Guru Nanak Dev Ji.

Egy hét története, ami tovább vezet.

A „kiképzésem” a könnyedség mélyebb megélésére az indiai utazásunk megálmodásával kezdődött. Az első lépés a felismeréseim sorában az volt, hogy nem véletlenül az a tanártársam ebben a folyamatban, aki. Jógamájá Dévi Dászi több, mint tíz éve jár rendszeresen Indiába, és ő már éli ezt az áramlást, vagyis, hogy mindig minden időben megérkezik, és minden rendben van. Tanulom tőle ezt, bár nem az által, hogy erről beszélgetünk, pusztán attól, hogy a lényéből árasztja a nyugalmat.

Azt már régóta érzem, az elejétől kezdve, hogy Guru Ram Das az utazás valódi szervezője. Az elvonulás ötlete nem bennem született meg, hanem a tanítványaimban, ők „jelöltek” ki erre a feladatra. Az a történet másik oldala, hogy én ezt nagy örömmel vállalom. A csapat is nagyon könnyedén összeállt, én ezen a könnyedségen az elmémmel, és az egóm aggódásával csak rontani tudnék, úgyhogy nem is zavarok bele ebbe a természetes folyamatba (legalábbis igyekszem).

Azért a leckéket küldi nekem folyamatosan Guru Nanak és Guru Ram Das, és én végtelen hálás vagyok emiatt. Kezdődött a kiképzés azzal, hogy múlt hét szombaton, a hat napos somogyvámosi elvonulásra készülve a kislányomat Nógrád megyébe, a nagyobbik lánykámhoz kellett elvinnem autóval, hogy meg tudjam tartani az elvonulást. A Kedvesem külföldön van, így Kitti lányom vállalta be a nörsz szerepét. Megfőztem a négy fogásos menüsort, amit vittünk magunkkal. Anya és nagymama vagyok, szívesen táplálom a családomat jó energiákkal és ételekkel. Bepakoltunk egy hétre elegendő ruhát, játékokat, biciklit és az élelmet. Nagy vidáman elindultunk.

Nem néztem meg előre az útvonalat, csak mentem, ahogy gondoltam, így sikeresen belefutottunk a krisnás szekérfesztiválba. Kiképzés első pont: 1,5 órás üldögélés a dugóban, gyerekkel, 32 fokban. Sikerült felismernem, hogy egyfolytában ítélkezem, amíg ott ülök a kocsiban. Gyógyulás első fázis. Kiszabadultunk a dugóból, kihajtottunk az M3 autópályára, vidáman csaptunk a lóerők közé.

Kiképzés második pont: az autóm 33 kilométer után, menet közben leállt. Nyugalom megőrizve. Beindítottam újra, kicsit gurultunk, majd újra leállt. Ez harmadszor is megismétlődött, és ekkor felismertem, hogy innen nem megyünk tovább ezzel az autóval. Az utolsó lendülettel, néma motorral legurultunk az autópályáról egy árnyékos fa alá. Sehol máshol nem volt árnyékos fa, csak ahol a kocsim végül megállt. Hála.

Felhívtam Petit, aki tanácsolta, hogy szerezzek trélert, és felajánlotta, hogy eljön értünk. Fél óra múlva meg is érkezett, átpakoltunk az autójába, és folytattuk az utunkat az eredeti célpont felé. Kis autómat az árnyékos fa alatt hagytuk.

Egy óra múlva szerencsésen megérkeztünk Kittiékhez, mindent megbeszéltünk, átadtam az élelmeket, megölelhettem a szeretteimet, és indultunk visszafelé. A tréler mire visszaértünk az autómhoz már ott várt, és az autót már fel is pakolták. A kocsit elszállították a szerelőhöz, mi utána. Könnyedség ebben is, pedig látszólag az egész egy nehéz helyzet.

Következő megoldandó kérdés! Másnap kellene indulni az elvonulásra másik három emberrel a kocsimban, de most az is kérdés, hogy én hogyan jutok oda. Telefonok, a többiek utazása megoldott. Az enyém is kezd kirajzolódni. Petiék levisznek az Evernessre, ha fél órán belül összepakolok. Összepakolok, megyünk. Következő kérdés: hogy lesz belépőm, és hol fogok aludni? Ismét baráti segítségek telefonon, minden megoldódik. Az is tiszta, hogy az az Everness-ről hogy jutok el Somogyvámosra. Szilvi kocsijában elférek, együtt tartjuk az elvonulást, együtt megyünk Somogyvámosra. Hála.

Este 9-re érünk az Everness-re, épp elcsípjük Palya Bea utolsó dalát a nagyszínpadon, majd bepakolunk a mobilházba. Kis séta, beszélgetések alvás, éjszaka vihar. Másnap reggel mentjük a romokat a vihar után, pakolunk a kisautóba, irány Somogyvámos. Útközben megállunk Szilvi apukájáéknál, akik épp nyaralnak, ők jól megetetnek minket finomságokkal, megyünk tovább. Hála.

Újabb kiképzési pont: eltévedünk. A GPS beterel minket egy földútra, kétséges, hogy a kis autóval nem ragadunk-e bent az erdőben. Megfigyelem, hogy hogyan kezdek el pánikolni, megnyugtatom magam hosszú mély légzésekkel. Szilvitől ismét tanulom a nyugalmat.

Átáramlunk a 6 napos elvonuláson, a víz és a tűz elem megtisztít minket, és negyedik napon a levegő és a szívcsakra napján összesimulnak az energiák, emelkedetten távozunk a hatodik nap végén. Szilvivel nagyon jól tudunk együtt tanítani. Hála.

Délután 5-re Budára érünk. Átülök a megjavított autómba, indulok a kislányomért újra Nógrád megyébe. Kis dugó az M3-elején, megyek tovább. Újabb kiképzési pont (már nem is számolom…): az autóm fél órás utazás után az autópályán megáll. „Véletlenül” épp előttem van egy lehajtó, elolvasom a táblát, hol vagyok, legurulok a pályáról, megállok egy magánház előtt. Megkérdezem, mi van ide legközelebb. Vác szélén állok Máriaudvaron. Felhívom Petit, elmondom hol vagyok, majd lemerül a telefonom is. Várok Petire, közben beszélgetek a ház lakóival. Telefontöltő nincs nálam, a ház lakói sem tudnak adni. Kérdés, hogy Peti megtalál-e. Légzésemet lassítom. Egy óra múlva megérkezik. Szombat este 9 óra van, minden szervíz zárva. Kis autóm beindul, elgurulunk az Opel szervízig Vácon, ott hagyjuk az autóm. Átülök Peti kocsijába, irány Nógrád megye. Megérkezünk, mindenkit újra megölelhetek, bepakolom a kislányom, ruhákat, játékokat, biciklit, irány haza. Éjfél körül otthon.

Hétfőn Szilvi kivisz Vácra, hogy átadjam a szervízben az autót javításra. A visszafelé úton kiderül, hogy valakinek nem tetszik a köztünk lévő harmónia, és éket kívánt verni a kapcsolatunkba. Kicsit felzaklatódom, miközben persze látom magam kívülről, de akkor is fáj. Tehát dolgom van vele. Alaposan megbeszéljük a dolgokat, és nemhogy távolodnánk egymástól, hanem közeledünk. Hála.

Hazaérve minderre rámeditálok, „véletlenül” megtalál a Tolerancia kundalini jóga krija. Helyrerakom magamban a dolgokat, megértem a tanításokat. Béke van bennem. Kedd reggelre elkészül az autóm, csak egy apró reléhiba volt, mehetek érte. A volt férjem kivisz Vácra, majd ő folytatja az útját Nógrád megyébe, Kitti lányunkhoz. Út közben beszélgetünk, jó vele kapcsolódni. Vácról hazahajtok, fél ötre megérkezem, 6 órától már tanítok. Mi mást, mint a Tolerancia kriját!

Amit Guru Nanak és Guru Ram Das kiképzéséből megtanulhattam, újra felismerhettem, és amiért rendkívül hálás vagyok:

  1. Vigyáznak rám, és biztonságban vagyok.
  2. Minden erőforrás időben megteremtődik.
  3. Igaz barátaim, szeretteim vannak, akik segítenek a nehéz helyzetetekben. Hála Rékának, Petinek, Kittinek, Ricsinek, Istvánnak, Editnek, M. Timinek, N. Timinek, Szilvinek, Robinak, és természetesen Guru Nanak-nak, Guru Ram Das-nak és Yogi Bhajan-nak.
  4. Csodálatos családom van.
  5. Mindig minden megoldódik, kár aggódni bármin is.
  6. Minden helyzet csak arra szolgál, tűnjön akár „jónak” vagy „rossznak”, hogy megtapasztalhassuk a Végtelen Szeretetet.
  7. Az emelkedés másokat zavarhat, akadályozni fognak (versengeni akarnak, információt tartanak vissza, támadnak, a társaimnál bepróbálkoznak, hogy eltávolítsanak egymástól). Ha elfogadom, hogy ez az út része, és újra gondolom a számomra fontos értékeket, akkor az emelkedés folyamata ezáltal csak felerősödik. Illetve egy lehetőséget kapok arra, hogy magamban felismerjem, hogy Isten minden teremtménye egy tökéletes műalkotás, és mindannyian EGY-ek vagyunk.
  8. Ha megtartom a középpontomat, a káoszból újra rend lesz, minden érintett gyógyulhat, és megerősödöm a hitemben.
  9. Világomban minden rendben van.
  10. Minden pillanatban felismerhetem az áldott könnyedséget. Az Univerzum működése csodálatos.
  11. India gyönyörűen tanít, pedig még nem is vagyok ott (csak lélekben)!

Köszönöm az együtt utazást!

Simrat Kaur 

Send this to a friend