoli istenséghez, vagy szentekhez elismerésért vagy valamilyen szükség betöltéséért. Ezen a módon inkább megtanultunk vágyni, kérni, és kifogásolni, mint szívtől szívig kommunikálni, felismerni a saját Végtelenségünket, és megerősíteni a tudatosságunkat.  Nem érzünk elválasztottságot a Végtelen, Isten, és a saját Önvalónk között. Egyek vagyunk!

Az ima egyik nagyon jó módja, ha énekelsz! Ez a mantra például egy csodálatos himnusz, ima Guru Ram Das-hoz:

A mantra szövege: Guru Ram Das Rakho Sarnaaee

Jelentése: Az én Guru Ram Dasom mindig megvéd engem és elvisz az ő Szentélyébe

 

Csodákkal teli Nyári Napfordulót kívánok!

Szeretettel,

Arató Mónika (Simrat Kaur)

 

Send this to a friend