Hónapok óta a napi gyakorlatom része az éneklés. Mantrákat zengetek, és közben élvezettel, ésVonzás csodálattal vagyok benne a folyamatban. Figyelem, ahogy tisztul, és fejlődik a hangom. Észlelem, hogy a hangok milyen izomcsoportokat mozdítanak a testemben. Együtt vagyok a szavakkal a teljes jelenlét állapotában. A mantra végén, a kitartott csöndben pedig figyelem a testem belső változásait, lüktetéseit, és a lélekenergia finom beáramlását.

Amivel sokat foglalkozunk, az nőni, terebélyesedni kezd az életünkben. Ez a negatív dolgokra is igaz, de hála Istennek a pozitívakra is, mégpedig százszoros erővel. Így nem is csodálkozom, hogy egyre több lehetőség teremtődik rá, hogy énekeljek.

Miért is jó mantrákat énekelni? Nézzük, mit tanítanak erről a mantrák mesterei!

A nád a harmónia folyamata, melyen keresztül az ád, a végtelen, megtapasztalható. A nád az alapvető hang, nyelvtől és történelmi korszaktól függetlenül. Ez a hang egy közös forrásból vagy hangáramlatból jön. Ez egy egyetemes kód, mely azon túl van az emberi a nyelven és kommunikáción.

A nád jóga tudománya több ezer éves. A nyelv szájon belüli mozgásán, a kiejtett szavakon és azmantraéneklés 3 agyban végbemenő kémiai változásokon keresztül működik. Az agy különböző területei között nincs idegrendszeri kapcsolat, vagy összeköttetés, hanem neurotranszmitterek működnek benne folyadék segítségével. Az agy egyes részeinek üzeneteit az általuk kibocsátott kémiai folyadékok közvetítik.

A tudatunkat az agyfolyadék kémiai összetételének megváltoztatásával tudjuk módosítani. Az elme állapota, a személyiség és a hiteles önvalónk kivetítésének ereje a szó használatával kapcsolatban áll.

A legmagasabb szintű elérhető elmeállapotot anahatnak hívjuk, mely a Végtelen meg nem szólaltatott hangja vagy rezgése. Intuíciót, belső erőt és a teljes nyitottság képességét hozza el, hogy azt tegyük, amit kell, a Létezés teljességének egyedi részeként. Ebben az állapotban örömteliek, igazak, könyörületesek és ellazultak vagyunk. Minden alkalommal, amikor tökélyre viszel egy mantrát, olyan vagy mint egy zeneművész, aki a hangszeréből magából képes előhívni az ilyen emelkedett állapotokat.

Július 26-án újra indulnak a Csendes- esték!

A Csendes- esték célja, hogy a spirituális fejlődést kifejezetten a hangok, a zene, és az éneklés segítségével támogassa. Az esték segítenek oldani a stresszt, feltöltődni energiával, méregteleníteni a szervezetet a hangok erejével, növelni a belső erőt, ezen kívül lehetőséget adnak arra, hogy megismerjünk egy- egy önfejlesztő technikát, megerősítsük a szándékunkat az egyes életterületekre vonatkozóan, és növeljük a teremtőerőnket.

Csendes – este

Csendes Csabával és Arató Mónikával

” A Mantrák zengetése hangosan vagy hangtalanul egy tudatos módszert jelentenek az elme ellenőrzésére és irányítására. A boldogság, bánat, öröm és fájdalom az elme rezgési frekvenciája. Nevezhetjük ezeket viselkedési formáknak vagy hiedelmeknek, de alapvetően rezgési frekvenciák vagy gondolat hullámok. Meghatározzák azt a fajta programot, melyet az agyunk játszik. Az általunk választott forgatókönyv lesz a rezgésünk, mely meghatározza, hogy hogyan érezzük magunkat, és mit vetítünk ki mások felé. Bármikor gyakorolhatjuk a jogunkat arra, hogy válasszunk.

Minden kimondott szavunkkal, és minden gondolt szavunkkal teremtünk. Amikor egy mantrát zengetünk, azt választjuk, hogy annak a szótagjaiban rejlő pozitív erőt hívjuk segítségül. Legyen az a jólétért, elménk békéjéért, intuíciónk erősítéséért, vagy a mantrákban rejlő számtalan egyéb jótékony hatásért, azzal, hogy egyszerűen zengetjük, olyan rezgéseket hozunk mozgásba, melyeknek hatása lesz. Valójában nem számít, hogy értjük-e a hang jelentését, vagy sem.”- Shakti Parwha Kaur Khalsa

Találkozunk

Július 24- én csütörtökön, 18.15-tól 20.15. óráig

Ezen az estén közös mantraénekléssel, és mennyei kommunikációval megerősítjük a kapcsolatunkat a Teremtővel, a fizikai síkon pedig életterületeink energiáját tisztítjuk meg.

mantraéneklés A mantrák mágikus, gyógyító, védelmező és felszabadító dallamok. Több ezer éve használják őket a keleti misztikus tradíciókban a test vitalizálására, a belső nyugalom és a szent célok eléréséhez. A hang és a lélekorientált zene képes gyógyítani a testet, megnyugtatni az elmét, az emóciókat, megnyitni szívet, és a szent szavak képesek kitárni a kapukat más dimenziókba.

Az egyik leghatásosabb eszköz a személyes transzformációhoz, és a legjobb gyógyító az érzelmi és pszichoszomatikus nehézségekre. Minden mantrának megvan a speciális célja, mindegyik inspirál, és segíti az összeköttetést más dimenziókkal.

Várunk Benneteket, hogy megnyissuk a szívünket, hogy közös teret hozzunk létre az életöröm, a teljesség, és a végtelenség befogadására!

Az este létszáma korlátozott, kérünk, időben jelezd részvételi szándékodat. Előre bejelentkezéssel tudsz részt venni a programon.

Az est helyszíne

Budapest, XII. kerület. Arató köz 1. A helyszínváltozás jogát a létszám ismeretében fenntartjuk.

Az est részvételi díja: 3 300 Ft/ fő

Előjelentkezési kedvezmény!

Ha jelenkezésedet július 10-ig jelzed, és befizeted a részvételi díjat, akkor az most 3 300 Ft helyett 2 200 Ft számodra.

Jelentkezni itt tudsz! A tárgysorba írd be kérlek: Csendes- est

A válasz e-mailben minden tudnivalót megírunk számodra!

Tovább két program, amin alkalmazni fogjuk a mantrák tudományát. Várunk szeretettel!

Jógaworkshop Debrecenben Simrat Kaur-ral, azaz velem, és Pargat Singh-gel! Július 19-én és 20-án várunk szeretettel! Olvass erről többet itt!

Nézd meg az esemény videóját itt!

Tudatos Sorsformálás- Nyári kundalini jóga életmód tábor augusztus 7-től 10-ig. További részletek itt!

Szeretettel,

Arató Mónika

 

Send this to a friend