Ismerd meg önmagad és minden lehetőségedet, ami segít tudatosan megélni a Teljességet!

Ismerd meg önmagad és minden lehetőségedet, ami segít tudatosan megélni a Teljességet! A tudatosság felé vezető utadon ezen az oldalon Arató Mónika (Simrat Kaur) lesz a segítségedre.

Arató MónikaArató Mónika (Simrat Kaur)

Kundalini jóga instruktor, író, gyógyító, integratív életvezetési tanácsadó

Több mint tíz évig dolgozott vezetőként különböző nemzetközi vállalatoknál. Majd emberek képzésével kezdett foglalkozni, vezetői coaching, szervezetfejlesztési folyamatok és vállalati tréningek keretében. Sikeres volt, valami mégis hiányzott.

Lépésről lépésre haladt, egyre erősödő intuícióját követve, majd a „nagy ugrás” is elkövetkezett. Írni, tanítani és gyógyítani kezdett, és megérkezett azokhoz az életfeladatokhoz, amelyekben a mai napig is legnagyobb örömét leli. Immár több, mint 10 éve gyógyít, tanít és ír.

Hivatása, hogy segítsen elérni a céljukat mindazoknak, akik egészséges, boldog és teljes életre vágynak. 

Spirituális neve a kundalini jóga hagyományban Simrat Kaur. A Simrat olyas valakit jelöl, aki mestere a Simran gyakorlásának, vagyis minden lélegzetével a Végtelenre emlékezik. A Kaur minden női névben szerepel, és hercegnőt jelent. A név kijelöli a lélekfeladatot ebben az életben. Mónika előírt lélekfeladata a spirituális neve alapján, hogy a meditáció gyakorlásával, minden lélegzetével a Végtelen tudatos érzékelésében legyen, őrizze a szívében és az ajkain, amint kegyelemben és bátran átsétál az életen, és erre emlékeztessen másokat is.

Innen tehát a vízió tömör megfogalmazása: Tudatosság minden lélegzettel

 

Végzettségek:

  • Tessedik Sámuel Főiskola- Személyügyi szervező
  • Veszprémi Egyetem- MBA képzés- általános menedzsment

 

Személyiség fejlesztés, önismeret:

  • Agykontroll
  • Asszonysors – női agykontroll tréning

 

Spirituális tanulmányok és gyakorlat:

  • Fényadás
  • Tudatosság Akadémiája – 6 hónapos képzés Sarkadi Krisztával
  • A Csodák Útja – 1 éves képzés a Course in Miracles tanításai alapján Sarkadi Krisztával
  • Danu papnője iskola – 3 éves képzés Veres Krisztával
  • Munay-Ki beavatások

 

Coach képzések:

  • Megoldás-orientált coach képzés
  • Vezetői coach – tréneri képzés
  • Lelki- szellemi tanácsadó- coach képzés 
  • Integratív életvezetési tanácsadó- Life coach képzés 

 

Gyógyítói képzések:

  • 1,5 éves Gyógyítói kurzus Gill Roslin Wright-tal
  • Mátrix és kvantum gyógyítás: tiszta energiák közvetítése a test öngyógyító folyamataihoz
  • Access Bars és Body kezelések; stressz és akadályok tisztítása az életterületeinken, valamint testkezelések a fizikai fájdalomintenzitások feldolgozásához és tisztításához Hatala Ágival
  • Szellemgyógyászat
  • Sat Nam Rasayan

 

Kundalini jóga képzések:

  • Kundalini jóga instruktori diploma /Kundalini Research Institute-USA/ Yogi Bhajan tanításai alapján
  • Kundalini jóga intstruktori képzés – Level 2. Tudatos kommunikáció Yogi Bhajan tanításai alapján
  • “Leadership and success” kundalini jóga vezetőképző program Sadhana Singh-gel
  • Childplay jógatanári képzés Gurudass Kaur-ral

 

Megjelent könyve: Lélekcsemegék minden napra (2013)

 

Közelgő programjaink

Hírlevél

Szeretnél az elsők között érdekes, inspiráló írásokat olvasni az Életről, Lélekről, tudatos életmódról, kundalini jógáról, meditációról, és időben értesülni a vadonatúj programokról?

Akkor iratkozz fel a hírlevelünkre! »

Kövess Facebookon!

YouTube csatornánk

Legfrissebb

Korábbiak

Send this to a friend