Írta: Nam Hari Kaur

Fordította: Arató Mónika

 

Ha szükséged lenne arra, hogy címet válasz egy olyan filmnek, amelyben van dráma, intenzitás,  elsöprő magasságok és mélységek, akkor ennek a filmnek a címe akár lehetne „2019”. Ez egy olyan év, amely az emberi tapasztalás legjobbját és legrosszabbját is megjelenteti majd. A tudatos választásod a hajód kormánya, és ha képes vagy egy dologra emlékezni, akkor emlékezz erre:

 

“Minden vereség az életben a reakciódon alapszik. Abban a pillanatban, amikor tudattalanul reagálsz, a lelkeden kívül vagy; abban a pillanatban, amikor a lelkeden kívül vagy, halott vagy- nincs oltalmad. Soha ne reagálj, tartsd meg a lelked.”

 

Yogi Bhajan 1989. július 7.

 

Ez az idézet az, amit én 2019 Próbakő Igazságának neveznék el. Bármikor, amikor bármilyen módon megkísértenek, vagy kigúnyolnak, vagy kihívás előtt állsz, emlékezz ezekre a szavakra. Megóvhatnak egy személyes katasztrófától, amiből nehéz lenne talpra állni.

2019 Ajándék száma a 10- es (1+9=10), és a 10- es szám a „Mindent vagy Semmit!”. Az emberek arra fognak késztetést érezni, hogy agresszíven mindenüket új projektekbe és törekvésekbe helyezzék, és a személyes tudatosságuk fogja meghatározni, hogy az emberiséget előnyben vagy ártalomban részesítik.

A 10- es számnak a maga még kialakulatlan formájában lehet egyfajta „minden ember önmagáért” megközelítése az élethez. Biztosan tanúi voltunk ennek 2018 során a világ szociális kérdéseiben. A 10-e szám fejlett megnyilvánulása  a bölcs és jóindulatú vezetés; vagyis, hogy senki ne maradjon ki.

2019 Átfogó számára váltva, van egy Hármasunk, hogy felhevítsük a levest!

Igen, a 3-as száma Tűz Elem, és ez erősen befolyásolni fogja az emberek viselkedését.  A szociális média minden formája tűzben áll majd az aggodalmukat kifejező emberektől, és a párbeszéd eléggé felfűtötté fog válni, ha időnként nem tűzveszélyessé.

Az emberiség keresni fogja a módját, még akár vakmerően is, hogy megbirkózzon ezzel és kezelje a stressz szintjét.  És ami a legfontosabb, ifjúságunk ebben az évben veszélyben van. A 3- as szám a gyermekeket jeleníti meg, és az ő igényüket a tápláló és támogató környezetre.  Nem akarok belekerülni egy nagy negatív pörgésbe, hogy hogy válhatnak a gyermekek sérülékennyé, de szerintem minden családnak kell legyen, egy heti „bejelentkező ideje”. Minden héten fél órára, még akkor is, ha jégkrémmel kell megvesztegetni őket, üljetek le egy kerekasztal beszélgetésre.  

Tegyél fel olyan kérdéseket, mint például „ Hogy lehet a családunk boldogabb?” vagy „Ha lenne egy dolog, amit az iskolában megváltoztathatnál, mi lenne az? „

Jegyezzük fel a reakcióikat, amit mondanak, valamint azt is, hogy mi forrhat a felszín alatt.  Az intuitív belátásod lehet a billenőpont, amivel megvédheted a saját vagy mások gyermekeit a zaklatástól, a túladagolástól, vagy az élelmiszerek hiányától valaki más háztartásában.

Oké, most tovább és emelkedve 2019 jó dolgai felé! A 3- as számmal az előtérben számíthatunk arra, hogy a legpozitívabb és legkreatívabb álmaink és ambícióink az Univerzális erők nagyszerű bizalmi szavazatával rendelkeznek majd. Úgy értve, hogy úgy jöhetnek ki és nyilvánulhatnak meg, mint még soha korábban. Elmúlt a tavalyi év „golyója és lánca” a 9- es Ajándékszámmal, amely megkövetelte, hogy fejezzük be, tisztítsuk meg, és teljesítsük be a karmikus leckéinket. Hú, micsoda utazás volt!

A jelenlegi 10- es ajándékszám azt mondja: Indulj érte, ez most a te időd!

Menj azért, amit akarsz, mivel van valami a levegőbe, ami mozog és inspirál minket, egy újfajta belső tudással és ügyességgel. Luke Skywalker- hez hasonlón a Star Wars filmek legelsőjében, láthatjuk őt a saját piszkos, öreg bolygóján a mennyek felé nézve, amint úgy gondol magára: Tudom, hogy van valami több számomra ott kint.  

Igen, abszolút több van számodra, és ez az év az, amikor a Pozitív Elméddel részt tudsz venni abban, hogy megteremtsd a kreatív kifejeződésed nagyszerűbb dimenzióját.

Nyilvánítsd ki magad, ahogy kell, és ahogy akarod, mert a 3-as számot nem tudod visszatartani, ha a kreatív motorjait begyújtották. Találj módokat arra, hogy hasonszőrű emberekkel kapcsolódj, mivel a 3- as egy szociális energia játékos párbeszéddel és évődéssel keverve.

Fókuszálj az étrendedre és az egészségedre ebben az évben, mivel a 3- as szám az ételeket jeleníti meg, ezen kívül a máj belső szervét képviseli. A tavaszi és őszi májtisztítás nagyban segít, hogy növeljük az érzelmek kezelésének képességét.  Amikor a máj túl sok méreganyagot tárol, akkor dühösnek, depressziósnak érezzük magunkat, még az öngyilkosság gondolata is felmerülhet. Konzultálj egy egészségóvó szakemberrel, ha úgy érzed, hogy túl sokáig nyeltél az érzelmi völgyekben. Bőség van segítségből,  szóval ne hagyd, hogy az árnyékindák visszatartsanak.

A 10- es szám a harcos archetípusa, és néha az életben meg kell állnunk és harcolnunk kell azért, ami helyes. Már említettem azt a filmet és újra említeni fogom, mivel tökéletes példája annak, ami történni fog a bolygón 2019- ben.

A Karate kölyök 2010- es verziója egy briliáns példája egy fiatal embernek, akit arra treníroztak, hogy fejlessze a saját erkölcsi magasságát és bízzon benne, függetlenül attól, hogy milyen eshetőségek vannak. A 10- es szám megköveteli tőlünk, hogy legyen egy szabályzatunk, egy személyes becsület- törvénykönyvünk, ahol tudjuk, hol állunk a világgal kapcsolatban. Ha van 4 szabad perced, akkor nézd meg azt a klipet a filmből, és vedd észre a Tanár jelenlétét, és az Anya imáját. Ez az a mód, ahogy meg tudjuk változtatni a világot.

Nem számít, milyen intenzitást, korrupciót, sőt illúziót mutat a világ, amit rád dobhat, tartsd be a törvénykönyved. Ezután mindig győztes leszel, nem számít a pontszám.

A 10- es szám az idegrendszert is megjeleníti, így használjuk a Yogi teákat és ropogtassunk zellert (idegnyugtató). Yogi Bhajan egyszer azt mondta, hogy néha az emberek azért eszik túl magukat, mert az agy nem kap elég stimulációt az étel megrágása során.  Egyél több olyan ételt, mint a zeller, pirított kukorica, dió és organikus kenyér amelynek még megvan a régi világbeli ropogóssága. Ez segít kiegyensúlyozni az állkapcsot, ami a tested energia áramlását szabályozza.

Istenem, micsoda év és micsoda idők itt a Földbolygón. Lakozzunk a szeretetben, amit a Mennyek tartanak számunkra, vezesse a lépteinket és a létünket a belülről és fentről érkező fény. Béke és Áldás rád, amint együtt haladunk a nagy szellem felé. Sat Nam.

Hogyan haladj 2019- ben a 10- es Ajándékszámmal?- Az én Törvénykönyvem, az én Utam

  1. Ne reagálj! Emelkedj a helyzet fölé a testtartásodon és a magas jelenléten keresztül. Törd le: Túl nyugodt vagyok ahhoz, hogy a csapdádba essek.
  2. Az idegrendszerem egyben van. Íme, milyen oka vannak mindennek: 3 perc íjász póz, tűzlégzéssel minden nap, 3 csésze Yogi tea, 3 szár zeller, 2,5 cm gyömbér gyökér nyersen vagy ételbe főzve.
  3. Meditálj vagy zengesd az Ardaas Bhaee mantrát 3-tól 11 percig naponta. Szintén, hangosan kimondva: “Guru Ram Das és Guru Amar Das a hátam mögött van, és ők gyengéden vezetnek át minden helyzeten.”  
  4. Erősítsd meg magadnak: Megvan a célom és a helyem a világban, és mindig a megfelelő megélhetés és a személyes kiválóság felé vezetnek.
  5. Pihenj! Tudd, hogy mikor kell megállni és szabadságra menni vagy szabadnapot csinálni. Róma sem egy nap alatt épült fel, és a Vízöntő kori átmenet is sok esztendeig eltart, míg beteljesíti magát. Meggondolt lépésekkel haladj és élvezd az utazást!
  6. Mosolyogj! A világ szereti, mikor mosolyogsz, és a 10- es szám a mosolyodat és a Ragyogó Testedet jeleníti meg. Olyan vonzó vagy, amikor mosolyogsz. De tényleg!
  7. Víz: igyál minőségi vizet és izzad ki. Az izzadás és a gyakorlatok hatással vannak az endorfinokra, és ez alakítja a hangulatodat.
  8. Egyensúly: “Kontrollálom a személyes higgadtságomat, belső egyensúlyomat és senki más nem veheti azt el tőlem.” Rendben van, így megvan az erőd. 
  9. Türelem: Tudd, hogy az emberi evolúció sokkal nagyobb ívének részét képezzük, és nem mindig könnyű a csomag fejénél lenni. Egy vezetőnek tudnia kell, hogy mikor szabályozza az elvárásait, és legyen türelmes másokkal.
  10. Tudd, hogy áldott vagy: az Angyaloknak birodalma, a Guruk, Szentek és Bölcsek számára nincs más, csak te, akivel együtt dolgoznak ezen a létezési síkon. Nem fogják hagyni, hogy elbukj, csak kérj és kapni fogsz.

 

Ne feledd! Január 1- jén indul a 40 napos, közös, ingyenes, otthoni gyakorlás, hogy megnyíljunk az Új lehetőségeknek!

 

 

Tetszett? Oszd meg másokkal is!