Az önismeret és a spirituális ösvény számomra olyan, mintha folyamatosan haladnék egy úton, és időnként eljutnék egy-egy fátyolig, ami ugyan láthatóvá teszi számomra, hogy merre vezet tovább az út, hiszen a fátyol áttetsző, de ahhoz hogy továbbmenjek, félre kell hajtanom. Ilyen „fátyolfélrehajtásból”, vagy mondhatjuk ébredésből pedig számtalan van, még akár egy kérdéssel kapcsolatban is. Olyan, mintha mindig újra ébrednék, és amit újra felfedeztem, azt már rég tudtam, csak most ismét egy mélyebb megértés szintjére jutottam.

Tegnap este megint volt egy nagyon erős felismerésem. A felismerés az anyagi sík oldaláról jött. Most, a kisbabánk születése előtt még rengeteg mindent be kell szereznünk, ugyanakkor a hivatásunkhoz kapcsolódó segítő eszközök megvétele is napirenden van. Mindegyik fontos, mindegyik a családi költségvetés újratervezését igényli, és megint megbotlottam egy gondolati küszöbben, mikor arról kezdtem álmodozni, hogy mit hogyan fogunk megteremteni. Most újra felébredtem. Arra ismertem rá, hogy a teremtési folyamatban minden lépés számít, és most nagyon oda szeretnék figyelni arra, hogy mindent másképp tudjak csinálni. Hogyan másképp? Azt szeretném, ha MINDEN lépésünket és döntésünket a szeretet vezérelne a félelem helyett.

Mit jelent most ez a másképp számomra? Másképp szeretnék gondolni erre a kérdésre. Úgy, hogy a szívemből érzem, hogy minden meglesz, amit szeretnénk, mert mélyen hiszek benne. Ahelyett, hogy a konyhában állva, gondterhelten beszélgetnénk a Párommal ezekről a kérdésekről, inkább este, egy tea mellett, szeretetben összebújva, más rezgésszintről indulva szeretném megbeszélni a közös terveinket. A „maggondolatokat”, amelyekből minden szó és tett kivirágzik, már a születésüktől kezdve ki szeretném cserélni olyanokra, amelyekben semmi gát, lehetetlenség vagy nehézség nincs. Helyette annak a rezgése jelenjen meg, hogy lehetséges, amit szeretnénk. Tudom, mert már számtalanszor megtapasztaltam a Kedvesemmel közös teremtésünkben, hogy mindketten nagyon gyorsan tudunk a régi mintáinkon változtatni, és most a szívemből született meg a vágy, hogy még tudatosabbá váljunk ebben.

Érdekes megfigyelni, hogy közel egy éve foglalkozom a VAN- nal, és mennyi felismerés, és a gyakorlatban megvalósult teremtés lett már most az eredménye, de még van tovább. VAN még lehetőség a tovább fejlődésre, és bennem most újra bujkál az izgalom, hogy a megmutassam a teremtés egy újabb dimenzióját. Mindent a szív irányít ebben a folyamatban, és ezt a kérdést fogjuk mélyebb rétegekben körbejárni a hamarosan induló

 

VAN- teremtő online kurzus HALADÓKNAK

leckéiben.

Ha azt gondolod, már mindet tudsz erről a kérdésről, javaslom, nyisd meg újra a szíved az új információk befogadására, mert mindig van tovább.

Hogy a nincs helyett a VAN-t érzékeld és éld!

Ha március 26-ig jelentkezel, még jelentős kedvezményeket kapsz!

Gyere és csatlakozz hozzánk, hogy megteremtsd a VAN érzését, és megtapasztald fizikai valóságodban is, hogy minden körülötted VAN, és minden a tiéd lehet, amire vágysz.

  • van szerelem
  • van bőség
  • van egészség
  • van szépség
  • van harmónia
  • van egység
  • van bizonyosság

A négy hetes online kurzus alatt:

  • olyan anyagokat (előadás, olvasnivaló, megerősítések és videó) küldök neked, amivel az érzékelésed átalakul, és élni kezded a VAN-t.
  • gyakorlatokat kapsz, amivel folyamatosan emelheted a rezgésszintedet, és teremtőerődet
  • Gyönyörű hanganyagokat kapsz, amit szerelmemmel és alkotótársammal, Csendes Csabával hozunk létre
  • összefoglalom számodra azokat a gondolatokat, amelyek nekem is működnek, amelyek a leginkább segítenek, hogy megteremtsd és éld a VAN-t az életedben.

A VAN- teremtő online kurzus szerkezete:

  • 4 hét
  • 4 lecke
  • 4 gyakorlat
  • megerősítések
  • mindennapi VAN teremtő gyakorlatok
  • meditáció és hanganyag a VAN teremtéshez
  • saját személyes történeteim, mint segítségek

Az online kurzus díja 6 200 Ft.

Figyelj! Gyorsasági kedvezmény!

Ha legkésőbb március 26-ig jelentkezel, és addig befizeted a díjat, és benne vagy az első 7 jelentkezőben, a haladó kurzus díja számodra 6 200 Ft helyett most csak 4 900 Ft.

Az online kurzus alatt lehetőség van arra is, hogy személyesen konzultálj velem, így a saját személyes életedre nézve a kurzus hatékonyságát megnövelheted.

Minderről itt olvashatsz tovább, és jelentkezhetsz is!

Olyasmi ez az érzés, mint a szerelem. Az a hajtóerő, amelyből az egyesülés, az új élet teremtése származik. Haladunk e felé az erő felé az Évkör szerint is, hiszen május 1-től új ruhába öltözik a szívünk, és a szerelem, és a szenvedély még magasabb rezgésszinten mutatkozhat meg az életünkben. Ebben a kérdésben is mindig van tovább. Csodálatos érzés az, hogyha a végtelen felé kezdünk el utazni, és így újabb és újabb gyönyörű rétege tárul fel az Életnek. Bár a fizikai síkon is megmutatkozok minden, mégis azt gondolom, hogy minden belülről, a szívünkből és a gondolatainkból indul. A saját teremtésünkhöz pedig mindig behívhatunk magasabb erőket, amelyek könnyebbé teszik az utazást.

 

Egy ilyen szakrális együttlétre invitállak április 20-án, a

Szerelem behívó meditációs esten.

Az este során vezetetett meditációval és kristálytálakkal gyógyítjuk a korábbi téves észleléseinkből, és félresikerült kapcsolatainkból származó sérüléseinket, és felkészítjük testünket, érzelmeinket, és gondolatainkat a Szer- elem érzékelésére és befogadására.

Akkor is várlak tehát, ha még várod azt a valakit, akivel átélheted a szerelmet, és akkor is, ha már melletted van, de szeretnéd a szerelem érzését mindkettőtök számára felerősíteni, érzékelhetőbbé varázsolni. Jöhetsz egyedül, jöhetsz barátokkal, és jöhetsz a pároddal is.

A Szerelem behívó meditációs est pontos időpontja: 2012. április 20, péntek 18:00-tól 21:00-ig

Helyszíne: 12.kerület Edvi Illés út 49.

A meditációs est díja: 4 400 Ft

Kedvezmény a leggyorsabbaknak!

Ha jelentkezésed és befizetésed is megérkezik legkésőbb április 12-ig, akkor a meditációs est díja4 400 Ft helyett Neked 3 900 Ft.

 Jelentkezni ezen a címen tudsz: jelentkezem@simratyogaworld.com

 A programról itt olvashatsz bővebben!

 

Szeretettel várlak!

 

Arató Mónika

 

Copyright © Arató Mónika

A Teljesség virága honlap és a Lélekcsemegék bármely szövege szabadon idézhető. Ha kiírod a szerző nevét vagy a www.simratyogaworld.com oldalt is, mint forrást, azt külön megköszönjük Neked.

 

Send this to a friend