TeliholdKedden Telihold volt, és most különösen erős energiákat hozott. Tesztelve lett, tesztelve van a türelmünk, és közben gyakoroljuk az elengedést. Próbára tesznek most minket, hogy mennyire vagyunk képesek az igaz értékeink mellett kitartani. Folyamatosan választási lehetőségek elé állítanak, amelyekben fáradtság, vagy beteljesülés érzés, betegség, akadályoztatások, vagy erő, sikerek és extázis mentén újra és újra dönthetünk: előhúzunk valami régi működési módot a tudatalatti tartományából, vagy felül emelkedünk mindazon, ami már nem szeretnénk élni, és választunk valami tisztábbat és nemesebbet. Nagy a tét, mégis folyamatosan érződik, hogy hullik ránk az áldás. Már jutalmaznak minket eddigi kitartásunkért, már a fülünkbe súgják: Ne add fel! Hagyd, hogy segítsünk! Látod? Most is itt áramlik hozzád az áldás!

Az áramlás olyan sebes, hogy az is próbaidő alatt van, hogy mennyire tudsz a Kedveseddel, a férjeddel, feleségeddel szeretetközösségben megmaradni. Hogyan tudjátok egymást szeretni és támogatni akkor, amikor a világban minden recseg – ropog, és a finom érzékelőkkel rendelkező emberek ezeket az energiahullámokat többszörösen megérzik. Vagy ha éppen nincs melletted a nagy Ő, akkor el tudod- e hinni, hogy megtalálod azt az embert a milliárd között, aki éppen veled akar egy új világot építeni. Mindennek az alapja az önmagaddal való kapcsolatod. Hogyan viszonyulsz önmagadhoz? Úgy, mintha az a valaki lennél, aki a rád bízott testet és lelket (vagyis önmagadat) a lehető legszeretetteljesebben kezeli? Minden megérkezik hozzád éppen időben, ha a figyelmed azokon a képeken, ideákon, értékeken tartod, amelyek számodra fontosak. Közben persze számtalanszor találkozol belső bizonytalanságaiddal, de segítenek, ha csak megfigyeled őket, és nem azonosulsz velük. Rajtuk keresztül is megismered önmagad.

Az alábbi programokon várlak szeretettel, hogy megtartsd a fókuszt, és elengedhess mindent, ami ebben akadályoz:

Most szombaton még csatlakozhatsz a SZERELEM a Vízöntő kor hajnalán párkapcsolatiegység a szerelemben női worshopra!

A workshop segítségével

• felépítheted önazonosságodat

• megérted kulcsszerepedet saját életed alakításában

• megismerheted a férfiak elméjének és érzelmeinek alapvető törvényszerűségeit

• megértheted a női test, elme, aura és mágneses mező (így önmagad) működését

• megerősítheted önértékelésedet

• felismerheted a Vízöntő kori sikeres és boldog párkapcsolat alapjait

• megtudhatod, mi a teljességet nyújtó szexuális kapcsolat titka

• megtanulhatod a sikeres párkapcsolati kommunikáció alaptörvényeit

• megértheted, hogyan gazdagíthatod a kapcsolatotokat

• megerősödhetsz olyan meditációk segítségével, amelyek női mivoltodban emelnek fel

A találkozó időpontja

Szeptember 13-án, szombaton lesz 10 és 18 óra között.

A programról itt olvashatsz többet és jelentkezhetsz is!

Szeptember 15-ig még kedvezményesen jelentkezhetsz a Tudatos Sorsformálás- őszi erőgyűjtő kundalini jóga hétvégére.

Ha az alábbi kérdések közül bármelyik fontos most az életedben, akkor érdemes megtudnod, miről szól ez a hétvége:

• Van-e olyan személyes problémád az életedben, amelyre megoldást szeretnél találni?kundalini jóga hétvége

• Szeretnél- e harmonikus emberi párkapcsolatban, emberi kapcsolatokban, kiegyensúlyozottan élni?

• Van-e olyan egészségügyi, mentális, vagy érzelmi probémád, amit szeretnél tudatosan megoldani?

• Szeretnéd-e az életedet küszködés helyett, sokkal több örömmel, felszabadultan megélni?

• Szeretnéd-e az aggódást, negatív gondolatokat átalakítani pozitív, teremtő hozzáállássá?

• Szeretnél- e kevesebb stresszt, idegeskedést, és több örömet és könnyedséget az életedben?

• Szeretnéd- e megvalósítani önmagadat, és magabiztosan, sikeresen élni?

Időpont: 2014. október 10-11-12 -ig

Helyszín: Máriahalom, Biofalu

A hétvége témáit, programjait, és egyéb részleteit itt ismerheted meg. Jelentkezz most!

 

Szeretettel várlak,

Arató Mónika

 

Send this to a friend