Fordult az évkör, és elhagyva a Levegő elem hónapját, átléptünk az aktív teremtés időszakába. Az utcán sétálva még összehúzzuk magunkon a kabátot a hideg szelek elől elbújva, de belül, a szívünk tájékán már érezzük, hogy ébred a szer- elem. Az ötödik elem a világot éltető, folyamatos lüktetésben, eufóriában tartó erő. Olyan energia, amely mindent átsző, mindent megédesít, ha nyitva vagyunk az érzékelésére, és ha megengedjük, hogy lángra gyújtsa a szívünket. Lehet ellenállni az erejének, de nem érdemes. Miért nem? Mert aki együtt él a szer- elemmel, ugyanolyan természetes összhangban, mint ahogy mindennapi életünkben együtt élünk a többi négy elemmel – a földdel, a vízzel, a levegővel, és a tűzzel -, az megérti, hogy az ötödik elem az, amely életet lehel a formába, és megtölti izgalmas, fűszeres tartalommal.

A szer- elem nemcsak a kapcsolatainkat fényesíti energiával, hanem inspirációt lehel a szellemünkbe is, erőt ad a testünknek, és közelebb juttat ahhoz a rezgésszinthez, ahol valamicskét megtapasztalunk saját, isteni erőnkből. Aki szer- elmes, vagyis a szer- elemmel feltöltött, az úgy érzi, hogy mindenre képes, hogy nincs lehetetlen, és a szívéből kiáramló hullámok másokat is beleringatnak a szerelem édes tengerébe.

A napokban találkoztam a hullám visszaható erejével, hiszen a szer- elem mindig visszatér ahhoz, aki adja. Nem is csodálkoztam, mikor készülve ennek a blognak a megírására Rhonda Byrne- nek, a Titok írójának e- mail üzenete éppen erre a csodára emlékezetett. Lefordítom, hogy minél több emberhez eljusson:

„ Ha az életedben egy negatív szituációban találod magad valakivel, minden nap néhány percig érezd a szívedben a szeretetet iránta, majd küldd ki a szeretetedet az Univerzumba. Ha ezt az egyetlen dolgot megteszed, az segít, hogy eltávolíts minden neheztelést, haragot, vagy negativitást iránta.

Emlékezz rá, hogy a neheztelés, düh, vagy bármilyen negatív érzelem visszatér hozzád. Ha szeretet érzel, a szeretet vissszatér hozzád. Amit mások iránt érzel, azt magadnak is megteremted.”

Kedves bizonyítékra leltünk erre a napokban a Kedvesemmel. Kaptam tőle karácsonyra egy mantrát, ami a saját szerzeménye. A „Gate, gate” mantrában élő finom szeretethullámok tovább gyűrűztek, és együtt hallgatva egészen közel vittek minket egymáshoz. Aztán több szerelmespár is beszámolt arról, hogy csodálatos ölelésekbe, és együttlétbe utaztatta őket a dallam. Számomra ez édes bizonyítéka annak, hogy mikor a Kedvesem készítette a mantrát, szerelemmel a szívében gondolt rám, és a mantrában lüktető szerelem továbbhullámzott másokhoz is. Ezt a szerelemhullámot szeretnénk megosztani mindazokkal, akik szerelmesek, vagy azok szeretnének lenni. Valentin napra most gyönyörű ajándékot szerezhetsz vele a szerelmednek, vagy bárkinek, akinek szeretnéd továbbküldeni a szer- elem hullámot.

Az eddigi tapasztalatok alapján, a mantra csodálatos kísérője:

  • meditációnak
  • gyógyításnak
  • baráti együttléteknek
  • szerelmes találkozásoknak

A mantra játékideje: 38 perc

Használata:

Hallgathatod háttérzeneként, akár többször ismételgetve is. A legerősebb hatása akkor van, ha gyújtasz egy gyertyát, meditációs pózban ülsz, elcsendesedsz, és egy pár percig a légzésedre figyelsz, hogy megérkezz. Majd elindítva a dalt, énekeld a mantra szövegét, odafigyelve a szavak kiejtésére.

Zene és ének: Csendes Csaba

Valentin napi akció!

Érvényes: február 5. és 14. között!!

1. A mantra letöltése:

Írj nekünk egy e-mailt ide: info@simratyogaworld.com az üzenet tárgysorába írd be: letöltés. A válasz e-mailben megírjuk, hogy mit kell tenned a vásárláshoz, és ha az utalásod megérkezett, elküldjük neked a hanganyagot, amelyet letölthetsz a számítógépedre.

Ár: 1 500 Ft helyett most 1 100 Ft

2. CD formátumban

Megvásárolható  postai küldéssel.

Ha így szeretnéd megkapni, írj nekünk egy e-mailt az info@simratyogaworld.com címre, az üzenet tárgysorába írd be: Gate cd. Írd meg a pontos neved és címed, ahová cd-t postai úton küldhetjük a számodra.

A CD ára: 2 000 Ft helyett most 1 500 Ft

Nézd meg rövid videónkat és hallgass bele a CD-be:

 

 

Ezt a hullámot szeretnénk továbbadni a meditáció, a zene, és az éneklés erejével február 25- én a tízmilliószoros napon, ami egyben most Telihold is.

 

Tízmilliószoros teremtő napi és Teliholdas

Csendes – este

Csendes Csabával és Arató Mónikával

 

Találkozunk:

Február 25– én hétfőn, 18-tól 20 óráig

Ezen az estén közös mantraénekléssel és tanulással megerősítjük a kapcsolatunkat a Teremtővel, a fizikai síkon pedig életterületeink energiáját tisztítjuk meg.

A mantrák mágikus, gyógyító, védelmező és felszabadító dallamok. Több ezer éve használják őket a keleti misztikus tradíciókban a test vitalizálására, a belső nyugalom és a szent célok eléréséhez. A hang és a lélekorientált zene képes gyógyítani a testet, megnyugtatni az elmét, az emóciókat, megnyitni szívet, és a szent szavak képesek kitárni a kapukat más dimenziókba.

Az est helyszíne:

Budapest, XII. kerület. A pontos helyszínt később jelöljük meg, és minden résztvevőnek megküldjük.

Az est részvételi díja: 3 300 Ft/ fő

 

Figyelj!

Ha jelentkezésedet február 8-ig jelzed, számodra az estén való részvétel 3 300 Ft helyett 2 500 Ft/ fő!

Jelentkezni itt tudsz: jelentkezem@simratyogaworld.com, a tárgysorba írd be kérlek: Csendes- est

A válasz e-mailben minden tudnivalót megírunk számodra!

Az Élet három legfontosabb pillére a fizikai síkon: az egészség, a bőség, és a szerelem.

 

A Bőség-vonzó online kurzus

2013. február 25-én hétfőn, indul.  A kurzus segítségével megérted, hogy minek a következménye, ami eddig történt az életedben. Meggyógyíthatod, és elengedheted mindazt, ami egy torz valóság megteremtésében eddig veled volt, és belekezdhetsz annak az életnek a megteremtésébe, amire valóban vágysz. Magadba gyűjtheted azt a belső erőt, ami ahhoz kell, hogy valóban változtatni tudj az általad kívánt valóság irányába. Megérkezhetsz a szeretetbe, ami a bőség és gazdagság alapja is.

Az online kurzus elvezet új valóságod megteremtéséig, mindezt úgy, hogy végre valóban változtatsz, még akkor is, ha már sokat foglalkoztál a témával.

A Bőség-vonzó online kurzus szerkezete:

  • 8 hét
  • 8 lecke
  • 8 tanítás
  • 8 gyakorlat
  • hanganyagok
  • bőségteremtő meditáció
  • megerősítések
  • mindennapi bőségteremtő varázslatok
  • saját személyes történeteim, mint segítségek

Az online kurzus díja 11 000 Ft.

 

Kedvezmény!

Amennyiben jelentkezésedet február 7. csütörtökig jelzed felénk, és befizeted a kurzus díját, akkor számodra a Bőség vonzó online kurzus 11 000 Ft helyett csak 8 800 Ft!

Az online kurzus alatt lehetőséged van továbbá személyes, e-mailben történő konzultációra velem, így a saját személyes életedre nézve a kurzus hatékonyságát megnövelheted.

Minderről olvass tovább és jelentkezz itt!

 

Szeretettel várunk!

 

Arató Mónika és Csendes Csaba

 

Copyright © Arató Mónika

A Teljesség virága honlap és a Lélekcsemegék bármely szövege szabadon idézhető. Ha a szerző nevét illetve a www.simratyogaworld.com oldalt is feltünteted, mint forrást, azt külön megköszönjük Neked.

 

Send this to a friend