Az idei Karácsony számomra más volt, mint eddig. Főleg a családhoz való viszonyulásom változott meg. Régebben csak egyféleképpen tudtamlégy önmagad elképzelni az ünnepet: minden szeretett családtagommal találkoznom „kell”. El sem tudtam képzelni, hogy ne találkozzunk, mert az számomra akkor azt jelentette, hogy nem szeretjük egymást. Mostanában azonban átadtam az életnek az irányítást. Az idén a mély átalakulások, amelyek a családom tagjaiban, és bennem is aktívan zajlanak, önmagunk felé irányította a figyelmet. Nem szaladgáltam annyi helyre, mégis jobban tudok szeretni. Ez a Karácsony nem a megfelelésről szólt, hanem önmagam szeretetéről, egyben elhozta a szülőkről való szeretetteljes leválás egy újabb szintjét, és ezzel a felismerést, hogy magam alakítom az életemet szabadon olyanná, amilyenné szeretném.

Most van időm csodálni a folyamatot, ahogy alakulok belül, és ahogy ez alakítja a külső valóságomat. Tapasztalom a meglévő belső boldogságot, amit nem háboríthat semmi sem. Van. Különösen hálás vagyok a szép pillanatokért, azért például, hogy most hajnalban, amíg a családom édesen alszik, én írhatok. Kilátok a nappalink völgyre néző erkélyablakain, és az alig derengő fényben látom a havas tájat és háztetőket.

Csodálom az önismeret egy mélyebb szintjét, ami számomra is meglepetéseket hoz önmagamról. Most már bátran merek az lenni, aki vagyok. Tisztelettel elismerem önmagamat. Nem másoknak akarok megfelelni, hanem szabadon élni és megélni azt, aki vagyok. Mivel kevesebb energiám megy el a megfelelésre, több energiám marad adni, és figyelni a szeretteimmel való közös együttműködésre. Ez egy új fejezet, egy új szakasza az ösvényemnek, ahol óvatosan, megfigyelve haladok, de nagyon élvezem az utazást.

Ami előttünk, és mögöttünk áll, semmiség ahhoz képest, ami bennünk rejlik. Ha feltárjuk belső világunkat, csodálatos dolgok történhetnek.

– Henry David Thoreau

Hamarosan itt az új év, és az ébredő tetterőt már a két ünnep között is érzékelheted. Új életedet óvatosan, lépésről- lépésre kezd, nehogy túlterheld magad. Ha mindent egyszerre akarsz megvalósítani, akkor elfáradhatsz, és elveszítheted a kialakult rezgésszintedet. Először olyan tervekbe kezdj, amelyeket könnyűszerrel megvalósíthatsz, a sikerélmény pedig segít, hogy belevágj a nagyobb terveid megvalósításába is. Azonosítsd be a céljaidat, amelyek örömet okoznak a számodra, és tartsd mindig a szíved terében őket. Ekkor semmit sem kell a sorstól kicsikarnod, mert szinte gyerekjáték lesz megtalálni a lehetőségeket, segítőket, amelyek a céljaid felé visznek. Adj teret a benned születő újnak, ezzel adj szakralitást életed új szakaszának.

A 2015-ös évről azt tartják, hogy minden vágyad megvalósulása támogatást kap. Ami az akadályt jelentheti, hogy elérd őket, az a saját kishitűséged, és belső bizonytalanságod lehet egyedül. Immár ötödik éve rendezünk az új évkezdetnek szakrális teret, és aki így kezdi az évet, az több örömre, és megvalósult álomra csodálkozhat rá.

Ha szeretnéd a figyelmedet, és ezzel a szeretetedet adni az új éved megálmodásának, akkor szeretettel várunk a

Varázslatos 2015

meditációs esten

2015-arany-hírlevélbe

amely során,

• hálát adunk a 2014-es évért,

• megálmodjuk a 2015-ös évet,

• útra bocsájtjuk félelmeinket és régi mintáinkat,

• kiküldjük az Univerzumba vágyaink nyilait a legfontosabb életterületeinkre vonatkozóan, mint a párkapcsolat, bőség, egészség, hivatás, kikapcsolódás, spiritualitás…

• megérkezünk az örömbe, abba a létállapotba, ahonnan kezdve a belső utazás teremtéssé válik,

• megáldjuk önmagunkat,

• közös szeretetmeditációt tartunk, melynek célja, hogy segítsük az emberiség békés és tudatos változását.

Korlátozott számban tudunk jelentkezőket fogadni, a jelentkezés sorrendjében.

Időpont: 2015. január 10. szombat. 16:00 órától 20:00 óráig

Részvételi díj: 5 900 Ft/fő.

Előjelentkezési kedvezmény!

Ha részvételi szándékodat december 30-ig jelzed, és befizeted a részvételi díjat, akkor számodra a meditációs est 5 900 Ft helyett, csak 5 200 Ft.

Várunk szeretettel, ha azt szeretnéd, hogy vágyaid nyilai 2015-ben célba érjenek. Add meg a nyilaknak az irányzékot, hogy felkészülve, önfeledten érkezhess meg az Új Évbe!

Jelentkezni itt tudsz, a címsorba kérlek írd be ”Varázslatos 2015″.

Te magad és az utad teljesen egyedi, és megismételhetetlen. Ebben az önfelfedező folyamatban, ami nem más, mint az élet, folyamatosan ráébredsz egyedi képességeidre, felfedezed, kibontod az ajándékot, amit kaptál, és egyre nagyobb örömmel élheted ön- MAG- ad. Ha megismered önmagadat, a gyökereidet, a múltadat, akkor egy olyan jövőt építhetsz, ami elvezet ahhoz, hogy szabadon önmagad lehess, és pozitív hozzájárulás lehess a világhoz.

A múlt átírható. A lényeg az, hogy mit hozunk ki belőle. Jövőnk a múltat illető szemléletmódunk szerint alakul. Egyes- egyedül rajtunk áll, hogy milyen hasznot húzunk ebből a felismerésből.”

Határozd el most, ebben a pillanatban, hogy vadonatúj rezgésteret hozol létre! Megvan hozzá az erőd, mindig is megvolt. Talán csak szunnyadt eddig, és arra várt, hogy felébreszd.

Január 7-től egy útmutatót adunk a kezedbe az életed lehetőségeinek felismeréséhez

Válj Igaz Valósággá! (VIV)

webkurzus

hogy megtaláld és megvalósítsd önmagad

Válj Igaz Valósággá

Mi lenne, ha nem a külvilág határozná meg, hogy alakul az életed, hanem Te magad? Ha nem a főnököd és a környezeted határozná meg az értékedet, hanem Te fedeznéd fel Önmagadban, és aztán ezt a kisugárzást képviselnéd a világnak, ami által megteremtenéd az új valóságodat?

Olvass erről többet itt, és nem maradj le a január 2-i jelentkezési határidőről!

Szeretettel várlak,

Simrat Kaur/ Arató Mónika

ਸਤਿ ਨਾਮੁ

 

Send this to a friend