Ahogy haladunk előre az időben a 2012-es év vége felé, egyre inkább előtérbe kerül december 21. és a várható változások. Sokat lehet olvasni, hallani erről. Lehet, hogy te is hallottál már a három napos várható sötétségről, vagy arról, hogy van, aki azt jósolja, hogy egy újabb, több száz évig tartó emelkedési folyamat kezdődik, sok olyan, az írott történelemből már jól ismert modellel, ami eddig sem változtatta meg gyökeresen a világot. Olyan információk is olvashatóak, hallhatóak, hogy az emberiség most átmenetileg egy nehezebb időszakot kell, hogy megtapasztaljon, hogy utána 30- 50 év múlva valami változás történjen pozitív irányban. Rengeteg információ, amiből nem könnyű eldönteni, hogy mi is várható, mire készüljünk.

Az elmúlt napokban sokat beszélgettünk erről a párommal, míg végül ma megértettem, hogy számomra mi tűnik elfogadható, és járható útnak. Mit mutat számomra a Jóisten? Ha megnézem a saját életemet, azt tapasztalom, hogy évek óta tudatosan járom a spirituális utat, búcsúzom a régi mintáimtól, megyek a félelmeim nyomában, és bontom le őket, rendszeresen kapcsolódom az ötödik dimenzióval, és arra törekszem, hogy életem minden pillanatában emlékezzek rá, hogy a Mindenség átölel, eltölt és vigyáz rám. Ennek következménye a fizikai síkon most már az, hogy egészséges vagyok, sikeresen végzem valódi hivatásomat, boldog párkapcsolatban élek, szeretem a gyönyörű gyermekeimet, és most költöztünk egy olyan házba, ami gyönyörű környezetben teret ad a családi életünknek és a hivatásunknak is: a zenének, írásnak, gyógyításnak, tanításnak.

Én nem mondom, hogy könnyű volt eddig az út, de egyre könnyebb attól, hogy változom, és más rezgésszinten érzékelek és élek meg dolgokat. Az egész nem a pusztulás irányát mutatja, hanem az emelkedését. A pusztulásnak az ok- okozat törvényét vizsgálva ebben a kontextusban nincs értelme.

Neked mit mutat az eddigi életed? Senki nem kell, hogy veszteségre, pusztulásra, nehézségekre számítson, aki következetesen emeli a tudatosságát és a szívét. A tű fokán az fog átjutni, aki félelmek nélkül, tiszta szívvel és hittel néz a változások elébe. Gislaine Lanctot orvosnő szeretetteljes, bizakodó szavai jutnak eszembe, aki megírta az Egészségügyi maffia című könyvet:

Úgy gondolom, ha valaminek nincs értelme azt meg kell kérdőjelezni.. Ha valami nem működik, akkor ne higgyünk vakon benne! … Mi mindannyian isteni lények vagyunk… Akármi is történik, tudom, hogy az tökéletes lesz. Minden tökéletes… Ebben az illúzió világban megszületünk, dolgozunk, megöregszünk, majd meghalunk. Téged fellelkesít ez a program? Ennek semmi értelme nincsen.”

Járom tehát az utamat továbbra is szeretettel. Gyógyítok, tanítok, tanulok, és gyógyulok magam is egyre inkább a lélekminőségem élve. Nap, mint nap, számtalan negatív érzelmet kukázok ki magamból még most is, és tudom, hogy ez így van rendben, hiszen teljes tisztulásra törekszem fizikai, asztrális és mentális szinten is. A változás nagyon intenzív, hiszen én szeretném, hogy így legyen. Ezt ajánlom Neked is. Törődj magaddal! A fizikai világoddal is, mert nagyon fontos, de minden döntésedet az intuíciódat követve hozz meg. A Lélek szólongat, hív a helyes irányba, csak követned kell. Ha így teszel, akkor biztos lehetsz benne, hogy jó úton jársz, és bármilyen változás is történik majd a világban, te csak emelkedni fogsz, és egyre teljesebb és boldogabb életet fogsz élni, mert isteni lény vagy, és mert ezt teremted. Ezt választod a rendelkezésre álló párhuzamos valóságok közül.

Túl késő a játékban a járulékos változásokhoz. Szükségünk van egy kritikus tömegre, aki felkészült, hogy átölelje a szeretet radikális változásának gondolatát, mint a választ az összes problémára. Egymás szeretete, a Föld és minden lakójának szeretete, és a jövő generációk szeretete: mikor ezek a vezető elveink, akkor és csak akkor lesz béke.”- Marianne Williamson

Belső utazásokra hívlak, amelyekkel tisztíthatod fizikai, asztrális, és mentális testedet. Ezzel tehetsz a legtöbbet azért, hogy a világban zajló változások kedvezőek legyenek a számodra. Szabadulj meg minden félelem alapú gondolattól találj vissza a szeretetbe, és az egységbe. Gyógyulj, hogy gyógyulhasson általad a világ.

 

DNS transzformáció”

Sejtátalakító, gyógyító, hálaadó elvonulás a Teljesség jegyében

2012. december 1-2.

Ez a két napos elvonulás nagyon intenzíven alakít át. Tökéletesen alkalmas arra, hogy újjászüless, feltöltődj energiával, és a szeretet energiájával utazva emeld a rezgésszintedet, és felkészülj saját, új világod alakítására.

Ezen az elvonuláson hálát adunk a 2012-es évért, meggyógyítjuk magunkban azt, ami még gyógyulásra vár, és újra fogalmazzuk a szándékainkat az év hátralévő részére, és az elkövetkező évek változásaira vonatkozóan.

Az elvonulás helyszíne:

Buda XII. kerület. Az elvonulás nem ottalvós.

Az elvonulás részvételi díja:

13 000 Ft/ nap, összesen 26 000 Ft a két napra. Az elvonulás díja tartalmazza a programokat két napra, és a képzéshez kapcsolódó írásbeli anyagokat.

Most még kedvezménnyel jelentkezhetsz!

He jelentkezésedet november 28-ig, Teliholdig jelzed, akkor számodra a részvétel a két napra csak 22 000 Ft.

Korlátozott számban tudunk jelentkezőket fogadni, így jelentkezéseddel a helyedet is biztosítod.

Jelentkezni itt tudsz:jelentkezem@simratyogaworld.com, a tárgysorba írd be kérlek: DNS

A válasz e-mailben megírjuk a tudnivalókat számodra!

Az elvonulásról itt olvashatsz részletesebben!

Ha nincs értelme a szenvedésnek az életedben, akkor kérdőjelezd meg, és válaszd inkább az örömet. Az öröm tiszta tudatosságod felfedezésében és átélésében rejlik, és elvezet ahhoz az örömforráshoz, amely kiapadhatatlan, és mindig veled van.

Ha még nem így éled meg az örömet, akkor szeretettel várunk november 28-án, szerdán Teliholdkor

A végtelen öröm megtapasztalása”

gyógyító és meditáció estre.

Ezen az estén:

  • megtapasztalhatod a végtelen öröm és szeretet dimenzióját

  • megtapasztalhatod végtelen belső erődet

  • hatalmasat fejlődhetsz a tudatosságodban

  • mélyebben megérted, hogy mi a belső kiegyensúlyozottság alapja

  • megérted teremtőerőd hatalmát

  • függetleníteni tudod magad környezeted kaotikus, lehúzó energiáitól

  • megérzed a sejtjeidben a határtalan boldogságot, amely hasonló ahhoz, mintha mindig szerelmes lennél

  • ennél fogva nagyobb hatással lehetsz testedre, érzelmeidre, és gondolataidra

Időpont: November 28-án, szerdán, 18:10-től 20:30 óráig

Helyszín: Budapest, XII. kerület. A helyszínt a jelentkezés visszaigazoló levelében jelöljük meg pontosan.

A részvételi díj: 4 000 Ft/fő

Ha azonban a jelentkezésedet MA leadod, és befizeted a részvételi díjat, akkor kedvezményesen, 3 400 Ft-ért vehetsz részt ezen az estén.

Ha köztünk szeretnél lenni, jelentkezz most itt: jelentkezem@simratyogaworld.com, a tárgysorba írd be, kérlek: végtelen öröm

A programról itt tudhatsz meg többet!

Személyes, négyszemközti

Teliholdas gyógyításra

szeretettel várlak november 27- én, kedden. Teliholdkor sokszoros erővel gyógyulhatsz és teremthetsz meg dolgokat az életedben.

Várlak:

  • ha bármilyen testi vagy lelki problémád van

  • ha szeretnéd növelni rezgésszintedet

  • ha egy adott helyzetben nem tudod, hogy mit tegyél

  • ha fel szeretnéd gyorsítani fejlődésedet életed bármely területén

  • ha megerősítést kérsz valamire, amit meg szeretnél valósítani

  • ha szeretnéd növelni életenergiádat

A gyógyítás növeli a tudatosságot, és fejlődési irányokat ad, amelyeket jól tudsz használni a betegségmegelőzésben és az öngyógyításban, és életterületeid fejlesztésében is.

Két időpontra jelentkezhetsz:

– 10-től 11.15-ig

– 13-től 14.15-ig

Az egyéni ülések kb. 1 és negyed órásak, előre bejelentkezés szükséges.

A gyógyítás részvételi díja most 15 000 Ft helyett kedvezményesen annyi, amennyit 8 000 és 15 000 Ft között jó szívvel rá tudsz szánni.

Kérlek, részvételi szándékodat jelezd itt, a tárgy mezőbe beírva: TELIHOLD

E-mailben tájékoztatlak a helyszínről és a részletekről.

 

Szeretettel várlak,

Arató Mónika

Copyright © Arató Mónika

A Teljesség virága honlap és a Lélekcsemegék bármely szövege szabadon idézhető. Ha kiírod a szerző nevét vagy a www.simratyogaworld.com oldalt is, mint forrást, azt külön megköszönjük Neked

Send this to a friend