Itt vagyunk, már a második havában a 2021-es évnek, és ki tudta volna előre elképzelni a konfliktus és a kettősség ily módon való felgyorsulását a bolygón?

A február 2- es száma kiemeli a kapcsolatok, a polaritás és a félreértés iránti reaktív érzékenység témáit.

Mindezekre nincs könnyű válasz, ugyanakkor van egy módja annak, hogy létrehozz egy olyan ösvényt magad számára a lélegzeten és a mozgáson keresztül, amelynek könnyebb áramlása van.

A hónap mottója ez lehetne: „Ne reagálj, reflektálj és irányítsd át!”. Sok ember a gyermekkori érzelmi sérülések helyéről fog most működni, és ha hagynád magad belegabalyodni a megoldatlan traumák hálójába, az kimerítő és terméketlen lenne számodra.

Szóval mit kellene tenni? Csak hagyjunk el bárkit, akinek nehéz időszaka van most? Nem, természetesen nem, és itt próbálhatod ki most tanítványként és tanárként is mindazt, ami a Vízöntő korszakba való átmenetről tanultál.

Rögtön előre ugrunk egy jó dologra, ami a „Meditáció a gyermekkori trauma felszabadítására”. Ez a meditáció nem csak felnőtteknek szól; kifejezetten a gyermekek számára megfelelő ezekben az időkben. Fogalmunk sincs arról, hogy milyen hosszú távú hatásai lesznek a világjárványnak az  emberiség pszichéjére nézve, és a Föld bolygón lévő gyermekeknek rendelkezniük kell olyan eszközökkel, amelyekkel  rendkívüli időkben is eligazodhatnak. Ezt a meditációt a tanár kivételesen jól el magyarázza a videóban (igaz, hogy angolul, de hallgasd végig úgy is érteni fogod, Ha nem érted az angol bevezetőt, az 5.perctől láthatod a gyakorlat kivitelezését. A gyakorlat alatt a SA-TA-NA-MA mantrát zengetjük.), és naponta legalább 3 percig leülhetsz a gyermekeddel együtt gyakorolni.

A február 2-es számának sok teendője van az egyensúllyal kapcsolatban, például azzal, hogy először önmagunkat egyensúlyozzuk ki, mielőtt elvárnánk mástól, hogy meghallgassa és befogadja azt, amit el kell mondanunk neki. Ez nagyon fontos, mivel a februári szívszám az 5-ös (a szív a 2. hónap + a 3-as Ajándék szám = 5), és ha az érzelmeket felkorbácsolják, az 5-ös szám oda tud csapni!

Az 5-ös szívszám ötvözve a 2021-es év átfogó 5-ös számával (2+0+2+1), létrehozz egy olyan energiahullámot, amely néhány embert „odaszólásra” késztet. A február 5., 14.,23. különösen érzékeny napok lehetnek számukra, így a nagy konferenciahívásokat inkább más időpontra tervezd.

A testmozgásnak nagy szerepe van most abban, hogy meg tudjuk tartani magunkat, mivel az 5-ös szám a fizikai test és az a képességünk, hogy a frusztrációt lélegzéssel és mozgással oldjuk fel. A Youtube, személyes legjobb barátom, tele van sok kreatív mozgás rendszerrel. Akár az 5 tibeti gyakorlatot, a Gyakorlatokat kezdőknek, vagy a Rock és Rumba edzést választod, kezdj el gyakorolni, hogy kicsit feldobd a napjaidat.

Az 5-ös szám emellett a rugalmasság, a tolerancia és az állóképesség témáját is képviseli. Mindenki kitartását tesztelik most, hiszen senki sem élvezi az érvényes korlátozásokat. A szabadság elvesztése által okozott elfojtott harag hatással van a szívre, ezért itt van egy nagyon egyszerű gyakorlat, amelynek segítségével feloldhatod a frusztrációt.

Végy egy pár nagy párnát vagy kanapépárnát, és a földön ülve halmozd fel őket magad előtt. Ezután tedd ökölbe a kezeidet, és kezd el erősen csapkodni a párnákat, mondva, kiabálva: „Ez nem igazságos. Annyira dühös vagyok, ez nem tisztességes!” Ez egy nagyon jó elengedés-terápia, mivel lehetővé teszi a szív meridián és a tüdő számára a feszültség elűzését. A szomszédaid hallhatnak téged, és így megoszthatod velük a technikát, ezzel egy boldogabb szomszédságot teremtve.

A szomszédokról szólva van egy csodálatos kifejezés: „Teremts hidakat, ne kerítéseket”. Mai modern világunkban nem mindig ismerjük a szomszédainkat, és ez egy szerencsétlen következménye a falusi élet elvesztésének, amit egykor jól ismertük.

Néha megéri megkockáztatni, hogy bátrak legyünk, ezért íme egy ötlet. Szánj egy percet arra, hogy leülj, és írj egy egyszerű üzenetet a szomszédaidnak: „Hello, X.Y. vagyok, a szomszéd a zöld házból. Remélem, hogy jól vagytok, és ha bármikor kedvetek lenne beszélgetni egy kicsit a kerítés mellett, akkor hozzuk a csokis sütit! Mindannyian nehéz helyzetben vagyunk most, és csak tudatni szerettük volna veletek, hogy itt vagyunk a közeletekben, és érdekel, hogy hogy vagytok. „

El tudod képzelni, hogy téged hogyan érintene, ha ilyen üzenetet kapnál valakitől, aki a közeledben él?  

A 2-es szám a „Vágy az összetartozásra”, és a közösségre és a kapcsolódásra való vágyakozás érzése most igen intenzív. Az internet sok mindent tud biztosítani, de két ember 1,5 méter távolságra ülve egymástól emberibb eszmecserét tesz lehetővé.

Most a numerológiai hármas utolsó részéhez, az Alapkalkuláció 7-es számához érkeztünk(Alap= a hónap 2-es száma + az 5-ös év = 7). Az Alapszámítás pontosan az, amilyen hangzik, a pszichénk kivetítő képességének alapja. A 7-es szám a személyes tér, a pihenés, a zene, a meditáció és a Víz elem témáit testesíti meg. Lesznek pillanatok, amikor a Lelked azt mondja neked: „Állj meg, tarts egy kis szünetet, várhat holnapig”. Figyelj erre, mivel februárban minden az időzítésen múlik. Add meg magadnak, valamint más embereknek az időt és teret a döntések meghozatalához.

Ez fontos, mivel 22-e után újabb információk kerülnek napvilágra, ezért ne vésd kőbe azokat a dolgokat, amelyekkel később újra foglalkoznod kell. Ne feledd, a megfontoltság a hősiesség jobbik része.

Az emberi evolúció felgyorsult áramlásában vagyunk, és ezt az egészet úgy akarjuk megismerni, mintha egy csigalépcsőn leguruló Rubik-kockát szeretnénk kirakni. Kimeríted magad, mielőtt nagyon messzire jutnál. Az egyik kedvenc idézetem: „Ha mindent megtettél, békében várd meg az eredményt.” A 7-es szám minősége azt a képesség hozza, hogy betekintésed legyen mindabba, ami eljut hozzád, és ezt a képességet a meditatív elmével fokozni lehet.

Összefoglalva tehát a februári játékterv a következő: 2 = „Megtartom az egyensúlyomat”, 5 = „Fizikai gyakorlással kidolgozom a haragomat.”, és 7 = „Puha helyet hozok létre a pihenésre és a dolgok átgondolására.”

Egy érdekes bibliai történettel zárom a soraimat. Pál apostol hajóval utazott az Adriai-tengeren Róma felé. A hajó olyan heves viharba került, hogy nem lehetett irányítani, egy homokzátonynak ütközött, és darabokra tört. Pál utasította a 276 utast, hogy fogják meg a törött hajó darabjait, és ússzanak ki a partra, amely Málta szigete volt. Deszkákat és léceket ragadva mindenki talált valamit, amibe belekapaszkodhatott a viharban. Málta szigetére úszva a hajó mind a 276 tagja életben maradt. Miután a partra kerültek, az őshonos szigetlakók üdvözölték a túlélőket és tüzet raktak, hogy melegen tartsák őket az esőben és a hidegben.

Néha semmi nem úgy történik, mint ahogy gondoltad, hogy történni fog; mindig van azonban egy másik út is. Mindig vezetve leszel, és lehetőséget kapsz arra, hogy a felszínen maradj és fenntartsd magad, és egy új, biztonságos partvonalat találj.

Személyes Angyalod küldje el számodra az útmutatás gyöngéd suttogását, lehetővé téve az üdvözítő kegyelmet, amely a lélek helyreállítását, és és az élet nagyszerűbb lehetőségét biztosítja. Sat Nam.

Send this to a friend