Írta: Nam Hari Kaur (Forrás)

Fordította: Arató Mónika (Simrat Kaur)

A december a pihenés és az örvendezés ideje, valamint a leckék feletti elmélkedésé, amit megtanultunk a saját személyes transzformációnkon keresztül az év során.

December 3- as száma (1+2) megtestesíti a gondoskodást, a kreativitást és a pozitív életszemléletet.  2018- ban mindenki egy drámai érzelmi tájon haladt keresztül, amely kihívást jelentett és újrafogalmazta személyes határainkat. „Süllyedj el vagy ússz!” lehetne a képaláírás a káosz állóképén, és most el kell jutnunk arra a pontra, hogy egyensúlyt teremtsünk önmagunkon belül.  

Ments meg magad attól, hogy újra ismételed a negatív érzelmi mintákat, amelyek úgy tűnik, hogy mindig elindítanak a lejtőn. A tudatos éberség a kulcs itt, mivel ez alapvető az idegrendszered életben maradásához, valamint az épelméjűségedhez is.  

A december egy olyan időszak, ahol nem különösebben érezzük úgy, hogy bárminek meg akarnánk felelni. Ez az 5- ös Alapszám miatt van, és az 5- ös szereti teljes tüdőből azt kiáltani: „Ne mondd meg nekem, mit csináljak, ne alkoss nekem szabályokat!” Igen, engedd a szabadságot élni, és ne keríts be engem semmivel. Így, ha most épp önkénteseket keresel, hogy öt tucat süteményt süssenek az iskolai adománygyűjtéshez, akkor ez egy hosszú keresés lehet.

Vedd jól a decembert, ami alatt azt értem, hogy ne folytasd a múltad halott drámáit tovább, és ne ismételd meg az Új Évben őket.

Az öngyógyulás egy fontos aspektusa, hogy meglegyen  a tudatosságod ahhoz, hogy meglásd, hogy hol van energia elszivárgás, és állítsd meg azt. Küszöböld ki a szivárgást, ilyen egyszerű. Mint ennek egy összetevője, vedd észre hogy hol lehet a dráma függőség ( a tied vagy valaki másé) és ne játszd újra többet. Oldd meg ezt most önmagad számára, mivel a jövő év úgy fog kezdődni, mint egy petárda robbanás egy ciklonban. Szükséged lesz az erőtartalékaidra, az adósságok tehermentesítésére, amely megkövetelheti, hogy kompenzálj valaki felé.

Egy kis előretekintés: 2019 egy intenzív drámai időszak lesz a földbolygón, mivel az 3- as Átfogó szám (2+0+1+9 = 3) kombinálódik a 10- es Ajándék számmal, amely egy tökéletes vihart hoz létre a „Régi Iskola Fennhatósága” és a Vízöntőkori Kreatív Kiválóság” között.  A nézőpontok szemben álló ereje közötti megosztottság az intenzitás új szintjét fogja elérni, és el kell dönteni, hogy ott alkalmazzuk magunkat, ahol a leghatékonyabbak lehetünk. Egy fókuszált térből való alkotás és egy vagy két projekt átláthatósága jobb, mint három vagy négy értékes ügy közötti zsonglőrködés, úgy hogy közben túlterheltnek érezzük magunkat. Ismerd a határaidat, és tarts magad egyben.  

Oké, most térjünk vissza a vidám decemberhez. Személyesen abban hiszek, hogy az élet az egyesített Művészete és Tudománya annak, hogy mikor és hogyan alkalmazd magad, és mikor engedd a folyónak, hogy gyengéden vezessen az utadon. A december egy olyan időszak, amikor még jobban „megengedem a folyónak, hogy vezessen”, a pihenés és az élet élvezetének ideje, és az év nyomásának megszüntetésére szolgáló időszak. Kezeld önmagad, feltűnősködj egy kicsit , és iktass be egy pillanatot hogy visszatükrözd a hálád az életedben jelenlévő jóságért.

Sok ember érzi úgy, hogy fáradt, hazatérő katona egy olyan csatából, amit senki nem látott. Ha tudod, min mentél keresztül, akkor vegyél ki egy kis szabadságot az érzés nélkül, hogy meg kellene ezt magyaráznod. A legegyszerűbb örömökkel vigasztald magad: jó ételekkel, boldog zenékkel, forró fürdővel, a természetben való sétával, barátokkal töltött idővel, és bármivel, amiről úgy érzed, hogy ösztönösen tudod, hogy Lélekemelő számodra. Kényeztesd magad az élet jóságával, a teljesség érzésének megteremtésével, és bőséggel, amely a jelenlétedből sugárzik a Földbolygóra. Tedd meg ezt magadért, de tudd, hogy másoknak is segítesz gyógyulni azáltal, hogy egy kedves példája vagy az emelkedett Szellemnek a változó időkben.

Egy fontos dolog, amit ismerj fel a spirituális ösvénnyel kapcsolatban, hogy nem kell, hogy minden nehéz legyen.

Van egy formája a jógának, amit úgy hívnak, hogy “Sahej Jóga”, ami a könnyű utat jelenti.  December könnyedségére és áramlására most hoztam egy gyönyörű meditációt, hogy megosszam veled, ami a „Hála attitűdjének meditációja”.

 

Yogi Bhajan ezt mondta erről a gyakorlatról:

 

“Amikor ezt a mantrát az élet lélegzetével zengeted, az Univerzum angyalai közé lépsz, beleértve a saját nagyszerű elődeidet is, akiknek angyali minőségű élete van. Ez gyors. Ez célzott. Elhozza, amire szükséged van.”

 

Istenem, ez valóban jól hangzik! Kapcsolj engem az angyalokhoz, aki leereszkednek, hogy elhozzák az áldást és az örömet. És úgy gondolom, tovább adom mindezt egy barátomnak, akiről tudom, hogy küzd egy kicsit. Igen, ez jó ötlet!

Nem említettem még egy jó mozit mindeközben, így most ajánlok egyet erre az ünnepi időszakra. „A zöld könyv” egy kiváló film, amely egy kifinomult fekete férfi igaz történetén alapszik, aki egy olasz-amerikai fickót alkalmaz személyi sofőrjének

Don Shirley egy klasszikus zenei koncert zongorista, és Tony Vallelonga egy munkanélküli ex- kidobóember. A sors csavarja összekapcsolja őket, és  némiképp vonakodva indulnak el együtt egy utazásra Délre, az 1960- as években. Az 1960-as évek nem a legbarátságosabb időszak volt egy fekete férfi számára, hogy magasan hordja a fejét a délvidéken.

Ez a film párhuzamba állít szociális témákat, amelyek manapság is velünk vannak, valamint mindkét fél evolúcióját egy közös cél és kölcsönös tisztelet felé mutatva.  Az emberiség tanulhat valamit a Green Book-ból manapság.

Isten keze vezessen és védjen, találd meg a békét és a szeretet, amire vágysz, és találkozzunk újra a jövő évben. Áldás!

 

Tetszett? Oszd meg másokkal is!