A víz időszakában, amelyet az Évkör szerint most élünk, az élet képes megmutatni a legsötétebb, és a legfényesebb oldalát is. Ebben az időszakban az sem véletlen, hogy mindezt egy napon, sőt egy órán belül tapasztald meg.

Az emberi élet célja a fizikai síkon a tapasztalás, önmagunk valódi lényének minél jobb megismerése. Történnek dolgok, amik bánatot okoznak, fájnak, nem felelnek meg az elvárásainknak, de ha képesek vagyunk ránézni az adott helyzetre, és levonni a tanulságokat, akkor utólag általában kiderül, nem is történhetett volna jobb dolog, hogy közelebb kerüljünk önmagunkhoz.

A nemkívánatos dolgoktól jobb minél hamarabb, érzelem nélkül elfordulni, és olyan dolgokra figyelni, amik jobb érzések felé terelik a figyelmünket. A jobb érzések kellemesebb gondolatokat ébresztenek, amik elvezetnek az értékes tettekig is.

Az elmúlt négy nap lehetőséget adott arra, hogy rendet tegyünk magunk körül, és magunkban, hogy családdal, barátokkal találkozzunk, és hogy barangoljunk egy kicsit a természetben élvezve a napsütést, a madarak dalát, és a föld alól kibújó hóvirágok, lila krókuszok látványát. Mindezek a hétköznapi varázslatok spontán módon hozzájárulnak jóérzésünkhöz, és a testi- szellemi töltődéshez.

„ A virág szépségének meglátása rá tudott ébreszteni embereket – még ha csak rövid időre is- arra a szépségre, ami legbensőbb lényük, valód természetük esszenciális (lényegi) része. A szépség első felismerése az emberi tudatfejlődés egyik legjelentősebb eseménye volt. Az öröm, és a szeretet érzése esszenciájában kapcsolódik ehhez a felismeréshez.

Az emberi lélek számára időtlen idők óta különösen jelentős szerepet játszottak a virágok, a kristályok, a drágakövek, és a madarak. Különleges jelentőségük, és a tény, hogy az emberek csodálják őket és vonzódnak hozzájuk, éteri jellegüknek tulajdonítható.” *

Ha tudatosan arra irányítod a figyelmed, ami jó érzéseket okoz, és elfordulsz attól (érzelem nélkül), ami nem, és ebben kitartó vagy, akkor hamarosan a külvilágod is visszatükrözi számodra döntéseidet. Több szeretetet fogsz tapasztalni, és mivel mindannyiunknak ez a célja (ha bevalljuk, ha nem), csak egymásra kell találnunk mindebben.

„ Ha az emberek érzékelésében van bizonyos fokú jelenlét és éber figyelem-, akkor képesek érezni a minden teremtményben, minden életformában levő isteni életesszenciát, és felismerni, hogy az ugyanaz, mint saját esszenciájuk, s ezért úgy szeretik őket, mint önmagukat.” *

Most két olyan lehetőséget ajánlok a figyelmedbe, amivel nemcsak tudatosan irányíthatod a figyelmedet, de még csodálatos megélésekben, ajándékokban, és a szépség, és a szeretet megtapasztalásában is részed lehet.

Az első a március 24-én csütörtökön 18 és 22 óra között megrendezendő Varázserő Ébresztő Műhely, ahol átélheted a feltétel nélküli szeretetet, és megtapasztalhatod „működés” közben saját belső, varázslatos lényedet.

„ Azért mentem el a Varázserő Ébresztő Műhelybe, hogy társaságban legyek és szükségem volt egy kis rezgésszint emelésre. Ehhez képest sokkal többet kaptam! Nem ezt vártam! Olyan túláradó érzelmek öntöttek el, hogy túlcsordult a szívem és a könnyeim is, mint az látható volt. Rég éreztem ilyen egységet és feltétel nélküli szeretetet, és ez hatott rám annyira!”- Menyhárt Ágota, http://net-suli.hu/

„ Napról-napra tovább mélyül bennem a műhely hatása… A múltkor a zsúfolt utcákon közlekedve bevillant, hogy az a furcsa érzés, amit az emberekkel kapcsolatban érzek, az igazándiból félelem. És hirtelen eszembe jutott az, amit a műhelyen megéltem… épp ellentétes érzést, szintén idegenekkel… és egészen biztosan tudtam abban a pillanatban, hogy a műhely megélése az igaz; az a szeretet és segítőkészség tényleg létezik minden emberben! Abban a pillanatban váltás történt bennem, és másképp néztem rájuk, eltűnt az előző kínos, félelem-teli érzés és hála és szeretet öntött el, így néztem körül a villamoson. Azóta már sokszor néztem így magam körül az emberekre és nagyon jó érzés! Egy mondatot kaptam egy könyvből: Kétféle létmód van, a félő és a szerető. Az utóbbihoz kerültem közelebb a műhely által…”Bozó Edit Liza www.selyemfestes.com

Ha március 16 szerda 18 óráig jelentkezel, akkor kedvező áron 4 900 Ft helyett 4 400 Ft számodra részvétel.

A programra itt jelentkezhetsz, az oldal alján a jelentkezési mezőt kitöltve!

A másik lehetőség pedig a most megnyílt webáruházunkban érhető el a kedvezményes „Tavaszi megújulás csomag” keretében.

Ha most leadod a rendelésed nemcsak, hogy olyan dolgokhoz jutsz, amelyek segítenek a jobb érzések felé fordulásban,  önismereted, és tudatosságod növelésében, de még kedvezőbb áron is vásárolhatsz, és egy fluorit medált is kapsz ajándékba.

Mit tartalmaz a csomag, és miért érdemes most vásárolnod?

Megtudhatod, ha tovább olvasol itt!

Kellemes tavaszi töltődést kívánok!

*Az idézetek Eckhart Tolle Új Föld című könyvéből valók. Köszönet értük.

 

error: Content is protected !!

Send this to a friend