Ebben a blogban több érdekes dologgal is találkozhatsz. Egyrészt szeretnélek informálni egy vadonatúj programról. Másrészt megtekinthetsz velem egy videóinterjút, amit az Online Nemzetközi Tudáspont csapata, és Jakab Tünde készített velem. Harmadrészt szeretném felhívni a figyelmedet négány érdekes programra, amelyeknek kedvezményes lehetőségeivel a napokban még élhetsz.

Menjünk sorba: először is az új program! A Halak korszak után, ami az elmúlt 2000 évetVízöntő korszak jellemezte, a Vízöntő kor (amelybe 2011. november 11-én, más vélemények szerint 2012.december 21-én léptünk át) alapvetően más energiát jelent. Hangsúlyosabbá válik a személyiség önállósága, a szabadság, a béke, az összefogás és a kreativitás. Isten többé nem egy elkülönült mindenható energia, hanem a lehetőségek végtelen tárháza annak, aki úgy dönt, hogy megismeri. Az egyén, az egyéniség, az egyediség pedig ebben a támogató környezetben jobban kibontakozhat, mint valaha.

* “Lényegében az emberiségnek a kiskorúságból az érettségbe való fejlődéséről beszélünk itt. A Halak Korszakát hátrahagyva olyan korba lépünk, melynek fő erényekként tisztelt tulajdonságai a globális tudatosság, az életerős kisugárzás, az intuíció és az együttműködés lesznek. Olyan időszak érkezik el, amelyben a kiegyensúlyozott bőség a meghatározó, és észlelési, gondolkodási, érzelmi és érzékelési képességeink evolúciós, fejlődéstani változáson mennek majd keresztül.” – Gurucharan Singh Khalsa 

Minden irányból várhatóak a kihívások-és pontosan ennek a nyomásnak a hatására lesz képesYogi Bhajan  egy új kultúra és tudatosság kibontakozni. Ezt a periódust Yoghi Bhajan a Khalsa korszaknak nevezte. A Khalsa szó jelentése: szívében, lelkiismeretében tiszta, félelmektől mentes és cselekedeteiben hatékony, intuitív, kedves és együttérző, személyében nemes és Mindenható Teremtője előtt alázatos. 

Bármiféle nagy változással való szembesülésünk előtt három fő, romboló hatással bíró impulzussal szoktunk találkozni:

(1) a magunkba zárkózás, elmagányosodás (családi, társasági vagy közösségi együttes megélés, megosztás helyett),

(2) a félelemből eredő tagadás, ill. a jövővel kapcsolatos fantáziálgatás (a szembenézés helyett),

(3) mohóságban vagy éppen (anyagi) szorongatottságban való élet (a bőség és áradás megélése helyett). *

* Forrás: http://www.kundaliniresearchinstitute.org

Yogi Bhajan meghatározta a Vízöntő kor szútráit (bölcsességszálak) is, amelyek a következők:

 1. Minden akadályból van kiút!

 2. Ismerd fel magad a másik emberben!

3. Rezgesd az Univerzumot és az Univerzum megnyitja az utat előtted!

4. Megértésedet együttérzés vezesse, különben félreérted ezeket az időket!

5. Ha itt az ideje, cselekedj, és a nyomás megszűnik!

2013.december 18-án, szerdán 18.30-től szeretettel várunk

 ’Fényünneplő meditációs est a Vízöntő kor mantráival

 a Telihold erejében’

 rendezvényünkre.

Ezen az estén 7 olyan mantrát fogunk a szakrális térben együtt zengetni az előírásoknak megfelelően, amit Yogi Bhajan ajánl segítségül a Vízöntő kori tudatosságba való megérkezéshez.

December 21. a Téli napforduló napja, a Fény születése. Ezzel a gyönyörű esttel várjuk, és köszöntjük az érkező Fényt. A Telihold, a közösségi éneklés ereje, és a szent mantraszövegek segítenek minket egyéni, családi és közösségi céljaink elérésben,

A rendezvény 20.30-kor ér véget.

Helyszín: Budapest, XII. kerület. A pontos helyszínt jelentkezésed esetén e-mailben megírjuk.

Részvételi díj: 1 500 és 3 000 Ft között, amennyit jó szívvel erre az estére szánsz.

A terem befogadóképessége miatt kérlek, részvételi szándékodat jelezd itt! A tárgysorba írd be: fényünnep

Online Nemzetközi TudáspontAz Online Nemzetközi Tudáspont csapatának egyik adásában vettem részt meghívott vendégként pár nappal ezelőtt. Jakab Tünde a műsor vezetője nagyon hasznos kérdéseket tett fel egy kötetlen beszélgetés keretében. Szó esik párkapcsolatról, gyermeknevelésről, relaxációról, a meditáció fajtáiról, a blokkok elengedéséről, gyógyulásról, és az életünk kiteljesítésének lehetőségeiről. Az adás 50 perces, és itt tekintheted meg:

 

Végül szeretném felhívni a figyelmed néhány aktuális progamra, amelyeknek kedvezményes jelentkezési lehetőségeivel a jövő héten még élhetsz:

Munay- KiMunay- Ki energiátadás és oktatói képzést tartunk december 13-15-ig. Ez az utolsó ilyen jellegű program ebben az évben. A Munay- Ki is azok közé az  energiák közé tartozik, amelyek segítenek a tudatosságunk emelésében korunk változó világában. Sok embernek segítik az életét a Munay- Ki rítusai, amelyek a Fénylő Energiatestünk átalakatísára hatnak, emelik a rezgészintünket, és segítenek a generációs blokkok meggyógyításában.

A programról és a rítusok hatásairól itt olvashatsz bővebben, és november 20-ig kedvezményesen jelentkezhetsz is!

Szeresd önmagadAz Új tudatosság vagy Új energia azt jelenti, hogy megváltozott bennünk, emberekben valami. Közelebb kerültünk a Teremtő észleléséhez önmagunkban, így lehetőségünk van kevesebb erőfeszítéssel, könnyedebben helyreigazítani olyan energiákat, amelyek gátolnak, és azt az életet teremteni, amit valóban szeretnénk.

Kiteljesedés 3.0

 webkurzus

Megtanulom szeretni önMAGam

avagy

40 nap alatt közelebb a Teljességhez

 

 Minél jobban szeretem önmagam, annál jobban észreveszem, hogy szeretnek. – Chuck Spezzano

A kurzus egy 40 napos utazás, amely során minden nap küldök számodra egy feladatot, amely automatikusan eljuttat az önmagaddal kapcsolatos megbocsátásig. A megbocsátás rajtad keresztül, mint a Forrás megtestesülésén, eszközén keresztül történik, a szívedet kinyitva, és megtisztítva. A feladatok nem igénylik azt, hogy szenvedj, nem igénylik azt, hogy a fájdalmas múlton merengj. A mában, az elmédet lecsendesítve, a szívedet megnyitva, a szereteten keresztül juttatnak el a vágyott állapotba. A szemléletmódod, a világ és önmagad észlelése változik meg benned, így végre abbahagyhatod az önbüntetést, és elkezdhetsz valóban élni.

A kurzus 2014. január 6- án hétfőn indul, és február 15-én ér véget.

Mi szükséges hozzá?

• Számítógép

• Internet kapcsolat

• e-mail fiók

• Te

Mit ad számodra, ha részt veszel rajta?

 • Megerősödik az önbizalmad.

• Bátorságot, és erőt nyersz a feladatokból, így sikeresen indíthatod el az évedet.

• Jobban el tudod fogadni, és szeretni önmagadat.

• Az emberi kapcsolataid harmonikusabbá válnak.

• Gyógyulni kezdenek az eddig kevésbé jól működő életterületeid.

• Végre önmagad lehetsz.

• Könnyebben észreveszed, és elfogadod a szeretet az életedben.

• Könnyebben meg tudsz nyílni az örömnek, és felszabadultabb leszel.

• Önmagad szeretetével a gyermekeidnek is jobb mintát tudsz átadni.

A kurzusra november 20-ig kedvezménnyel tudsz jelentkezni, illetve extra kedvezmény jár, ha már részt vettél a Kiteljesedés 1.0 vagy 2.0 programokon. Minderről itt olvashatsz tovább, és jelentkezni is tudsz!

 

Szeretettel várlak!

 

Arató Mónika

 

Send this to a friend