Van egy emlékem gyermekkoromból. Többen már hallottátok tőlem személyesen, most itt is elmesélem.

Talán alsó tagozatos harmadik osztályos lehettem, mikor énekórán a tanító néni felszólított, hogy énekeljek el egy dalt. Minden görcs és félelem nélkül felálltam, és énekelni kezdtem. A tanító néni egy idő után megállított, én felébredve az éneklés transzából ránéztem, és láttam, hogy az arca ragyog.

Maradj így! – mondta, és kiszaladt a teremből.

Pár perc múlva visszajött az igazgató bácsival, és megkért, hogy énekeljem el újra a dalt. Ekkor begörcsöltem. Elénekeltem ugyan, de korántsem azzal az átéléssel és felszabadultsággal, mint előzőleg, így nem is arattam nagy sikert. Az emlék mindenesetre megmaradt, és megfogadtam magamnak, hogy az éneklés élményének és a benne rejtőző lehetőségeknek még ebben az életemben utánajárok.

Most ennek is eljött az ideje. Ma voltam életem első énekóráján, amit már magam választottam. Találkoztam a tanárnővel, aki első látásra nagyon szimpatikus volt. Meg szeretett volna győződni a hallásomról, és a hangterjedelmemről, így leültünk egy zongora mellé, és ő egyre magasabb hangokat megadva skáláztatott engem. Egy darabig könnyen ment, becsukott szemmel teljesen átadtam magam a feladatnak. Eljött viszont az a hangmagasság, ahol először jelentkezett a félelem. El nem tudtam képzelni, hogyha feljebb lépek, milyen hang jön majd a torkomon. Előttem voltak a tehetségkutató versenyek nevetséges bevágásai arról, mikor emberkék éppen felsültek nem létező hangjuk miatt.

Elnevettem magam, és jött az első ellenálláshullám: nem tudom kiénekelni, képtelen vagyok magasabbra menni. A tanárnőm pedig kimondta azt a mondatot, amitől megtörtént a csoda:

Bátran énekelj! Meg fog változni a hangod, de lehetőségeid korlátlanok.

A varázsmondat hatására megnyugodtam, és énekeltem, egyre magasabban és magasabban. A hangom csak ment egyre feljebb, ahogy szerettem volna, minden erőlködés nélkül, tisztán. Én pedig úsztam az élményben: ismét megtapasztalhattam egy csak általam képzelt fal leomlását.

Több ilyen fal leomlását néztem már végig magamban, és másokban is. Hol könnyekkel jár, hol nevetéssel, de mindig nagyon felszabadító. Vannak területek, ahol könnyebben megy, és vannak, ahol nehezebben, de a falak lebonthatók. Ahol pedig nincs fal, oda szabadon áramolhat a Lélekenergia, ami mindannyiunkat összeköt, kiket lazábban, kiket szorosabban.

A Lélekenergia köt össze a szerelmeddel is, amit a szerelem elején mindenki átérez, aztán általában a személyiség energiája, a különböző félelmek alkotta „szemüvegek” elfátyolozzák azt a gyönyörű fényt, amit a másikban látunk. Ezen a területen sem üzenhetek neked mást:

– Bátran énekelj! Meg fog változni a hangod, de lehetőségeid korlátlanok.

Szinte mindenen tudsz tudatosan változtatni, ha lebontod a falakat, rábízod magad a lélekenergiádra, és ő segít összetalálkoznod a Lélektársaddal, akivel együtt emelkedhettek a fénybe. A borsó meg a héja találkozását átélheted a szerelmeddel, és spirituális szinten a Lélekenergia ölel át és emel mindkettőtöket. Megtart, és segít a mindennapok nehezebb pillanataiban is.

Hiszel benne? Még nem hiszel, de szeretnél? Csatlakozz hozzánk a Lélektárs behívó online kurzus keretében, és találd meg Te is Lélektársadat!

2011.  július 30-án, Újholdkor három hónapos on-line kurzus indul, amely abban segít, hogy tisztázd magadban, hogy mit érdemes elengedned és megtalálnod magadban, hogy a mindkettőtök számára legmegfelelőbb időpontban elhozza számodra Lélektársadat.

Az on-line kurzus előnye, hogy a feladatokat a számodra ideális időpontban végezheted el.

A figyelmed fókuszát egy erős támogató folyamat mentén Lélektársad behívásán tartja, ezáltal felerősítve Lélekenergiádat és vonzásodat.

Az on-line kurzus részvételi díja 9 600 Ft+ ÁFA/ hó, tehát 12 000 Ft/ hó. Összesen a 3 hónap 36 000 Ft.

Milyen kedvezményeket kaphatsz, ha most kezded el?

Ha elkötelezettségedet szeretnéd önmagad irányába megnövelni, egy összegben is kifizetheted a részvételi díjat. Ez esetben részvételi díjad csak 29 000 Ft.

Ha részvételi szándékodat most jelzed, és a részvételi díjat július 25-ig egyben befizeted, akkor a Lélektárs behívó kurzusod díja csak 26 000 Ft.

Ha július 30-án elkezded a tanfolyamot, akkor október 30-án be is tudod fejezni. November 1-én pedig egy új varázslatos korszakba lépsz, megtisztítva önmagad és a vágyaidat. Ekkor a legvékonyabb a fátyol az illúziók világa és a való világ között. Találd meg hát az igazi társad a legjobb időben.

Jelentkezni itt tudsz: szilvi@simratyogaworld.com, a tárgysorba írd be kérlek: Behívom a Lélektársam

E-mailben tájékoztatunk a részletekről!

Ha többet szeretnél tudni a Lélektárs behívó online kurzusról olvass tovább itt.

Szeretettel várlak!
 

Send this to a friend