Október 9-25 között különleges egyiptomi kalandtúrára hívjuk az érdeklődőket.

 

De nem csak hívjuk! Bővebb tájékoztatást adunk, és segítünk a felkészülésben is!

 

Július 25-én, szombaton 16:30-20:00 között Piliscsabán, az Álomvölgy Meditációs Központban a harmadik szem tisztítását célzó meditációval egybekötött tájékoztatót és felkészítőt tartunk. Erre az eseményre szeretettel várjuk mindazokat, akik már jelentkeztek az útra, és azokat is, akik még ezután szeretnének bekapcsolódni. 

Egyiptom energiái különlegesek, a Nagy Piramisban kizárólag a csoportunk számára fenntartott két óra meghatározó lehet az egész útra nézve. A piramisban – részben meditációval -töltött idő alatt feltöltődhet az energiarendszered, felébredhetnek régi emlékek és aktiválódhatnak szunnyadó képességek.  

Sok mindentől függ, hogy ki mennyi és milyen energiát tud felvenni az aurájába. Szeretnénk a résztvevőket úgy felkészíteni, hogy ez a nagy kaland élményekben messze meghaladja egy hagyományos turistaút színvonalát. 

 

A részletes program:

 

16:30 órától Gyulai Melinda hegedűművész tart Lélekhangoló zenés relaxációs koncertet hegedűvel és a természet hangjaival, vetítéssel egybekötve.  A zene áramlása közben ráhangolódunk a belső elcsendesedésre, mely pihentető, gyógyító élmény nyújt.

 

Részvételi hozzájárulás a koncertre: 

A koncert adományos, javasolt összeg 1 500 Ft/ fő, vagy amilyen összeget szívből felajánlanál.

 

 

Ha szeretnél jönni, kérünk jelezd itt! A tárgymezőbe írd be: Lélekhangoló

 

Melinda koncertje után 18 órától Balogh Béla, Arató Mónika és Veres Kriszta tart tájékoztatót és élménybeszámolót Egyiptomról, és a tervezett programokról, helyszínekről.

 

Kriszta Egyiptomban él, de aznap velünk tud lenni személyesen. Ő az egyiptomi mindennapok tapasztalója, a szent helyek jó ismerője, aki már 10 éve vezet szakrális zakrándoklatokat Egyiptomban.

Így az összes lehetséges körülményről hiteles tudása és tapasztalata van.

 

 

A workshop helyszíne:

 

Álomvölgy Meditációs Központ, Piliscsaba, Bérc utca vagy Panoráma utca 15.

Térképen itt nézheted meg!

 

 

Megközelítés:

 

Autóval: 

10-es úton Piliscsaba, Templom térig, onnan balra Tinnye, Perbál felé, majd kb. 1,3 km után jobbra, Álomvölgy

M1- felől Zsámbéki letérőnél Zsámbék-Tök-Perbál-Tinnye-Piliscsaba. Az Isten hozott Piliscsabán tábla után balra (elég nehezen észrevehető leágazás), Álomvölgy felé.

Tervezd meg az utat itt!

Vasút: Nyugatiból induló vonatok, Piliscsaba vasútállomásig 40’. Onnan előzetes e- mailes egyeztetés esetén igyekszünk autóval segíteni.

Busz: 800-as és 8001-es járat az Árpád híd pesti hídfőnél lévő buszállomástól Piliscsaba „Iskola” megállóig. Onnan vagy gyalog, vagy e- mailes előzetes egyeztetéssel telekocsik szervezésében segítünk.

Parkolás: Az Álomvölgy Meditációs Központ belső parkolójában, valamint a Bérc utcában a bejárati kapu fölötti szakaszon.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk: Balogh Béla és Arató Mónika

 

A részvétel a tájékozatón ingyenes, de regisztrációhoz kötött!

 

Ha szeretnél jönni, kérünk jelezd itt! A tárgymezőbe írd be: felkészülés Egyiptomra

 

Szeretettel várunk!

 

Mónika, Béla, Kriszta és Melinda

 

Send this to a friend