Ez a blog a hála blogja. Szeretnék hálát adni mindazért, ami az utóbbi kilenc évben történthála velem. A változás 2005-ben indult el, akkor ébredtem fel egy hét éves szakasz után, amely nagyon az Anyaghoz kapcsolódott. Sok minden történt azóta, az életem teljesen átalakult. Megtaláltam a Hivatásom, a Lélektársam, megszületett a második kislányom, megjelent az első könyvem. Több szépséges spirituális ösvényen indultam el, sokat tanultam, és tanítottam. 

Most valami új kezdődik. 2013 nyara óta egy nagy változási folyamaton mentem át. Az utóbbi hónapokban úgy éreztem, sokkal többet szeretnék a belső világomban lenni, befelé, a saját változásomra figyelni. Nem véletlenül, hiszen rengeteg olyan folyamaton keresztül utaztam, amely a tudatalatti blokkjait szabadítja fel, és ez alapos belső munkával jár.

TudatalattiAz egyik kemény lecke, amelyet nagyon megtanultunk az elmúlt néhány évtizedben, az, hogy ha nem dolgozunk az árnyékunkkal, akkor az összes többi dolog zátonyra futhat, és ami a legrosszabb az egészben, mindezt a saját tudatalatti késztetéseink okozzák.

Az „árnyék” fogalma a személyes tudattalanunkat jelenti, vagyis azt a pszichológiai anyagot, melyet letagadunk, elfojtunk, lehasítunk, vagy egyszerűen nem ismerünk el. Sajnos attól még, hogy letagadjuk, nem tűnik el, hanem épp ellenkezőleg, visszatér, és neurotikus tünetek, kényszerek, félelmek és szorongások formájában gyötör minket. Hogy ezt az anyagot feltárjuk, megbarátkozzunk vele, és újra a sajátunknak tekintsük, az nemcsak azért szükséges, mert így múlnak el szenvedést okozó tüneteink, hanem azért is, mert így tudunk egészséges és valósághű énképet kialakítani. „- Ken Wilber: Integrál szemlélet

Úgy érzem, mostanra helyreállt bennem az egyensúly, a belső munka folytatódik, dehálaszív már nem kívánja az elzárkózásomat, és folyamatosan velem van a hála érzése mindazért, ami az utóbbi kilenc évben történt. Sokat gondoltam Rátok, Kedves Barátaim, Útitársaim, Mestereim, Tanítványaim, Olvasóim, Segítőim, Támogatóim. Ha mostanában eszetekbe jutottam, az azért lehetett, mert Ti is a szívemben voltatok, és mély hálával gondoltam Rátok!

Köszönöm, köszönöm, köszönöm mindazt, amit kaptam, és amit adhattam.

A hálámat két felajánlással szeretném kifejezni. Az elsőt ebben a blogban osztom meg, ami a következő:

„Összekapcsolódás a Lelkeddel

online kurzus

A kurzus indulása: 2014.02.27. Csütörtök

Mindenkinek van egy magasabb rezgésszintű, az isteni dimenzióhoz kapcsolódó énje, amit egyszerűen Léleknek nevezünk. A Lélek egységre, boldogságra, összhangra vágyik. Ami ettől eltávolít, az mind személyiségszintű blokk vagy ellenállás. Amennyiben sikerül a személyiségedet a Lélek rezgésszintjére hangolnod, akkor eltűnik az életedből a szenvedés, és megélheted a teljességet és a boldogságot.

Ez az online kurzus 4 egymást követő napokon kiküldött leckén keresztül kísér, hogy megmutassa neked azt a belső erőt, amely képes minden döntésednél a Lélek rezgésszintjét választani, és ezzel elvezetni a szeretet megtapasztalásához a szenvedés helyett. Ha megérted, hogy milyen egyszerű ez alapján az iránytű alapján választanod, akkor már csak gyakorolnod kell, és mesterévé válsz a teremtésnek.

Az online kurzus alatt:

• olyan anyagokat küldök neked, amelyek segítségével megtapasztalhatod a Lélek dimenziót

• gyakorlatokat kapsz, amivel folyamatosan emelheted a rezgésszintedet, és teremtőerődet

• megkapod azt az iránytűt, amivel minden helyzetben jól tudsz majd dönteni, és ami a szeretet felé vezet

• összefoglalom számodra azokat a gondolatokat, amelyek nekem is működnek, amelyek a leginkább segítenek.

Az online kurzus szerkezete:

• 4 nap

• 4 lecke

• 4 gyakorlat

• megerősítések

• mindennapi teremtő gyakorlatok

• egy szép meditációs videó, amit a Kedvesemmel, Csendes Csabával készítettünk

• saját személyes történeteim, mint segítségek

Az online kurzus díja 6 200 Ft, amit most DÍJMENTESEN megkapsz!

Jelentkezz tehát, a tárgysorba beírva “ÖSSZEKAPCSOLÓDÁS”!

A második felajánlás azoknak is ad újat, aki tanultak már nálam online kurzus hallgatóként. A közeli jövőben írok róla.

Szeretettel,

Arató Mónika

Send this to a friend