Látszólag véletlenül alakult úgy, hogy gyógyítani kezdtem. Nagyon hálás vagyok, hogy ez megtörténhetett, mert imádok gyógyítani. Szeretem látni, ahogy a hozzám fordulók élete lépésről- lépésre jobbra fordul. Szeretem látni, ahogy a könnyek, és a bánat helyett megjelenik az öröm, és a mosoly.

Mikor gyógyítok, azt tapasztalom, hogy bármilyen kérdéssel vagy problémával fordulnak hozzám- akár testi, akár lelki -, a gyógyulás útjában valami rossz érzés vagy fájdalom áll. Ilyen érzés lehet például a reménytelenség, a bűntudat, az „ön- nemszeretet”. A fejlődésnek, gyógyulásnak az a kulcsa, hogy ezt az érzést el tudjuk-e távolítani az útból, annak érdekében, hogy jobb, boldogítóbb érzéseket tudjunk teremteni.

A rossz érzések hátterében azonban mindig valamilyen önkorlátozó meggyőződés, rossz gondolat áll. A gyógyítás egy beszélgetéssel indul, amely azt szolgálja, hogy feltérképezzük a kiindulási helyzetet, hogy mi áll a háttérben érzelmi- gondolati és történés szinten.

Tavaly nyáron kezdtem el a „munkát”, ami óriási sikereket hozott az életemben. Bár külsőleg is nagy változásokon mentem keresztül, azonban lelki vonatkozásokban….. leírhatatlan különbségek tárultak elő. Az, hogy végre boldognak és elégedettnek érezhettem magam, és kirobbanó formában, hatalmas energiaszinttel megáldva vettem a hétköznapokat, nekem igazán remek érzés volt (most is az).  De ezt a környezetem nem mindig élte meg így. Persze, a többség mosolyogva, pozitív meglepődéssel akceptálta a megnyilvánulásaimat, azonban az igazán közeliek közül néhányan ledermedtek, eltávolodtak tőlem, megváltozott a kapcsolatunk tartalma. „Így került az örömbe az üröm”. Ilyenkor az ember lánya mélyen elgondolkodik, valamit elrontottam? Hiába jutottam arra a következtetésre, hogy nekem az új állapot jó, sőt még annál is jobb, azért az agyalás csak folyt, s folyik tovább.

A következtetések sokaságában úgy határoztam, az új imagem nem adom, de megpróbálok alkalmazkodni a mindennapokhoz, a környezetemhez. Ez nagyon nehéz, talán a türelmetlenségem okán is. Ideig-óráig talán sikerül is, de eljön a pillanat, amikor úgy érzem, nem bírom tovább, vagy elmenekülök, vagy hagyom, hogy lehúzzanak. Ki, melyiket választaná? Én inkább az első verzióra szavazok minden alkalommal, amikor elragadja környezetemet a negatív attitűd, az önsajnálat. A helyes utat szeretném megtalálni, a számomra fontos emberek miatt is szeretnék jobbá válni. Úgy szárnyalni, hogy az elfogadhatóbb legyen mindenki számára. Valljuk be, nekem kell valahogyan belesimulni a többiek életébe, a hogyan megtalálása pedig kizárólag rám vár.

De hogyan lehet lecsendesedni? Mit kezdjek a megnövekedett energiámmal? A megszokott pörgős életet hogyan lehet átváltani egy konszolidáltabb, többek számára elfogadhatóbb életvitelre? Hogyan kezdjek neki?

A teljesség virága honlapon olvastam a teliholdas gyógyításról, s jelentkeztem. Egy hosszabb beszélgetést követően relaxált állapotban történt velem „valami”. A könnycsapok megnyíltak, a szívem táján először egy nehezéket éreztem, majd bizsergető érzést. A gyógyítás után pedig egy csillapított állapotot. Ez azóta is „rányomja a bélyegét” a hétköznapjaimra, nyugodtan, de azért dinamikusan élem az életem. Mintha lecsendesítettek volna. Még nem tért vissza teljes egészében a „boldog és elégedett vagyok”-, de megjelent az összefogottság önfeledt érzése. Azóta elkezdtem a „Belső erő” meditációs iskolát is, s minden reggel meditálással indítom a napom.- Zsuzsa

Első lépésben nem tudjuk a gondolatokat gyógyítani, hiszen előtte áll blokként az  érzés. A gyógyítás során ezért egy olyan teret hozunk létre, amely lehetővé teszi, hogy az érzések gyógyuljanak, magasabb rezgésszintűek legyenek, felhangoljuk a szív húrjait, hogy utána az ebből születő gondolatok is magasabb rezgésszintűek legyenek.

Különösen érvényes ez Teliholdkor, amikor a gyógyító energiák erősebben jelen vannak. Ilyenkor érzékenyebbek, ingerlékenyebbek vagyunk, és ez azért jó, mert a jó, gyógyító energiákat is könnyebben tudjuk befogadni.

„Köszönöm neked a gyógyítást. Nagyon érdekes élményben volt részem, mintha a mátrixba kerültem volna. Ez a gyógyítás lényem egy eddig ismeretlen pontjára utaztatott, ahol saját magam pozitív részét tapasztalhatom meg. Azóta is kiegyensúlyozott állapotban vagyok, igyekszem felülről szemlélni az eseményeket és a haladásra koncentrálok. Mindenkinek ajánlom, hogy próbálja ki, de mivel mostanában sokat foglalkoztat a férfiak segítése, nekik különösen ajánlom. Férfiak induljatok el az úton! Hihetetlenül megváltozik az életetek, csak kérjétek bátran a segítséget és megkapjátok. Nem vagytok egyedül, az új rendet közösen kell megalkotnia nőnek és férfinak!”- Kökény Réka

A Telihold energiája öt napon keresztül erős, Telihold napján, előtte két nappal, és utána két nappal. Ezért bármit szeretnénk gyógyítani, vagy megteremteni öt napon keresztül kapcsolódhatunk ennek érdekében a Hold energiájával.

A következő Teliholdas gyógyítást február 18-án, pénteken tartom.

A gyógyítás 1, 5 órás, előre bejelentkezéssel tudsz részt venni.

A Teliholdas gyógyítás díja kedvezményes, 15 000 Ft helyett 12 500 Ft.

Ha szeretnél még olvasni a gyógyításról itt megteheted!

Ha be szeretnél jelentkezni, lépj velem kapcsolatba!

 

Szeretettel várlak!

 

Send this to a friend