Írta: Nam Hari Kaur, (forrás), fordította: Domján Mária (www.satnamjoga.hu)

vitorlabontasoktoberJó hír! Rakétakilövéssel indul a kreatív lehetőségek áramlása 2016 utolsó 3 hónapjában. Kitakarítottunk és elszámoltunk, most itt az idő vitorlát bontani, meghatározni álmainkat és mozgásba lendíteni vízióinkat, elkapva a friss új energia ritmusát a bolygón.

Október az önálló kezdeményezések ideje, így most elő kell varázsolnunk bátorságunkat, hogy azt mondjuk: „Az inaséveknek vége, most térjünk át a jó dolgokra!” A 10-es szám e hónapban a királyi bátorságot jeleníti meg, nem arrogáns vagy gőgös módon, hanem olyan felséges módon, ami a személyes kiválóságunkat vetíti ki.

A 10-es szám a jógikus tudományban a sugárzó test. Amikor tiszta, világos, jól szabott ruhákba öltözködünk, az támogatja sugárzó testünket. Ez egy jó hónap arra, hogy körbenézzünk a ruhásszekrényünkben, hogy hol akarunk egy kicsit frissíteni. Visszatekintve az „áldott jó napokra” az új-mexikói spirituális közösségben, Yogi Bhajan igen érzékeny volt megjelenésünkre. Tanításokat adott e témában mindenféle aspektusból, beleértve a kommunikációt, a testtartást, és még az ékszerekként viselt gyógyító kristályokat is.

Tanított egy jógikus technikát arra is, hogy mit csinálj, ha legyőzöttnek éreznéd magad a másik kommunikációja vagy mentális projekciója által. A technika az, hogy tartsd a vizuális fókuszt a harmadik szemeden, és mentálisan zengesd magadban a „Har, Har, Akal” mantrát.

A „Har” a Végtelen kreatív szikrája, az „Akal” azt jelenti, hogy halhatatlan. Azt mondta, ha a mesterévé tudsz válni ezen mantra mentális zengetésének miközben beszélsz, legyőzhetetlenné válsz.

Nézzünk még meg egy pár egyéb dolgot, hogyan erősíthetjük a 10-es testet életünkben. Pszichológiai értelemben a 10-es szám az idegrendszerhez kapcsolódik. Zeller, joghurt, füge, gyömbér, jógi tea mind nagyon jól hatnak az idegrendszerre. A hideg zuhany reggelente szintén erősíti az idegeket. Ha egy csészénél meghúzod a koffein beviteledet, ahogy én hívom, az szintén segít, hogy ne merüljenek ki az idegeid. Én személy szerint sosem kritizálok senkit azért, mert kávézik vagy teázik, mert tudom, hogy néha éreznünk kell, hogy egyszerűen nem vagyunk tökéletesek. A tökéletesség abban a képességedben is megmutatkozhat, hogy mennyire élvezed az életet, és mennyire engeded meg másoknak, hogy élvezzék a saját életüket.

Október arról is szól, hogy álljuk a harcot, mivel a 10-es szám a Király, a Királynő és a Harcos archetípusa. Ez egy harcos időpont most a bolygón, és amíg imáink mindig a békéről szólnak, néha személyesen harcolnunk kell azért, ami helyes és tisztességes. Tudd, hogy néhány ponton kihívást érezhetsz e hónapban is életedben, de erős idegrendszerrel és magas mentális frekvenciával nyerésre állsz majd.

A „nyerő helyzet” valójában úgy nyilvánulhat meg, hogy jól bánsz magaddal és nem esel bele semmi olyan vita és párbeszéd sötét sikátorába, ami valamilyen módon szétzilálna. Akarsz látni egy jó példát erre? Nézd meg az első elnökválasztás vitájának ismétlését. A támadás hárítása, átformálása és kommunikáció újrairányítása, mind fontos kommunikációs képesség, különösen a nők körében.

Október további kihívást is rejteget, de jó értelemben, hogy meglássuk, hol tartunk a kreatív lehetőségeink kapcsán. Boldogok, boldogtalanok, vibrálóak, vagy depresszívek vagyunk, mind az emberi tapasztalás része. Néha segítséget jelenthet, ha egy pillanatra kívülről nézünk rá magunkra, hogy inspirációt nyerjünk, és jobban meglássuk a lényeget.

Ha rendszeresen olvassátok ezeket a numerológiai előrejelzéseket, már tudhatjátok, hogy van még egy film ajánló is a tarsolyomban!

Október az a hónap, amikor a főnix-madár felemelkedik hamvaiból, és ennek legjobb portréja a Nyughatatlan című film. Ez Johnny Cash életéről szól, akit gyerekként érzelmileg keresztre feszítettek egy baleset miatt, ami nem is az ő hibája volt. Ezután drogfüggő lett, hogy mindezzel megbirkózzon, és később feltámadt benne az igazság és szeretet fénye. Joaquin Phoenix és Reese Witherspoon (ki gondolta volna, hogy énekelni is tud!) alakítja a főszerepet ebben a díjnyertes filmben, így mindenképpen megéri megnézni.

Ahogy változik a világ és a mi életünk is egyre inkább kibontakozik a jelen pillanat „tér-idő valóságában”, fontos tudni, hogy valójában sok „valóság” van jelen ugyanazon időben.

Tudatos, kreatív és boldog életet élni a legjobb mód arra, hogy „rendbe tegyük” a bolygón a dolgokat. Beállni a támadások kereszttüzébe nem feltétlen a legjobb módja a világ megmentésének. Van néhány földrajzi hely a bolygón, amik jelenleg bezárultak, – ahogy én hívom – egy „karmikus momentumba”, és ezen szituációkat időbe telik rendezni.

Ha valóban segíteni szeretnél a legpozitívabb, legerősebb változás megteremtésében, szánj néhány percet naponta imára az oltárod előtt. Tarts ott egy képet a Föld bolygóról és mondd: „Megáldalak békével, megáldalak gyógyulással, megáldalak mindennel, ami ahhoz szükséges, hogy jól legyél.” Ez a módja annak, hogy tevékeny erővé váljunk a világ változásában: ha az angyali sugárzó jelenlétünk megáldja a mindenség kreatív együttélését.

Sat Nam

A tíz a szám, amelyből minden dolog ered, és ahová minden dolognak vissza kell térnie. A lélektudatosságunk utazásának tizedik állomása egy tudatos újraegyesülést hoz a Fénnyel. A lélek fejlődésének minden szakaszában a Fényből táplálkozik, abból merít. Yogi Bhajan úgy utalt erre a számra, mint az „1+” –ra, a lélek száma az ‘1’, a végtelen ‘0’ száma pedig az Isten által adott ragyogásunk.

Ahol Fény van, ott nem lehet sötétség!

Hogyan élheted meg az Isten által adott ragyogásodat? A kundalini jóga megadja erre a választ a tantrikus jógaanatómia segítségével. A kulcs, a tizedik, ragyogó test fejlesztése, ami egy szemmel nem érzékelhető, finomenergetikai korona a fejünk felett. Biztosítja királyi ragyogásunkat, vonzerőnket, és kigördíti előttünk a piros szőnyeget, automatikusan menedzseli az életünket.

Októberben, ami a tizedik hónap, a ragyogó test hónapja, két programunk is támogatja a ragyogásunk fejlesztését, ápolását. Az egyik a

RAGYOGÁS

női kundalini jóga elvonulás

Somogyvámoson,  a csodálatosan tiszta energiájú és szép  Radhe Resort Wellness hotelben.

freedom

„A nő Isten ragyogása. Ő nem egy teremtmény, Ő a Teremtő. „- Rumi

Négy nap október 13-tól 16-ig, csütörtöktől vasárnapig, amikor királynőként bánhatsz magaddal. Ha királynőként bánsz magaddal, az élet visszatükrözi mindezt, és királynőként bánik veled!

Várunk szeretettel az elvonuláson! Olvass tovább a részletes programról itt!

 

Szeretettel

Arató Mónika

Send this to a friend