Írta: Nam Hari Kaur (Forrás)kiraly-es-kiralyno2

Fordította: Simrat Kaur (Arató Mónika)

A 2017-es naptári év borzolja a tollakat, és azon vagyunk, hogy felszálljunk a gyors és tomboló változás non-stop járatára. 2017 átfogó száma a 10-es, és a 10 a “Mindent vagy Semmit” dinamizmusát jeleníti meg.

Úgy fogod érezni, hogy “Mindent vagy Mindent ki” az egész évre vonatkozó terveid tekintetében.

Lassítsd le az iramot, mivel a 10-es az idegrendszert jeleníti meg, és azt a képességünket, hogy kitartsuk még nagy nyomás alatt is. Azt mondtam nyomás? Igen, lesz egy kvantum ugrás a Földbolygón tapasztalható energetikai frekvenciában, és képesnek kell lenned rá, hogy mindezt kezeld.

Jógikus nézőpontból eggyé kell válnunk az év ajándék számával, ami a 8-as ( 1+ 7=8). A nyolcas szám a Pránatest, és a lélegzet száma, a lélegzetünk használata pranayama gyakorláson keresztül, és annak gyakorlása, hogy hogyan maradjunk energizáltak, fókuszáltak és kiegyensúlyozottak.

A meditáció, melynek címe “Kaliber az állandó önfelhatalmazásra” egy kiváló gyakorlat erre az évre. A tizes szám a hatáskört jeleníti meg, és szükségünk van az öntudatosságunk fejlesztésére, hogy megengedjük magunknak a helyes cselekedetek megtalálását. Oly sok félrevezető információ van minduntalan, hogyha nem fejleszted ki a saját belső vezérlő rendszeredet, akkor könnyen zsákmánnyá válhatsz.

A 10-e szám a Király, Királynő, és a Harcos archetípusa. Sokan lesznek agresszívek, és izgatottak még a legkisebb különbözőség hatására is. Időnként tapinthatóvá válik majd az erő és az agresszió a levegőben. Fontos, hogy ne csábulj el olyan helyzetekben, ahol nagy valószínűséggel sérülhetsz mások butasága miatt.

Ezen kívül fontos, hogy tanácsokkal lásd el a gyermekeidet, hogy hogyan kezeljenek erőszakos helyzeteket. A gyermekek gyakran elrejtenek helyzeteket a kritikával és szégyennel szembeni megküzdési mechnizmusként.  Bölcs dolog a szülőknek, ha hetente rendszeresen beszéIgetnek a gyermekeikkel, hogy megtudják, miben lehet szükségük segítségre.  

2017 minden intenzitásához felzárkózásul, mit tehetünk, hogy jól csatornázzuk ezt az energiát? Soha nem gondoltam volna, hogy a Kardashianokat (amerikai tv sorozat) fogom nézni inspirációul, mégis, ámulatba ejtő időket élünk! Van egy új tv sorozat, ami “Megtorló test” ( Revenge Body) címen jelent meg. Ez egy show, amely számos ember útját követi, akik “elvesztették a határaikat”, mert valaki közel járt ahhoz, hogy megsértse az érzéseiket.  

Lehet ez egy lány, akit dobott a fiúja, mert meghízott, vagy valaki akit a családja folyamatosan csúfol a teste miatt, eljött az ideje a bosszúnak. Ez egy jó fajta revans, mivel arról van szó, hogy kihívást jelentő helyzetekben valaki megváltoztatja magát gyakorlatokon, diétán vagy egy új ön –kép kialakításán keresztül.  Úgy gondolom, ez egy kivételesen sikeres show lesz.

2017 hatalmas fejlődést fog hozni a holisztikus gyógyászatban, a vallásokban és a spiritualitásban, valamint nagy fejlődési ugrást a tudományban a környezeti megoldások tekintetében. Több, mint elég jó van körülöttünk, az egyetlen fogós kérdés, hogy valaki megpróbálja mindezt elrontani, azáltal, hogy zsarnok.  

Ez a 10- es szám negativ polaritásával együtt járó veszély. A 10-es szám pozitív polaritása a kedves, tudatos, jóakaratú uralkodó. Azonban, amikor az energia negatívba vált, akkor zsarnokoskodó, minden áron nyerni akaró lehet. Imádkozzunk a világunk vezetőiért, mert egyetelen rossz gomb megnyomása globális katasztrófához vezethet.

Talán nem a te ügyed, de csak nézd az Időjárási Csatornát, hogy lásd, hogy a szelek milyen módon fújnak. Végülis mindannyian befolyásolva vagyunk, akár a levegő, a víz, vagy az élelmiszer termékek által. Mi mindannyian nagyon ebben vagyunk együtt most.

Január hónap

A január hónapot nézve, egy olyan számmisztikai konfigurációnk van, amely a lehető legjobb kezdetet engedi számunkra az Új Évben.  A 9-es a Szívszám, amely az érzelmi belelátás mélységét adja számunkra a valós változás és transzformáció iránti mély vágyunkról.  

Az Alap szám a 11, mely új lehetőségeket ad az emelkedett kapcsolatoknak, és a spirituális összeegyeztethetőségnek. A 9-es az Előnyszám a 18-as számból, amely a humanitárius nézőpontja a másokkal való együttműködési szándéknak.

Január másik pozitív aspektusa, mint ahogy 2017-nek is, egy szuper- megnövelt képesség, hogy hasonló kaliberű és érdeklődésű új emberekkel kapcsolódjunk. Ez 2017 ajándékszáma okán vagy így- amely az utolsó két számjegye az évnek- ami a 8-as. A 8-as szám, amit a “kedvező emberi kapcsolatoknak” hívunk. Ez a nagyszerűbb kapcsolódások ciklusa az üzleti, teremtő, szerelmi, gyógyulási és zenei területeken.

Hogyha jól megtanultad az elmúlt év leckéjét, a 9-es év mesteri befejézését és a tisztulást, akkor tökéletes helyzetben vagy ahhoz, hogy megújult szellemmel előre mozdulj januárban.

A lélegzeteddel való együttműködés a parnayama gyakorlatokban a biztosításod a múlt régi mintáiba való visszaesés ellen. Jó szolgálatot tehet egy rövid, személyes “Megvan” lista. Írj le néhány dolgot, amit 2016-tól tanultál, és alkoss egy rövid képaláírást vagy szlogent mindegyikhez. Valami ilyesmit: “Ne kapd be a csalit!” vagy “Meditálj és várj!. És “Istenien összehangolt vagyok; minden a helyére kerül a legtökéletesebb pillanatban. “

A Harcosnak van egy kódja, a becsületesség, tisztesség és etika személyes szabálykönyve, ami szerint él. Itt az ideje, hogy megalkosd a saját kódodat, hogy hogyan élsz, hogyan haladsz. Amikor a saját értékeid alapján állsz, akkor semmi nem győzhet le.  Bárki élete időszakosan hátráltatva lehet, ez gyakran azt jelenti, hogy az Univerzum segít előkészíteni egy nagyszerűbb dolgot számunkra.

Tudd, hogy ez a te időd, a te éved a jóságra és a nagyságra, hogy eljöjjön rajtad keresztül és érted. A Mennyek segíteni akarnak neked. Meditálj, és engedd a térnek, hogy befogadja, amire szükséged van, ezáltal megelőzve a földi lét problémáit. Sat Nam.

Egyetlen dologra van szükségünk: a folyamatos szilárdságra. Ez az intuíciótól érkezik. Mert a képzelet az képzelet, az intuíció az Igazság.” -Yogi Bhajan

varazslatos-2017Mit kívánsz az elmédből és a szívedből kivetíteni a jövő évedről? Gyere és teremtsd meg a jövő évedet tudatosan, egy szakrális térben, együtt másokkal, tanulva egymástól, segítve egymást. Kapcsolódj a Varázslatos 2017 meditációs és teremtő körbe január 7-én délután!

Olvass tovább a részletekről, és jelentkezz itt!

Szeretettel várunk!

Send this to a friend