búzaA múlt héten jutottunk el az Önbecsülés visszaszerzése és megerősítése kundalini jóga csoporttal a negyedik óránkig a hatból, ami a szívvel, és a levegő elemmel foglalkozott. A szív egy fontos pont az energiarendszerünkben, ezért mielőtt a gyakorlásba kezdtünk, tartottunk egy megosztó kört, hogy ki hol tart a folyamatában. A résztvevők említették, hogy megerősödtek, jobban bírják a stresszt, nem pánikolnak olyan helyzetekben, amelyekben korábban biztos megijedtek volna. Amit viszont többen is kimondtak, az az, hogy tudatosodott bennük, hogy van választásuk. Nem kell a régi, nem kívánt élethelyzetekben maradniuk, mert szabad akaratuk, szabad akaratunk van abban, hogy mit szeretnénk megélni.

A felismerés fontos, utána azonban át kell vinni a gyakorlatba, a mindennapi életbe is az új tudást. Olyanok vagyunk ilyenkor, mint egy kis magocska, amely éppen kihajt, de még nagyon sérülékeny, és sok támogató szeretetenergiára van szükség ahhoz, hogy a kis hajtás növekedni kezdjen. A támogató szeretetenergia kívülről is érkezik, ha megnyílsz neki, és elfogadod. A belső világodat azonban csak önmagad tudod megváltoztatni. Választásokkal. Választasz a gondolataid között, és ami nem kell többé, azt elengedheted, és dönthetsz egy másik mellett. Választhatsz az érzelmeid között: megélheted őket, és miután megmutatták számodra, hogy mi van benned éppen most, dönthetsz úgy, hogy feljebb hangolod magad, mint egy jó hangszert.

Acsírarról is dönthetsz, hogy hogyan foglalkozol az új kis hajtással. Szereted, és ápolod, törődsz vele, és táplálod sok örömteli energiával, vagy figyelmen kívül hagyod. Február 1-jével beléptünk egy hat hetes energetikai szakaszba, ami a gyógyulásnak, újjászületésnek, új kezdeteknek kedvez. A mag növekedését támogató időszak ez, ezért különösen fontos most megtámogatni és megerősíteni önmagunkat. Most tudatosíthatsz, és elengedhetsz minden olyan gondolatot, viselkedési mintát, szokást, kapcsolatot, ami nem táplál, nem emel, és akadályoz a további fejlődésedben. Megszabadulhatsz függőségektől, és minden olyan energiától, amit már nem örömteli hozzájárulása az életednek. Dönthetsz a számodra fontos értékek mellett, és megválogathatod azokat a gondolatokat, szokásokat, amelyek támogatnak a teremtésedben.

A magam részéről úgy döntöttem, hogy sokkal több örömöt kívánok megtapasztalni az életemben. Mivel a sorsszámom is arra int, hogy mindig döntsek a saját örömem mellett az életben, mert az visz előre, így átgondoltam, hogy mit is szeretnék továbbítani abból a rengeteg szépséges ötletből, amit a szívemben már megálmodtam. Kicsit átalakítottam a programokat ennek megfelelően, néhányat elhagytam, és születtek mások.

Íme egy összefoglaló az elkövetkező hetek programjaiból. Ami nincs itt, azt ne keresd, mert nem lesz, vannak viszont friss újdonságok is. Lássuk naptári sorrendben:

Két- ség helyett Egy- ség

önbizalomnövelő kundalini jóga nyitott csoport

Indulás: február 17.kedd

kétség helyett egység

Akkor lehetsz nyugodt, és kiegyensúlyozott, ha megismered és elfogadod önmagadat, tudod, hogy mit szeretnél megtapasztalni az életben, és bízol magadban, hogy mindig olyan tér, és tudatosság tudsz lenni, ami a boldog és teljes élethez szükséges. Ekkor minden időben elérkezik hozzád, nyugodt lehetsz.

Különösen fontos az önbizalmad megerősítése most, hiszen tavasztól szárba kezdenek szökkeni a terveid, amelyet erre az évre megálmodtál, és az egyetlen szabotőr, aki a megvalósulásukat gátolhatná, az te magad lehetsz, ha nem figyelsz eléggé.

” A saját életedben itt megtalálhatod a Paradicsomot, nem kell egy későbbi Paradicsomra várnod. Ebben az életben át kell hatolnod a magig, és fel kell építened magad, hogy hazamehess.”- Yogi Bhajan

A programra már most is jelentkezhetsz, és bérlevásárlással biztosíthatod a helyedet is. Olvass a programról tovább itt!

Szépség és kecsesség

kundalini jóga workshop sorozat

szépség

„Az egyetlen dolog, amit tenned kell az, hogy légy szép, és méltóságteljes, és Isten meg fog találni Téged!”- Yogi Bhajan

E jelmondat jegyében találkozunk három alkalommal, melyek a következők:

1. Február 21. szombat, 15.30-tól 18.30 óráig

2. Március 7. szombat, 15.30-tól 18.30-ig

3. Március 20. péntek – Újhold napja- 18.00-tól 20.30-ig

A workshopokon a kundalini jóga hagyományából merített krijákkal, és meditációkkal dolgozunk, melyek kifejezetten a külső és belső szépség, a kecsesség és méltóságteljesség megteremtését szolgálják. A wokshopokra jelentkezhetsz alkalmanként, vagy rendszeres jelenléttel. Ha mind a három alkalommal jelen vagy, találkozhatsz a szépség és kegyelem energiájával, ami elindítja benned a változásokat, amit végül magadba integrálva élhetsz a mindennapokban is. A gyakorlatokat otthon is végezheted a továbbiakban.

Olvass tovább a workshopokról, és jelentkezz itt!

Figyelem! Időpont változás a Varázslatos 2015! célmegvalósító programsorozat első találkozóját illetően!

Varázslatos 2015

A programsorozat ötletét a Varázslatos 2015! meditációs est adta, amit január 11-én tartottunk meg, amelyen megámodtuk, hónapokra bontva megterveztük, és egy magasabb minőségű termetési szintre emeltük a 2015-ös évet. Ezen a workshopon megjelent a közösségben teremtésnek egy új, gyönyörű és megható formája. Ez a tapasztalás megerősített abban, hogy olyan programokat szervezzek a további útunkat támogatandó, és a közösségi létezést erősítendő, amelyek hasonló, csodálatos élményekhez juttatnak minket. Legyen a teremtésünk könnyed, és örömteli, megtartó, és szerető közösségben.

Tovább álmodhatjuk mindazt, amit teremteni kívánuk erre az évre, ami a tudatos teremtők egymásra találását, és tágabb valóság megváltoztasást is lehetővé teszi. A programhoz bárki csatlakozhat, aki tudatosan kívánja teremteni ezt az évet.

Négy Varázslatos rendezvény lesz tehát ebben az évben, melyek a következők:

Varázslatos Tavasz meditáció est: Viszatekintünk az év eleji kiindulási céljainkra, és megnézzük, jó-e az irány, ami haladunk. Megálmodjuk, és megtervezzük mindazt, ami 2015 tavaszán szeretnénk megtapasztalni. Az est időpontja: március 28. 16-20 óráig

Varázslatos Nyár meditációs est: közösen hálát adunk a mögöttünk álló hónapokért, megnézzük, hol tartunk eddig a pontig a teremtésünkben, és ráfókuszálunk a nyári vágyainkra. Az est időpontja: május 30. szombat 16-20 óráig

Varázslatos Ősz meditációs est: ez már a betakarítás ideje, sok minden látszani fog már abból, amit korábban elterveztünk. Ráerősítünk az előttünk álló hónapokra.

Varázslatos Tél meditáció est: hangolódunk a közelgő Ünnepekre, a Fény születésésre, hálát adunk mindazért, ami történt. Megnézzük, mennyivel messzebb jutottunk így együtt, mintha egyedül kívántunk volna menni. Megálmodjuk az év végi hónapokat, hogy olyanok legyenek, amilyennek szeretnénk.

A két utóbbi meditációs est konkrét időpontját később határozzuk meg.

A program helyszíne: Budapesten lesz, a résztvevők számától függően találjuk meg.

Legközelebb tehát március 28 -án találkozunk, 16 és 20 óra között.

Hozzájárulás a programhoz: 5 900 Ft/ fő

Folyamatosan lehet előjelentkezni, február 13-ig 5 900 Ft helyett, kedvezményesen 4 800 Ft hozzájárulás mellett. Az e-mail tárgysorába írd be, kérünk: Varázslatos Tavasz.

A programról bővebben itt olvashatsz!

Szeretettel várok minden örömben együtt utazni kívánó társat!

Simrat Kaur/ Arató Mónika

 

ਸਤਿ ਨਾਮੁ 

Send this to a friend