Ma reggel kérdésben voltam, hogy mi legyen a mostani blog témája. Annyi minden történik, annyi minden változik, és mozog, hogy több téma is felmerült bennem.

Hogyan döntsem el, miről írjak?

Mivel kellemes egyensúlyi állapotban ébredtem, amikor azt érzem, hogy minden a legjobb úgy, ahogy van, így arra gondoltam, hogy rábízom a gondviselésre a téma kiválasztását. Tudtam, hogy tökéletes szinkronban lesz azzal, ami bennem is mozog, ami velem történik.

Kiterítettem magam elé a Course in Miracles kártyáit, és húztam, csukott szemmel. A történelem érettségi jutott eszembe, amikor bátran és hittel, magabiztosan húztam egy tételt, és sikerült az egyetlen tételt kihúzni, amit tudtam:).

Most két kártya is a kezemben maradt a csukott szemmel húzás után. Gondoltam, nem véletlen, így mindkét üzenetet befogadom, hiszen tudom, hogy jó, tápláló forrásból érkezik.

Az első kártya üzenete így szól:

Soha ne felejtsd el, csak magadnak adhatsz.

Aki megérti, mit jelent adni, annak nevetnie kell az áldozat ideáján.

A második kártya, csodák csodája tovább fűzte az üzenet mélyebb jelentését:

Minden valós öröm az Isten akaratából való cselekvésből érkezik.

Isten akarata biztos nem az ego, és ha nem az ego, akkor nem félelem. Átadni magad annak, ami van, befogadni, megengedni, hogy legyen, az egyenlő a belső békével. Beleállni az áramlásba, erővel, tartással, önbecsüléssel, szeretettel és bizalommal a legtöbb, amit megtehetünk.

Vannak helyzetek, amikor egyszerűen úgy érezzük, nem találunk kapaszkodót. Vannak olyan idők, amikor úgy érezzük, nincs ráhatásunk arra, ami történik. Ekkor isteni segítségre van szükségünk, hogy megtartsuk magunkat. Ez az isteni erő nem valami olyasmi, ami rajtunk kívül áll, hanem mindannyiunkban bennünk van, és mindenütt körülöttünk is.

Ha átadod magad ennek az isteni akaratnak, akkor örömmel teszed a dolgod, belső békével és határozottsággal szolgálsz. Ha kapcsolatban vagy ezzel a végtelen isteni erővel, akkor nem érzed azt, hogy elveszel magadból, hogy másoknak adhass, hiszen pontosan érzékeled, hogy az erő végtelen. A múlandó részeid, a tested, az érzelmeid elfáradhatnak, és ekkor úgy érzed, a hited is elhagyott. De az energiarendszered nem egy zárt rendszer (csak ha úgy akarod). Folyamatosan feltöltheted magad, mintha mindig visszatérnél a végtelen forráshoz, hogy kortyolj belőle.

Van a kundalini jógában egy gyönyörű mantra a szövege a következő:

Aap Sahaaee Hoaa, Sachay Daa Sachaa Doaa  Har, Har, Har

Jelentése:

Az isteni egység a menedékem. A kreatív, végtelen Igazság a támogatóm.

Ennek a mantrának számos jó hatása van. Amit azonnal érzékelsz, ha legalább 11 percig zengeted, hogy feltöltődsz erővel, és pozitívan látsz dolgokat, amelyekről korábban talán le is mondtál.

Ez a mantra minden kihíváson átjuttat, a bőség áramlásába helyez. Tökéletesen eltávolítja az ellenségeket, és a blokkokat az utadból, szellemi erőt ad ahhoz, hogy kontrolláld önmagad. Minden negativitást eltávolít belőled, és körülötted.

Itt találsz egy olyan verziót, amely háttérzenének is kiváló, megnyugtató, kisimítja a lelkedet:

Van, amikor csak a hit az, ami tovább mozdítja a dolgokat, amely kitartásra ösztönöz, és arra, hogy ne a saját energiáidat emészd fel, hanem megnyílj arra, hogy befogadd a végtelent.

Ha minden szinten, fizikailag, érzelmileg, mentálisan is szeretnéd megerősíteni önmagadat, és a hitedet, hogy ne hagyjon el életed fontos pillanataiban, akkor csatlakozz hozzánk „A hit megerősítése” négy hetes online kurzusra, amelyre augusztus 24-ig kedvezménnyel tudsz jelentkezni.

A stresszhelyzetek, traumák, krízisek, de gyakran csupán a mindennapi élet áramlása erősen megterheli az idegrendszert, a koncentrációs képességet, feszültté, bizonytalanná tesz.

Ami ezekben a helyzetekben megtart, az a hit. Hit az értékeidben, hit önmagadban, hit az Univerzum rendező erejében.

Olvass tovább a kurzusról itt, és tarts velünk, hogy sikeresen át tudj lendülni életed kihívásain.

„A feladatod nem az , hogy a szeretetet kutasd, csak keresd és találd meg minden blokkot magadban, amit ellene építettél. Nem szükséges kutatnod azt, ami igaz, csak azt keresd, ami hamis.”

Szeretettel,

Arató Mónika

 

Send this to a friend