A kundalini jóga tanításai nagyon sok hitet és önbizalmat adnak. Az egyik legmegnyugtatóbb közülük számomra az, hogy az ember idegsejtjei és idegpályái képesek folyamatosan kiépülni, hogy egy új képességet hozzunk létre önmagunkban, vagy egy meglévőt fejleszteni tudjunk. Micsoda megkönnyebbülés ahhoz képest, hogy biológiából én még azt tanulta, hogy az idegsejtek nem tudják megújítani önmagukat. Nem hogy megújítani tudják, de megsokszorozni is.

Így egy általunk vágyott képesség a ráfordított szándékenergia és idő által megjelenhet és kiépülhet bennünk. Csak arra érdemes figyelni, hogy ráébredjünk, kik vagyunk valójában és mi okoz örömet nekünk.

Most óriási hálát és örömet érzek. Tíz évvel ezelőtt megadtam magamnak a merengési és elvonulási időt, hogy mélyebben megértsem, ki vagyok. Mindaz, ami akkor kibomlott a felismerésből természetesen megszülető kreativitás volt. Felismertem, hogy ki vagyok, hogy ehhez képest teljesen mással foglalkozom, ami nem ad örömet. Felmondtam a munkahelyemen, kockáztattam, költöztem. Bátorság kellett hozzá, de szerintem nem éri meg másképp élni. Imádok a laptoppal az ölemben a kertben írni, miközben a kislányom körülöttem játszik (ja, ez is egy új képesség, hogy mellettem kiabál, sikoltozik, kacag, és ez nem zavar meg a munkámban). Most egy újabb tudatossági váltásban vagyok, amikor újabb bátorságadagnak, tágulási, növekedési fázisnak kell következni az életem minden területén. Ezt kéri tőlem az univerzális tudatosság, hogy jól tudjam szolgálni a feladataimat.

Minden napunk egy újabb tapasztalási lehetőség annak megfigyelésére, hogy a végtelen forrásenergiából mi érkezik rajtunk keresztül. Ha a forrásenergia szeretetének állapotában vagyunk, akkor a kreativitás egy áramló, megállíthatatlan folyamat, amire már nem kell különösebben odafigyelni, hogy létrejöhessen. Csak ebben a szeretetállapotban lenni, és engedni, hogy legyen. Csak engedni, hogy ebben az értelemben önmagunk legyünk.

 

Ha felébreszted magadban a tüzet, az senkit nem hagy hidegen!
A szeretet megélése általában egy finom, meleg érzéssel jár a szívünk környékén. Ezt a belső tüzet, a lelkesedés, a hála, a szeretet melegét érdemes ébren tartanunk, ha a világban is többet szeretnénk belőle tapasztalni. A természet működését figyelve csodálatos segítséget kapunk a belső világunk, belső törvényeink működésének megértéséhez is. Tégy egy próbát te is velem, ha van kedved. Gyújts meg magad előtt egy gyertyalángot, és figyeld meg, milyen tulajdonságai vannak a tűznek, a lángnak!
Melegséget és fényt áraszt magából, jó mellette elüldögélni, megpihenni. Ha tűz mellett ülünk valahogyan az idő érzékelése is megváltozik. Tábortűz, kandallótűz mellett az emberek szívesebben nyílnak meg egymásnak és beszélgetnek, „ráérősebbek” lesznek. A lángot a levegő élteti, belső tüzünk is szoros összefüggésben áll a levegővel, amelyhez a lélegzetünkön keresztül jutunk. Mikor nyugodtak vagyunk, hosszú, mély lélegzeteket veszünk. Minél több belső terhet cipelünk, annál rövidebb, felszínesebb belégzéseket végzünk, nincs is elég oxigén a belső tűz ébrentartásához.
Minél kevesebb lelki teherrel érkezünk meg egy új szituációba, annál több lélek(g)zethez jutunk, annál nagyobb a belső tüzünk, annál többen gyűlnek fényünk köré, hogy szeretetünkben melegedjenek. Jól ki van találva a természet rendje, érdemes ráhagyatkozni, támogató energiáit használni az életünk jobbra fordításának érdekében is.
Olyan vagy, mint egy lángocska. Tudsz fényleni, meleget adni, vonzod az embereket. Magadban hordod a tűz elemet.

 

Részlet a Lélekcsemegék könyvből

 

Hamarosan két olyan programunk is lesz, ahol a testünk tapasztalásainak, a valódi belső lényünk megnyilvánulásainak adhatjuk át örömben önmagunkat annak érdekében, hogy még igazabbak, még tisztábbak, még kreatívabbak legyünk!

 

Szeretettel várunk július 21-én, szombaton a Sivanada jógaközpontban megrendezésre kerülő

 

Just be Yourself – Csak légy Önmagad kundalini jóga és autentikus mozgás workshopra.

 

 

 

Ez egy csodálatos szombat délelőtti program, ahol a könnyedség, a kreativitás, az együttlét, és az önvaló megnyilvánulási lehetősége együtt lesz jelen.

 

Olvass tovább a programról, és jelentkezz most, hiszen a szombat már nagyon közel van.

 

A másik programunk augusztus 12. és 16. között

 

Az Élet művészete kundalini jóga és tánc tábor

 

Bölcskén a Szent András kastélyban.

 

 

 

Erre a programra most még július 27-ig kedvezménnyel lehet jelentkezni! 

 

Én is nagyon várom, hogy beleengedjük magunkat a napi kundalini jóga gyakorlásba, a táncba. Hogy tapasztaljuk a kastélypark csodáit, a fantasztikus ételeket. És önmagunkat, áramló, csodálatos, örömteli, alkotó lényként.

 

Olvass tovább a tábor programjáról, az elérhető kedvezményről itt!

 

Szeretettel várunk!

 

Arató Mónika

 

Send this to a friend