Szeretnél kevesebb fájdalommal, könnyedébben teremteni? Szeretnél önazonos, boldog, és hasznos életet élni?

Bármikor megteremtheted azt, amire vágysz, ha tudatában vagy választásaid sorsalakító szerepének. Sok embernek nehézséget jelent választani a felbukkanó lehetőségek közül. Dönteni. Ezért inkább másokra hagyják, hogy döntsenek helyettük. No, ilyenkor kinél van az irányítás, ki kinek az életét alakítja?

Választani könnyű, ha az ember jól ismeri önmagát, és a Lélek útját járja. A Lélekét, amely az ember örök esszenciája, isteni része, amely, ha megnyílunk az érzékelésére, eltölt minket, és a fülünkbe súgja a helyes irányt minden választás előtt.

Korábban nekem is nehézséget jelentett a megfelelő utat választani, ezért éveken át kerültem olyan helyzetbe, amiben nem éreztem boldognak magam. Sok pénzt kerestem, de úgy éreztem, eladtam a lelkem. Ez problémát, meghasonulás érzést okozott bennem, ezért sokat foglalkoztam ezzel a problémával, így természetesen a problémában maradtam. Amióta a Lélek útját járom mindez gyökeresen megváltozott, boldog és elégedett vagyok azzal, ami a dolgom, a hivatásom.

Pozitív változást csak úgy érhetünk el az életünkben, ha megváltoztatjuk eddigi fókuszunkat, vagyis másra figyelünk, mint eddig. Arra, amit szeretnénk átélni, megteremteni. Fejlődésünk középpontjában a választásaink állnak. Minden választással a szándékainkról döntünk, és ezek a szándékok épülnek be a mátrixunkba, és az ok-okozat törvénye alapján elhozzák a szándékok fizikai megnyilvánulását.

Az ego által irányított személyiség nehezen éri el a teljességet, mert minden része más irányba törekszik. Eltervezzük, hogy milyen irányban folyjék életünk, de mégis azt vesszük észre, hogy más irányban halad. A személyiség egyik része épít, a másik része lebontja, amit addig felépített. Elhatározzuk, hogy megszabadulunk egy ismétlődő, fájdalmas mintánktól, de az mégis, újra és újra visszatér.

A lélekre hangolt választás a tudatos út a valódi belső erőhöz. Ez az jelenti, hogy elcsendesítjük az ego hangját, és elkezdjük meghallani a Lélek suttogását. Eleinte nagyon kell fülelnünk, és lehet, hogy nem hallunk semmit. Aztán egyre többször van ott a választásoknál a kétség helyett a bizonyosság. Találkozol valakivel, és tudod, hogy ő a Lélektársad. Elbúcsúzol emberektől, akikkel nem egy az utatok, és helyettük megérkeznek a valódi segítőtársaid. Minden letisztul, és egyszerű lesz. Az Élet pedig egy gyöngéd áramlássá válik, ahol könnyedén megérkeznek hozzád szíved vágyai.

Hamarosan egy olyan évbe lépünk, amikor fontosabb lesz, mint eddig valaha, hogy igaz, lélekre hangolt életet éljünk. Ehhez szeretnék segítséget nyújtani azoknak, akiket hív a Lélek útja, és akik Lélektársakkal szeretnének együtt haladni az ösvényen 2012-ben.

„Létezik egy birodalom, a lélek birodalma…, ami valójában a természetnek csak egy további, azaz ötödik tartománya. Az ebbe a birodalomba való belépés ugyanolyan természetes folyamat, mint amikor a fejlődő élet az evolúció során a természet egyik birodalmából a másikba átlép.”- Alice A. Bailey

A Belső erő meditációs iskola 2011. október 4- én indul, kéthetente (a második találkozó kivételével), kedd esténként 18.30-20.30 óráig találkozunk, öt alkalommal.

Akik végig mennek a folyamaton, tudatosságuk egy magasabb szintjére érkeznek meg, ahol mindaz, ami a lelkükből fakad, érzékelhetőbbé válik önmaguk, és mások számára is. Belső erőnk életre kel, és lehetővé teszi, hogy eddig ismert képességeinket túlhaladva megvalósítsuk önmagunkat. Mindezt játékos formában gyakoroljuk, fantáziánk, kreativitásunk és intuíciónk ébresztésével.

Figyelj! Most még kedvezményesen csatlakozhatsz csapatunkhoz.

Amennyiben legkésőbb szeptember 27-ig elutalod a részvételi díj 50 %-át, 25 000 Ft helyett 2*11 250 Ft, azaz összesen 22 500 Ft-ért vehetsz részt a kurzuson.

Már csak néhány embert tudunk fogadni, ezért ha kedvet érzel, add le a jelentkezésedet most, hogy velünk tarthass.

Jelentkezésed neved és e-mail címed megadásával a szilvi@simratyogaworld.com e-mail címre küldd, a tárgy mezőbe beírva, “Belső erő”.

A „Belső erő” meditációs iskoláról itt olvashatsz bővebben.

 

Ha pedig a szerelemben szeretnéd végre azt átélni, amire mindig is vágytál, akkor letisztázhatod, hogy mire vágysz, eltávolíthatod blokkjaid, és felkészítheted magad a Lélektársaddal való gyönyörű közös utazásra Lélektárs behívó online kurzusunk segítségével.

Készítsd fel testedet és lelkedet életed szerelmének fogadására, kapcsolódj össze vele, és érkezz meg könnyedén az izgalmas 2012-be Lélektársad oldalán!

“A lélektársad olyasvalaki, akihez szokatlanul mély kapcsolat fűz., mintha a köztetek lévő kommunikáció és közösség nem szándékos erőfeszítésből, hanem sokkal inkább isteni kegyből származna. Ez a fajta kapcsolat olyan fontos a lélek számára, hogy sokak szerint nincs is ennél drágább dolog az életben.”- Thomas Moore

Három hónapos Lélektárs behívó on-line kurzusunk 2011. október 12- én indul és 2012. január 5-ig tart. Mindazoknak szól, akik szeretnék figyelmük egy részét lélektársuk megtalálására felajánlani, és ezáltal megnövelni vonzásukat, amely a legmegfelelőbb időpontban – az Új Évben, vagy annál már hamarabb-, elhozza számukra valódi társukat.

Olvasd el Anikó visszajelzését, aki elvégezte a Lélektárs behívó online kurzust, és megtalálta Lélektársát:

„Felfedeztem magam lépésről lépésre, és másképp kezdtem nézni, látni a valóságot, nem egy süni szemüvegén keresztül, amikoris mindenki csak ellenem van. Elkezdtem észrevenni a szépséget, színeket, ízeket, illatokat, embereket, állatokat, házakat, a természetet és minden pici momentumot, ami mellett csak elrohantunk. Kinyílt a szemem, és az észleléssel a szívem is, boldogság érzete töltött fel, eltűntek a félelmek, az öndegradáló gondolatok, és onnét kezdve minden, amibe belekezdek, sikeressé válik, mert a segítők is jönnek, és támogatnak és én is segítek, ahol tudok. Nincsenek ma már elvárásaim a partneremmel szemben, régen az egom írta elő, neki mit és hogyan kellene csinálnia…; ma elfogadom, úgy ahogy van, nem ítélkezem, de repes a szívem, ha csak rá gondolok, és amit én sugárzok magamból, az tér vissza hozzám mindenkitől, tőle maximálisan. Valahogy úgy lehetne plasztikusan leírni, eddig egy versenyautóban száguldoztam és nem láttam semmit a környezetemből és a cél elérése sem jelentett semmit, csak egy hiányérzetet, újabb célok kitűzésére és elérésére.
Ma pedig egy patak vagyok, a társam is egy patak – amióta megtaláltuk egymást, a két patak egyesült egy folyóvá, a folyam erősebb lett, de van idő szétnézni, egy-egy szigetnél szétválik a két ág, de újraegyesülve erősebb, motiváltabb az utazás. Ha nem vagyunk egy fedél alatt, akkor is érzem, velem van, és a segítők pedig olyanok, mint a további patakok, jönnek, erősítenek bennünket… hisz valahol mindannyian összetartozunk.”- Anikó

Az on-line kurzus előnye, hogy a feladatokat a számodra ideális időpontban végezheted el.

A figyelmed fókuszát egy erős támogató folyamat mentén lélektársad behívásán tartja, ezáltal életre keltve vonzásod törvényét.

Figyelj! Most még kedvezményesen jelentkezhetsz. Olvass tovább a kurzusról itt!

Szeretettel várlak!

Arató Mónika

error: Content is protected !!

Send this to a friend