A jólét nem más, mint nyitott elme és a nyitott szív

idézetek Yogi Bhajan 2002. december 29-i előadásából

jólét

„Az életnek, ugyanúgy mint az óceánnak, hullámai vannak, amelyek időnként 12 méteresek, időnként 2,5 méteresek, máskor pedig csak kis hullámok. Megérintik a partot. Ez egy folyamatos dolog, a Holddal együtt mozdul, és a Föld tengely mozgásaival.

Hasonlóan a mi emberi hullámaink a Lelkünk kiválóságával együtt mozdulnak. Néhányan nem értik mit tehet ezért a Szellem és a Lélek. Egyszerűen csak azt tudják, hogy léteznek; nem tudják, hogy miért léteznek, hogy mi tette őket létezővé, és mi a célja a létezésüknek. Ezért van az, hogy hazudunk, csalunk, képmutatóak vagyunk. Úgy érezzük, hogy a pénz a gazdagság – de ez nem igaz. A gazdagság vagy jólét karaktert jelent, jellemet, egyenességet, őszinteséget, bátorságot- ezeket az értékeket. Ezt hívják gazdagságnak. Ősszegyűjtünk pénzt, azzal az elképzeléssel, hogy nem tehetünk mást, és vásárolunk. Nos, nem vehetsz bátorságot, nem vásárolhatsz jellemet. Ez az, amit az embereknek nem sikerült megtanulniuk.

Az rendben van, hogy azért születtünk, hogy beteljesítsük az életünket. A karma folytatódik, és néhányan gazdagok, néhányan pedig nagyon szegények. Nincs egyensúly, mert nincs biztonság, hogy megtartsa az egyensúlyt. Az egyensúly nem egyes emberek kívánsága. Ez az emberek kollektív akarata. Vannak emberek, akik nem tudnak igazat beszélni, akik nem nyíltak, nem egyenesek. Ugyanolyan zárt az elméjük, mint egy becsukott könyv. Néhányan nem tudnak, és nem akarnak egymással élni, mert azt mondják: „a kémiánk nem egyezik”.

Tény az, hogy az ember egy szociális állat. Szükséges, hogy megértsük ezt a létezés végtelen értelmében. Egymással kell élnünk. A szeretet nem vész el két ember között, ha megbocsátanak, és felejtenek, ha kedvesek, együttérzőek, és gondoskodóak. Ez hoz nekik jólétet, gazdagságot és boldogságot.

Minden tettünk számít, minden szavunk fontos. Az életünkben nem korlátozott abban az értelemben, hogy sikeresek vagy sikertelenek vagyunk.

Vesztünk az életben, és ez a veszteség tartós lesz, ha nem emelkedünk a holnapért, és nem tesszük értékessé magunkat, nem segítünk másokat, szolgálunk másokat, beszélgetünk másokkal, megnyitva az emberek elméjét és szívét, megosztva az álmaikat, és segítve őket, ahogy csak tudunk. Ez mindenki lelkének nagyon kellemes lesz.

Az Élet maga a Szellem. A Léleknek, amely az életet tanítja, abban a pillanatban, amikor távozik, nincs súlya, meghalsz. Addig vagy itt, amíg a Szellemed itt van, amíg a Lelked itt van. Minden nap a kihívás napja: mennyi jót tettem ma? Mennyire voltam kedves? Hány embernek hoztam nevetést? Hány ember érezte újra úgy, hogy él? Ezek a dolgok számítanak az életben; ez maga az élet. Ezek a dolgok alkotják a valóságot, a vallást, a személyt és a személyiséget, amiért emberek vagyunk.

Mondhatod, hogy te lettél a leggazdagabb ember, és akkor mi van? Mit tehetsz? Nem ehetsz a végtelenségig, ha éhes vagy! De korlátlan lehet az erőd. Tehetsz néhány jó dolgot a létezéseddel. Kedves lehetsz és együttérző a gyermekekkel, útmutatást és szeretetet adhatsz nekik, amitől követni fognak.

Egyesek nagyon szerencsétlenek; úgy gondolják, hogyha nem  elég óvatosak és titkolódzóak, akkor mindent el fognak veszíteni. Nem fognak semmit veszíteni! Isten azoknak ad, akiknek nyitott az elméje és a szíve.

Adjon az Isten Áldást, és Jólétet Neked!”

Hamarosan itt a Karácsony, és szívünk legmélyebb vágya az, hogy békében, szeretetben, és jólétben legyünk együtt. Ennek kulcsa a hozzáállás és a kommunikáció. Az alapokat a nők teremtik meg, és ők is óvják azokat. Amilyen nagy a teremtőerejük a harmónia  létrehozásában, olyan könnyen el is ronthatnak mindent, ha nem elég tudatosak.

Ébernek kell lenned, hogy féken tartsd a saját árnyékrészeidet, amelyek elrontanák a harmóniát. De ha kicsit megnyitod az elméd és a szíved, hogy befogadj néhány életbevágó tudást, és megtanulod alkalmazni őket, akkor képes vagy megteremteni a vágyott harmóniát az életben. Ha megtanulod a kommunikáció univerzális szabályait, nemcsak a Karácsony válik békéssé, hanem belső és külső békédet is könnyebben megtalálod.

SZERETETTEL TELI KOMMUNIKÁCIÓ

Kundalini jóga női workshop Yogi Bhajan tanításai alapján

2015. december 12.

karácsonyi kommunikáció

A karácsonyi felkészülés jegyében tanulunk a harmonikus kommunikációról. Ezen a workshopon olyan témákat érintünk, amelyek ismerete alapvető, ha szeretnél magadnak egy békés ünnepet, és harmonikus hétköznapokat.

Témáink:

  • Szeretettel teli kommunikáció
  • Hogyan kerüld el a férfi felbosszantását, provokálását?
  • Ütött- kopott női kommunikációs tünetegyüttesek
  • Tudatalatti ellentevékenységek
  • A kommunikáció univerzális szabályai

Program:

  • A kör megnyitása; könnyű gyakorlás, relaxáció
  • Yogi Bhajan tanításainak átadása
  • Meditációk a harmonikus, hatékony, szeretetteli kommunikációért

A program helyszíne: Budapest, 12. kerület, Arató köz 1.

A program időpontja: december 12. szombat, 16.30.- 20.00.

Olvass tovább és jelentkezz itt! Szeretettel várunk!

Az alábbi két program, amelyek 2016 januárjában tartunk, akár karácsonyi ajándék is lehet önmagad, vagy szeretteid számára. A jövő héten még kedvezményesen jelentkezhetsz rájuk!

2016. január 9 -én, szombaton,szeretettel meghívunk a

„Varázslatos 2016” című meditációs estünkre,

2016.1.

amely során,

  • hálát adunk a 2015-es évért,
  • megálmodjuk a 2016-ös évet,
  • útra bocsájtjuk félelmeinket és régi mintáinkat,
  • kiküldjük az Univerzumba vágyaink nyilait a legfontosabb életterületeinkre vonatkozóan, mint a párkapcsolat, bőség, egészség, hivatás, kikapcsolódás, spiritualitás…
  • megérkezünk az örömbe, abba a létállapotba, ahonnan kezdve a belső utazás teremtéssé válik,
  • közös szeretetmeditációt tartunk, melynek célja, hogy segítsük az emberiség békés és tudatos változását.

Korlátozott számban tudunk jelentkezőket fogadni, a jelentkezés sorrendjében.

Időpont: 2016. január 9. szombat. 16:00 órától 20:00 óráig

A programra december 10-ig van előjelentkezési kedvezmény. Élj vele most! Olvass tovább minderről itt!

„Csendből születő Élet”

 újévi kundalini jóga elvonulás

Kerekerdőn

2016. január 21-22-23-24.

Csendből születő élet

Mikor új év indul, a lelkünk olyan ártatlan az új remények és álmok küszöbén állva, mint egy újszülött. Finom bánásmódot, odafigyelést és csendet kíván. Csendet, amelyben kapcsolatba léphetünk az új év energiájával, meghallhatjuk a lelkünk hangját, hogy merre felé szeretne hívni, milyen álmok, vágyak, és célok formálódhatnak szándékká, amelyek megvalósítására elkötelezzük magunkat.

Minden teremtés gondolattal indul, melyek szavakká és tettekké formálódnak. Az elvonulásunk célja, hogy a csendben meghalljuk az intuíciónk, a lelkünk hangját, és képessé váljunk az intuitív gondolkodásra, és kommunikációra. Az új év sikere nagyban azon múlik, hogy hogyan kommunikálunk másokkal.

Egy 4 napos elvonulásra invitállak Benneteket 2016. január 21-22-23-24-én, a Kerekerdő Szabadidőközpontba, ahol mindezt megvalósíthatjuk…

A 4 napos elvonulás alatt a következő lélekcsemegéket vesszük magunkhoz:

  • Kundalini jóga krijákat, meditációkat. A kundalini jóga egy egységes holisztikus rendszer, egyszerre tudomány és művészet. A kundalini jóga a leggyorsabb út a test, az elme és a lélek kiegyensúlyozott viszonyának megteremtésére. A jógák királynőjének is nevezik, mivel egy gyémánthoz hasonlíthat, melynek oldalai egy egységes és hatékony rendszerben integrálják a jóga eszközeit, és módszereit.
  • Mantrákat, és mennyei kommunikációval kísért mantrákat.
  • Megismerjük a Japji Sahib minden bekezdésének jelentését, és hogy milyen életterületeket mozdíthatsz vele előre. Tanácsot kapsz arra vonatkozóan, hogy aktuálisan melyet érdemes használnod a céljaid elérésére. Megbeszéljük azt is, hogy hogyan használd őket a gyakorlásod során. A Japji Sahib a legerőteljesebb mantra illetve shabd guru, amely minden csakrát egyensúlyba hoz. Guru Nanak üzenete, amelyet azzal a céllal küldött a világba, hogy táplálja az éhező lelkeket, és szomjukat olthassák a magasabb rendű élet igazi tudására vágyók.
  • Vízöntő Sadhana pénteken, szombaton, és vasárnap reggel. Ez egy olyan idő, ami arra szolgál, hogy egyrészt megfigyeljük azokat a mintáinkat, melyek eltérítenek a magasabb tudatosságtól, másrészt segít túllépni ezeken. Hét Vízöntő mantrával zárjuk, amelyeket Yogi Bhajan ajánl, hogy segítsenek megérkezni a Vízöntő kori tudatosságba.
  • Breathwalk sétameditáció a Kerekerdő közepén. A Breathwalk egy tudomány, amely speciális légzésmintákat kombinál és szinkronizál a lépteinkkel séta közben, mindehhez meditatív figyelmet társítva. A Breathwalk egy egyszerű, természetes és hatásos eszköz, ami azonnal a fizikai és mentális jóérzés ösvényére vezet.
  • Vezetett Lélektánc – meditáció, amellyel valóban, a szívünkkel is belépünk az új év energiájába.
  • Finom, vegán, gluténmentes, természetes ételek a testnek a Kerekerdő konyhájából. http://kerekerdokonyhaja.hu/
  • Kerekerdőn biztos, hogy csendre találunk, hiszen itt valóban a kerek erdő közepén vagyunk, ahol tökéletesen kipihenhetjük magunkat

 A programra december 11-ig tudsz kedvezményesen jelentkezni. Tudj meg erről többet itt!

Kerekerdő3

 Kerekerdő5

 

Send this to a friend