igazgyöngy2Lehetőségem volt átgondolni az elmúlt éveket párkapcsolati szempontból. 2012-ben készítettük el a Kedvesemmel az Unio Mystica online kurzus anyagát, és most, hogy hamarosan újra indul, átolvastam újra a leckéket, és megnéztem a videókat. Nagy örömmel tölt el, hogy amit összefoglaltunk az igaz. Eltelt 4 év, de olyan értékes anyagot sikerült összeállítanunk, ami időtálló. Annak is nagyon örülök, hogy azóta minden évben egyszer elindul ez a kurzus, és már sokan elvégezték, így adhatjuk tovább a tapasztalatunkból mindazt, ami időtálló, és működik.

Arra is rá kellett néznem, mint tanárságom alatt már sokadszor, hogy mindazzal, amit akkor összefoglaltunk, megpróbált minket az élet, hogy a tudás ne csak elméleti legyen. Eddig a percig sikeresen mentünk át minden vizsgahelyzeten. Bár nem volt könnyű, mégis végtelen hálás vagyok, mert a Kedvesemmel való közös tapasztalás a leghatásosabb eszköze a személyiségfejlődésemnek.

Mi az, amit az elmúlt 4 év a párkapcsolat tükrében hozott számomra? Jobban értem, és ismerem önmagamat. Egyre pontosabban látom, hogy ki vagyok, és mit szeretnék. Egyre őszintébb vagyok, és egyre tisztább. Az „éleim” kezdenek eltűnni, meglágyulni, hogy létrejöhessen a gömb forma önmagamban, és az életemben. Határozottabb lettem, mégis szelídebb, mert a szelídség határozottabb alapot kapott. Jobban hiszek önmagamban, és kettőnkben. Jobban hiszek Őbenne is. A hitből egyre inkább bizonyosság lesz, amiből meg tud születni az Egység, mindig egy magasabb szinten. A folyamat nem áll meg. Az Egységből pedig egyre több Jóság születik.

A próbák kezdenek átalakulni ajándékokká. Hasonló ez, mint amikor sok szenvedés és öröm árán lediplomázol, de a papír, amit a folyamat végén kapsz, nemcsak tárgyi elismerés, hanem kaput nyit egy magasabb minőségű élethez. Itt vagyunk most mi. A kapuban állunk, ami egy magasabb rendű élet felé nyílik, és most magamban meg is állok egy kicsit belül, hogy átéljem és rögzítsem ezt a pillanatot…

Mindazokat, akik szeretnék megtapasztalni a legmagasabb rendű összetartozást a Kedvesükkel a földi életben, várja a lehetőség, hogy tanuljanak, fejlődjenek ebben az irányban, hiszen az 

Union Mystica webkurzus-

Út a teljességet adó szerelemhez!

 Lélektárs2

hamarosan, július 19-én Teliholdkor újra indul!

 

Július 12-ig pedig még kedvezményes a jelentkezés! Olvass tovább a programról, és jelentkezz most!

 

Szeretettel,

Arató Mónika

Send this to a friend