Minél inkább megismerjük önmagunat, annál nagyobb a valószínűsége, hogy a valódi társunkkal találkozunk. Ha ez megtörténik, akkor 1 + 1 az nem pusztán kettő.
Ha egy rezgésszinten vagyunk, úgy érezzük, hogy ragyogunk, és hogy kettőnkké a Végtelen. Bármire képesek vagyunk együtt! A forrás szeretete ekkor válik még érzékelhetőbbé testi, érzelmi, lelki szinten is, és eldönthetjük, hogy engedjük-e átáramlani magunkon ezt a hatalmas energiát, vagy pedig elapasztjuk.
Éveken át kutattam és gyűjtöttem a tudást és módszereket, hogy hogyan lehet megteremteni és megtartani egy végtelenbe emelő párkapcsolatot. Két online kurzus született ebből, és nagyon hálás vagyok, hogy mindez a valóságban is megvalósult az életemben. Most egyben elérheted a két kurzust együtt, ha úgy döntöttél, hogy érdemes megújulnod a szerelem és a párkapcsolat terén.
Szerelemtavasz
Párkapcsolati online kurzus csomag
Március 21-től május 1-ig 8 + 11 leckével
A szerelemtavasz párkapcsolati online kurzus csomag 2 kurzusból áll:
I. A párkapcsolat alkímiája online kurzus 8 leckével * Gyógyítsd meg a szíved, és teremts boldog párkapcsolatot
A nyolc leckében az alábbi témákat érintjük részletesen:
- Egység. Mi a szeretet? A Nap és a Hold. Különbözőségeink
- Önszeretet
- Mire van szüksége a nőnek a boldogsághoz?
- Mire van szüksége a férfinak a boldogsághoz?
- Az aura fontossága a párkapcsolatban és a szexualitásban
- A negatív minták, és azok elengedése
- A szívközpont és a párkapcsolat
- A kommunikáció és a szerelmi kapcsolat
- Szakrális szexualitás
- 3 kundalini gyakorlat videón
II. Az isteni párkapcsolat * Két test egy lélek online kurzus 11 leckével
Isteni párkapcsolat kurzus célja, hogy a benne foglalt tanítások, kundalini jóga gyakorlatok és meditációk segítségével igaz, mély szeretetteljes kapcsolatod legyen önmagaddal, és meg tudd tapasztalni ebben az életedben a legmagasabb szintű párkapcsolati összetartozást, amely áldott, szerelemmel teljes, harmonikus, és lehetővé teszi, hogy mindkét fél önmaga legnagyszerűbb változatát tapasztalhassa.
Ha szer-elemben élünk, akkor létezésünk minden aspektusa túlmutat emberi létezésünkön. Ha az isteni ritmussal, isteni törvényekkel megértésben és összhangban formáljuk az életünket, akkor valami magasabb rendű, magasabb eszmeiséget hordozó megélés születik belőle.
- Az isteni párkapcsolat bevonzása. A meglévő kapcsolat magasabb szintre emelése. Az isteni párkapcsolat erős energetikai alapjai, ami által egy kapcsolat létrejön, és azt, mi tartja magas rezgésszinten.
- A nemek közötti különbségek és hasonlóságok az isteni kapcsolódás szemszögéből
- Szerelem, szenvedély és romantika a kapcsolatban és a házasságban
- Valódi intimitás
- A harmonikus élet alapjai
- Szexualitás a Vízöntőkorban, amiben élünk.
- Az isteni párkapcsolat ismérvei, és megteremtése
- 4 Kundalíni jóga gyakorlat videón az isteni párkapcsolat megteremtéséhez és megéléséhez
A Szerelemtavasz online kurzus csomag 2025. március 21-én, pénteken indul!
Neked szól a program, ha:
- szeretnél bevonzani és megtartani egy boldog párkapcsolatot.
- ha sikeresen szeretnéd megtapasztalni a legmagasabb szintű jógát, vagyis két ember szerelmét.
- ha tisztában szeretnél lenni a saját párkapcsolati működéseddel.
- ha meg szeretnéd tudni, hogy a párod mire vágyik a párkapcsolatban és hogyan teheted boldoggá.
- ha szeretnél kitörni a régi kapcsolati és viselkedési mintáidból.
- ha gyógyult és nyitott szívvel szeretnél élni.
- ha lélekből szeretnél kapcsolódni a társadhoz.
- ha fejlődni szeretnél a párkapcsolati kommunikációban.
- ha szeretnéd megélni a boldog szexualitást a pároddal.
- ha a párkapcsolatot a legmagasabb szinten szeretnéd megtapasztalni a saját életedben.
Információk a kurzuson való részvételhez:
A leckéket egy oktatási felületen fogod elérni, és örökös hozzáférésed lesz hozzájuk!
A programon való részvétel semmilyen előképzettséget és speciális időbeosztást nem igényel, a leckékkel a számodra legmegfelelőbb időpontban foglalkozhatsz, és örökös hozzáférést kapsz hozzájuk.
Részvételi díj:
62 500 Ft / fő/ 19 lecke
A részvétel díj tartalmaz:
- 19 leckét
- 7 naptári héten át
- 7 videógyakorlat velem
- 5 kérdezési lehetőség
- örökös hozzáférés a leckékhez
- örökérvényű tantrikus tudás, mely Jézus és Mária Magdaléna energiájából és a kundalíni humanológiai tudományából és saját tapasztalatból építkezik
- ha most jelentkezel több, mint 30% kedvezményt!
KEDVEZMÉNY korai madaraknak!
Ha február 25-ig jelentkezel és befizeted a részvételi díjat, akkor számodra a kurzuscsomag 62 500 Ft helyett csak 42 500 Ft!
Jelentkezz a gombra kattintva!
Szeretettel várlak,
Mónika