Nem olyan régen nézegettem a régi honlapomat, és a vendégkönyvben a megjegyzések között ezt a hozzászólást találtam egy nagyon kedves barátomtól:

„Változásaink előtt mindannyiszor mérleget kell vonnunk: valami elől megyünk előre, vagy valami felé. Már tudom, hová tartozol.”

Ez a mondat mélyen elgondolkodtatott. Rengeteg új tervem van a jövő évre vonatkozóan: írok, kisbabánk születik, egy olyan házba szeretnénk költözni, ahol a babával együtt már négytagúra bővült családunk minden tagja megtalálja a helyét, és amely a hivatásunkat is támogatja. Ugyanakkor nagyon sok mindent hagyok folyamatosan magam mögött: régi gondolatformákat, viselkedési mintákat, félelmeket. De vajon hol tartok ebben? Még mindig valami elől megyek, vagy inkább már valami felé?

Mi a különbség a kettő között? Ha valami elől megyek, az egy menekülés, egy félelem alapú megközelítés, ami – ha a teremtés szempontjából nézzük- egy állandó szélmalomharc. Ha valami felé megyek, az a vágyakon, a szívem hangján, és a szereteten alapszik. Sokkal pozitívabb, teremtőbb megközelítés.

Karácsony táján változnak az energiák a természetben és bennünk is: December 21-ig a sötétség időszakát éljük, ekkor inkább felerősödnek bennünk a ”valami elől menekülni” megközelítések. December 21-én megszületik az Új fény és a téli napfordulóval egyre hosszabbak lesznek a nappalok.

“A legtöbb ősi vallás, hit egyik legalapvetőbb ünnepe a téli napforduló, a Nap „visszatérése”. Ezen a napon a leghosszabb az éjszaka, innentől egészen a nyári napfordulóig növekszik a nappalok időtartama. A fény újjászületése őseink által is nagyra tartott ünnep volt. A mai világ átlag embere már nem érzi ennek a napnak a valódi jelentőségét, látják a jelképeket, de nem értik őket, mert az évszázadok során kiforgatták azokat igaz jelentésükből. “- forrás: Kerecsen szövetség honlapja

Minden gyógyulás alapja a természeti törvényekhez való visszatérés. A téli napfordulóval átlépünk a csend, és életünk újraálmodásának időszakába. Ez az időszak a legalkalmasabb arra, hogy megtaláljuk néhány alapvető kérdésre a választ: Ki vagyok most? Ki akarok lenni ezentúl?

És hogyan leszel kvantumutazó? Hogyan tudsz az energiák között vándorolni és megtalálni a helyes utat? Minden létezik már most, amit el tudsz képzelni: éned összes változata elérhető számodra ebben a pillanatban, csak az a kérdés, hogy mire irányítod a figyelmedet.

„A teremtés csupán formába öntése annak, ami már létezik.”- Srimad Bhagavatam

Most jön el annak az ideje, hogy figyelmedet arra az énedre fókuszáld, aki lenni szeretnél, és behívd az érzékelhető valóságodba mindazt, amit meg szeretnél tapasztalni.

Karácsony után általában pihentebbek vagyunk, bár tele van a hasunk a finomabbnál finomabb étkekkel, amit családunkkal együtt elfogyasztottunk. A testünk el van nehezülve, de a lelkünk már szárnyalna az új álmok felé.

Mit érzel? Neked merre szárnyalna a lelked? Én már leírtam néhány dolgot az álmaimból. Te merre indulnál? Ki vagy most? És ki leszel, ha képzeletben utazni kezdesz a kvantumenergiával?

A legjobb válaszok a szívünkből születnek, és hogy meghalljuk, mit diktál, csendet, szakrális teret érdemes teremtenünk, pozitív energiákkal, támogató erőkkel érdemes körülvenni magunkat.  Így indulhatunk el a szívünkből még igazibb önvalónk felé.

Ha így szeretnéd megálmodni a jövő évedet, és egy igazán értékes évet teremteni önmagad és szeretteid számára, akkor szeretettel várlak körünkbe.

2011. december 30-án meghívunk a

„Varázslatos 2012” című meditációs estünkre,

ahol kristálytálak gyönyörű hangján utazva,

  • hálát adunk a 2011-es évért,
  • megálmodjuk a 2012-es évet,
  • útra bocsájtjuk félelmeinket és régi mintáinkat,
  • megérkezünk az örömbe, abba a létállapotba, ahonnan kezdve a belső utazás teremtéssé válik,
  • közös szeretetmeditációt tartunk, melynek célja, hogy segítsük az emberiség békés és tudatos változását.

Korlátozott számban tudunk jelentkezőket fogadni, a jelentkezés sorrendjében. Ezért minél hamarabb jelentkezz!

Részvételi díj: 4 400 Ft/fő.

Figyelj! Ha jelentkezésedet december 19-ig jelzed, és befizeted a részvételi díjat, számodra és meghívottaidnak is a részvételi díj csak 3 900 Ft /fő.

Várunk szeretettel, ha azt szeretnéd, hogy vágyaid nyilai 2012-ben célba érjenek. Add meg a nyilaknak az irányzékot…, és Szilveszter este már felkészülve, önfeledten érkezhetsz meg az Új Évbe!

Jelentkezni itt tudsz: szilvi@simratyogaworld.com, a címsorba kérlek, írd be: ”Varázslatos 2012″.

A programról itt olvashatsz bővebben.

És mielőtt továbbolvasnál, nézd és hallgasd meg ezt a videót, hogy vágyad és teremtőerőd szárnyra kaphasson:

 

Ha pedig az ünnepek után szeretnél visszatérni tested jó érzéséhez, megkönnyebbülni, méregteleníteni, karcsúbbá válni, akkor szívből ajánlom neked a 2012. február 7-én, Teliholdkor újra induló

Online testsúlycsökkentő wellness programunkat.

Ha Teliholdkor kezded el a kurzust, az azt követő fogyó Hold időszaka is támogatni fog Téged az elengedésben és megtisztulásban, és hogy lendületet kapj ahhoz, hogy saját céljaidtól hajtva, saját ütemedben elérd vágyott testsúlyodat és vonzó alakodat! A kurzus 2012. március 13-ig tart, így a program végén bátran és önbizalommal telve vetheted le a mindent eltakaró téli ruháidat, és érkezhetsz meg a tavaszba.

A program keretén belül mindehhez kapsz tőlünk:

  • Célkitűző, lelkesítő és gondolatátformáló anyagokat. Így úgy fogod érezni, hogy mindig melletted állok, erőt adok, és biztatlak.
  • Három videófelvételt.
  • Általános táplálkozási tanácsokat, tippeket.
  • Egy egy hétre szóló mintaétrendet.
  • Ajándék recepteket egészséges ételekhez.
  • Egy mozgás gyakorlatsort tartalmazó videót, ami megmutat számodra egy 20 perces hatékony programot, amit úgy állítottunk össze, hogy támogasson ideális testsúlyod beállításában, és könnyű legyen akár naponta is elvégezni. A program tartalmaz egy bemelegítő részt, egy intenzív mozgásos részt, egy hatékony önmasszázst, amit jól tudsz alkalmazni a zsírpárnák leolvasztására a kényes pontokon, és egy relaxációs részt, amely segít visszaállítani a pulzusodat.
  • E-mailben támogatást nyújtunk a számodra. Ha kérdést intézel felénk saját haladásoddal kapcsolatban, akkor 48 órán belül megküldjük személyre szabott válaszunkat.

A programban segítenek neked:

Mezei Elmira– holisztikus táplálkozási tanácsadó, két nagysikerű paleolit szakácskönyv írója

Ujj Sándor– jógamester és masszázsterapeuta

Arató Mónika– holisztikus életvezetési tanácsadó

 

Az online testsúlycsökkentő wellness program részvételi feltételei:

Az online program 2012. február 7-én, Teliholdkor indul. A program alap díja 30 000 Ft, amelyet két részletben lehet kifizetni (2*15 000 Ft, az első részletet a kurzus indulása előtt, a második részletet a kurzus 3. hetében).

Figyelj! Év végi Ünnepi Kedvezmény!

Ha legkésőbb december 28-ig jelentkezel és egyösszegben befizeted a díjat, Ünnepi kedvezményként annyit utalsz, amennyit 15 000 Ft és 23 000 Ft között jó szívvel ki tudsz fizetni, így akár 50 %-os kedvezménnyel vehetsz részt a kurzuson.

Egyösszegű befizetésed továbbá egy minden nap használható, megerősítéseket tartalmazó ajándék meditációs hanganyaggal jutalmazzuk, amit első leckéddel együtt megküldünk Neked.

Jelentkezni itt tudsz: szilvi@simratyogaworld.com

Az e-mail tárgysorba kérjük, írd be a jelszót: vonzó

A programról itt olvashatsz részletesebben.

 

Szeretettel,

Arató Mónika

 

Copyright © Arató Mónika

A Teljesség virága honlap és a Lélekcsemegék bármely szövege szabadon idézhető. Ha kiírod a szerző nevét vagy a www.simratyogaworld.com oldalt is, mint forrást, azt külön megköszönjük Neked. 

 

Send this to a friend