Minden gyógyulás alapja az, ha először szembe merünk nézni a problémáinkkal, vagy azokkal a dolgokkal, amelyek nem egykönnyen teljesednek ki az életünkben. Az ily módon feltárult területek először elkezdenek fájni, majd elindul a gyógyulás folyamata. Hasonlóan, mint egy régóta pangó, letakart seb, amiről egyszer csak eltávolítod a takaró kötést. A seb levegőt kap, csípni, szúrni kezd, de aztán, ha figyelsz rá, és ápolod, akkor szépen gyógyulni kezd, a legtöbb után még heg sem marad. Ha ezt nem tennéd meg, ha nem ápolnád, nem vetnél rá egy pillantást sem, valószínűleg a seb fertőződni kezdene, és még nagyobb bajt is okozhatna.

A spirituális fejlődés különösen olyan terület, ahol, ha el akarod kendőzni a megoldandó problémáidat, ha ellenállsz a fejlődésnek, akkor haladékot ugyan kaphatsz, akár évekre, évtizedekre is, de egyszer vállalnod kell a felelősséget. Ha menekülsz saját magad elől, akkor az Élet újra és újra feltálalja ugyanazt a problémát, hogy lehetőséget adjon számodra a fejlődésre. Különösen igaz ez az anyagiakra, a bőséggel való kapcsolatunkra vonatkozóan. A most jelentkező nehezebb idők azt tükrözik, hogy az emberiség évezredekig volt abban a gondolatban elveszve, hogy semmiből nincs elég. Gyakorlatilag mindent ez mozgatott, a háborúkat, a kereskedelmet, az ipart, az egészségügyet. Most elértünk egy olyan pontra, ahol változtatnunk kell, mert különben a seb elfertőződik. De ugyanezt gondoljuk a boldogságról is: „csak pillanatokra lehet a tiéd.” Talán te is hallottál már erről? Tulajdonképpen mindenről ezt gondoljuk: nincs elég.

Hol kezdjük a változást? Önmagunkban, az egyén szintjén. Nem érdemes a kormányra vagy nemzetközi intézkedésekre várni, hogy változzon valami. Cseppből áll a tenger. Ha mi magunk nem teszünk rendet elsősorban a saját életünkben, akkor más sem teszi meg helyettünk. Hogyan kezd, ha változtatni szeretnél? Először is tárd fel a hit és értékrendszeredet, nézd meg, hogy mi minek a következménye az életedben, és aztán kezd el a változást, de másképp.

„ Hogy az ember képes változtatni önmagán…és úrrá lenni sorsán- ezt minden elme tudja, amelyik felismerte a megfelelő gondolkodás hatalmát.”- Christian D. Larson

Lehet máshogyan is! Érdemes megpróbálnunk másképp gondolkodni és érezni! Mit veszíthetünk vele? Semmit, csak nyerhetünk! Az ok-okozat törvénye alapján, ha valamiről másképp kezdesz gondolkodni, beszélni, érezni, és vele kapcsolatban cselekedni, akkor megváltozik, mégpedig abba az irányba, amerre a gondolataid, érzéseid és tetteid mutatnak! 

Ha nem adod fel, akkor képes vagy a legnehezebb helyzeten is felülemelkedni!

Ehhez küldök neked segítséget, egy rezgésszint emelő videóval. Mindössze 4 perc 35 másodperc, ha van egy kis időd, máris érezheted, hogy jobban vagy tőle. A videó részleteket tartalmaz a VAN- teremtő meditációs CD-ről, amit Kedvesemmel, Csendes Csabával készítettünk. Nagy öröm volt számunkra elkészíteni ezt az anyagot, és reméljük neked is örömet okoz, és hasznodra válik.

Itt meg is nézheted:

A cd-n található meditációs anyagok abban segítenek, hogy megértsd a három fő teremtési központunk működését, és harmóniában tud őket működtetni. A meditációk megerősítéseket is tartalmaznak, amelyek segítségével mindhárom központ rezgésszintjét megemelheted, annak érdekében, hogy azt a csodálatos életet éld, amit szeretnél.

A CD a következő meditációkat tartalmazza:

1. Hajnal (rezgésszint emelő, meditációs zene) – játékidő: 5:17’
2. Napfonat csakra (meditáció)- játékidő: 12:22’
3. Átlépés a mentális kapun (meditáció)- játékidő: 13:47’
4. Átlépés a szívkapun (meditáció)- játékidő: 9:14’

Szöveg: Arató Mónika
Zene: Csendes Csaba

A CD ára 3 500 Ft. A termék ára az ÁFA-t tartalmazza!

A cd-t most kedvező feltételekkel megvásárolhatod, ha jelzed felénk megrendelésedet. Miért? Négy fajta akciós csomagból is választhatsz, amely segít a tavaszi újjászületésben energiát és erőt gyűjteni megvalósítandó vágyaidhoz, céljaidhoz.

Ha mind az ö termékünket megrendeled, az ötödik terméket, a vadonatúj Van- teremtő meditációk Cd-t ajándékba kapod!

A „Tudatosság” tavaszi akciós csomag tartalma:

1. Iránytű kártya (normál ár: 4 400 Ft)
2. Dimenziónyitás dupla cd (normál ár: 4 400)
3. Vonzz bőséget cd (normál ár: 2 900 Ft)
4. Szerelem behívó meditációs cd (normál ár: 2 900 Ft)
5. Van- teremtő meditációk (normál ár: 3 500 Ft)- most AJÁNDÉK!!!

Kedvezményes csomagár: 18 100 Ft helyett 14 600 Ft. A megtakarítás így 21 %!

Az akció 2012. április 17. és május 30 között érvényes, az első 20 megrendelő számára!

Az árak az ÁFA-t tartalmazzák!

Rendeld meg most, vagy olvass tovább a többi 3 akciós csomagról is (Bizalom- csomag, Újjászületés- csomag, Dimenzió- csomag) itt!

A webáruházon keresztül rendelésedet is leadhatod.

Megrendelésedet leadhatod itt is teljessegviraga6@gmail.com, az e-mail tárgysorba beírva: megrendelés!

Az e-mailben írd meg kérlek nevedet, címedet, add meg a rendelésed tárgyát, és számlázási címedet! A termékeket átveheted személyesen is a közeljövőben tartandó programokon, vagy postán elküldjük neked.

Ha pedig szeretnél tanulni és fejlődni ebben a témában, akkor csatlakozz jelentős kedvezménnyel a május 21-én, az Újholddal újra elinduló

VAN – teremtő
online kurzushoz!

Hogy a nincs helyett a VAN-t érzékeld és éld!

Gyere és csatlakozz hozzánk, hogy megteremtsd a VAN érzését, és megtapasztald fizikai valóságodban is, hogy minden körülötted VAN, és minden a tiéd lehet, amire vágysz.

  • van szerelem
  • van bőség
  • van egészség
  • van szépség
  • van harmónia
  • van egység
  • van bizonyosság

A négy hetes online kurzus alatt:

  • olyan anyagokat (előadás, olvasnivaló, megerősítések és videó) küldök neked, amivel az érzékelésed átalakul, és 
  • egyre többet veszel észre és vonzol a VAN-ból.
  • gyakorlatokat kapsz, amivel folyamatosan emelheted a rezgésszintedet, és teremtőerődet.
  • összefoglalom számodra azokat a gondolatokat, amelyek nekem is működnek, amelyek a leginkább segítenek, hogy megteremtsd és éld a VAN-t az életedben.

A VAN- teremtő online kurzust jó szívvel ajánlom abban az esetben is, ha már elvégezted a Bőségvonzó online kurzust vagy a Lélektárs behívó online kurzust, vagy akár mindkettőt, mert tovább mélyíti a tudásodat.

Az online kurzus alatt lehetőség van arra is, hogy személyesen konzultálj velem, így a saját személyes életedre nézve a kurzus hatékonyságát megnövelheted.

Most gyorsasági kedvezményes jelentkezési lehetőséget ajánlunk az első 7 jelentkezőnek! Ha élni szeretnél a lehetőséggel, akkor olvass tovább és jelentkezz most, itt!

Ha pedig négyszemközti találkozás során szeretnél lépni a Teljesség felé a Telihold energiája és az én segítségemmel, akkor várlak szeretettel május 8-án, kedden a következő

Teliholdas gyógyításon.

Minden ember egyedi módon kapcsolódik a kozmikus energiával. Ezért vagyunk ilyen sokszínűek, és ezért ennyire különbözőek a válaszaink a minket körülvevő valóságra, amely egy és ugyanaz.
A gyógyítás során beazonosítjuk meghatározó sugaraidat fizikai, érzelmi, mentális, személyiség és lélek szinten. Megkeressük a testi és lelki tünetek okait, és összehangoljuk a csakrák működését.

 

Várlak:

  • ha bármilyen testi vagy lelki problémád van
  • ha szeretnéd növelni rezgésszintedet
  • ha egy adott helyzetben nem tudod, hogy mit tegyél
  • ha fel szeretnéd gyorsítani fejlődésedet életed bármely területén
  • ha megerősítést kérsz valamire, amit meg szeretnél valósítani
  • ha szeretnéd növelni életenergiádat

A gyógyítás növeli a tudatosságot, és fejlődési irányokat ad, amelyeket jól tudsz használni a betegségmegelőzésben és az öngyógyításban, és életterületeid fejlesztésében is.

Május 8-án három jelentkezőt tudok fogadni az egyéni ülésre, az alábbi időpontokban:

  • 11 órától 12.15-ig
  • 13.30.-tól 14.45-ig
  • 15.15.-től 16.30-ig

Az egyéni ülések kb. 1 és negyed órásak, előre bejelentkezés szükséges. A gyógyítás részvételi díja most 15 000 Ft helyett kedvezményesen csak 12 500 Ft.

Kérlek, részvételi szándékodat jelezd itt, a tárgy mezőbe beírva: TELIHOLD

E-mailben tájékoztatlak a helyszínről és a részletekről.

Szeretettel várlak!

Arató Mónika

Copyright © Arató Mónika
A Teljesség virága honlap és a Lélekcsemegék bármely szövege szabadon idézhető. Ha kiírod a szerző nevét vagy a www.simratyogaworld.com oldalt is, mint forrást, azt külön megköszönjük Neked.

Send this to a friend