Az ima, a meditáció és az elmélkedés segít, hogy meghalljuk belső hangunkat.  Ilyenkor megpihenünk, és nemcsak Istenhez találunk vissza, hanem önmagunkhoz, és kreatív tudatalattinkhoz is. Ez a belső utazás fizikailag, érzelmileg, és spirituálisan is a lehető legmélyebb szintre juttat el minket.

Vannak, akik azt mondják, ima közben mi beszélünk Istenhez, meditáció közben pedig ő beszél hozzánk. – Jack Canfield az Erőleves a léleknek című könyv szerzője, a Vonzás törvényének egyik tanítója.

Ha végiggondolom, hogy mit köszönhetek a meditációnak, akkor arra jutok, hogy minden, amiért a jelenlegi életemben hálás vagyok a meditáció hatására jelent meg. Először is a meditáció segített abban, hogy meghalljam, amit a belső hangom diktál, hogy bátran merjem követni. Ennek köszönhetem, hogy kellemes otthonban lakom, hogy a munkám egyben a hivatásom is, és örömömet lelem benne. Folyamatosan tele vagyok megvalósítandó ötletekkel. Fantasztikus barátaim vannak, akikért nagyon hálás vagyok. A párkapcsolatomban új dimenziók nyílnak meg, ahol a gyengédség szívből fakadó rezdülései mozdítanak egymás jobb megismerésére. Minden életterületem fejlődik, nyílik, és haladok  a Teljesség felé.

Ha nem meditálok pár napig, mert nem jut rá időm, több negatív gondolatom lesz, a problémák felütik a fejüket, feszültebb leszek, és érzéseim figyelmeztetnek, hogy újra figyeljek egy kicsit befelé!

Egyszerűen nem éri meg meditáció nélkül élni a mindennapokat. Ha meditálok, jót teszek magammal, a körülöttem levő emberekkel, és könnyebben mennek a dolgaim.

A meditációnak számos fajtája létezik. A „Varázslatos 2011” című meditációs estünkön, amit december 30-án tartottunk az Új Év köszöntésére, nem éltük meg a meditáció minden dimenzióját, hiszen kezdők, és haladók is voltak a társaságban, mégis sok mindent elindított a résztvevőkben.

Nagyon köszönöm a lehetőséget, hogy részt vehettem a meditáción. Nagyon jól éreztem magam. Jól esett hálával a szívemben összegezni az elmúlt évet és megköszönni a tapasztalásokat. Nagyon hasznosnak tartom azt is, hogy átgondoltuk, mit szeretnénk megtapasztalni a 2011-es évben. És hát a kristálytáljaid fantasztikusak. Olyan élményben volt részem, hogy mindenkinek csak ajánlani tudom, tegyen egy próbát. Most sokkal jobban tudok koncentrálni a céljaimra, sokkal tudatosabb vagyok. Igazán érdemes tenni azért, hogy megváltozzon az életünk.

Végül ezzel az idézettel szeretnék búcsúzni: A fény harcosának is vannak érzelmei, de meg tudja különböztetni a hasznosat a haszontalantól: kidobja lelki szemetét. Megváltozott, és azt akarja, hogy az érzelmei is kövessék a változásban. (Coelho) Hálával és köszönettel” –Kökény Réka

Köszönöm Neked ismét ezt a lehetőséget, mely egy csodálatos estét jelentett. Varázslatos volt már megpillantani is a kristálytálakat, hát még a hangjukat hallani. Tudtam, ha ott leszek Veletek, valamilyen különleges élményben lesz részem. Ez nekem a kristálytálakkal kezdődött, mert még sosem hallottam-láttam őket. A „bemutatkozásuk” során a hangok érdekes életet éltek a fejemben: pulzáltak, hullámoztak, lüktettek, és néha olyan volt, mintha a másik oldalról szólna, pedig nem.

Aztán a 2010- es év, amiért hálásak vagyunk: első gondolatra nem is tűnt fel, hogy mennyi mindenről lehet majd beszélni, de a rám eső részt teljesen kitöltöttem, és csak úgy jött a sok apró és nagy történés. 🙂 Pedig 2010 olyan rövid volt!!!! Örömmel hallgattam a Párom, aki olyan magával ragadó lelkesedéssel beszélt, hogy szinte papírsárkányként húzott magával a jókedv és elégedettség, és egyben a tenni akarás mezejére. És olyan fiatalnak tűnt ez a lány, de annyira bölcs és tapasztalt volt mégis.

Maga a meditáció: furcsa bódulatban éltem meg az első részét, tudom hogy a lelkem ott volt a szobában, de a testem önálló „életet” élt.

Nem voltam elgémberedve, nem zavart, hogy a fal hideg mögöttem, hogy elcsúszott a párnám. Egyszerűen csak elképzeltem, amit kértél. Persze néha voltak kérések, amit először nehéz volt vizualizálni, de a másnapi egyik találkozásom alátámasztotta azt, hogy mégis sikerült. És ilyen gyorsan valóra is válhat akár ?? Ez hihetetlennek tűnik számomra! Persze vannak olyan területek, melyek több időt igényelnek, sőt volt olyan, ami egy gondolat-érzés lavinát indított el, és a következő lépéseket már meg is tettem a témában. Óriási siker ez a terület nekem, mert évek óta foglalkozom vele, de annyira sok szálat kell felgöngyölíteni, hogy lassú a haladásom. Ám most egy hatalmasat léptem! Szóval: olyan jó, hogy ott voltam 🙂 Nekem hiányzott volna ez az este 2010-ből! Köszönöm szépen.-  Emi

Varázslatos 2011  – Egy rendkívüli meditációs est, aktív részvétellel . A tavalyi év lezárásaképpen és elindítandó 2011-et vettem részt Mónika meditációs estjén.  Számos meditáción vettem részt korábban, otthon, magányomban gyakorlom a TM meditációs technikát, ugyanakkor bizton állíthatom, hogy ez volt eddigi életem során a legeredményesebb meditáció.  Hogy miért? Mert Mónika kiválóan felépített 2 órás estjén, nem csak passzív tapasztaló, hanem aktív résztvevő voltam: résztvevője a „teremtésnek”. 

Az este első részében lezártuk a 2010-es évet, és minden résztvevő elmondhatta beszélgetőpartnerének, hogy mi az, amiért hálás volt a 2010-es évben. Remek gyakorlat!  Számomra az előző év igazán jól sikerült, de az, hogy hangosan verbalizáltam mindazt a jót, ami történt, tudatosította velem, hogy  jó az irány, amin haladok, és beteljesült vágyak a pozitív gondolkodásom eredményei, és van mire büszkének lennem. 

A hálaadást meditáció követte. Ebben a testünk energiaközpontjaira (csakráira) hangolt kristálytálak, és Mónika vezetőszövege volt segítségemre. Végigvettük a nyolc életterületet, miközben az azokhoz tartózó tálak szóltak…állomszerű hangjuk van, segítségükkel könnyű volt elképzelni mindazt, amire vágyom.

Én nagyon vizuális típus vagyok, így a 2011-es évem mozija hamar beindult. Tapasztalatból tudom ugyanakkor, és jótanács mindazok számára, akik ódzkodnak közösségbe menni meditálni, hogy a filmkockák képei sokkal élénkebbek, és részletesebbek akkor, ha egyszerre több ember meditál, köszönhető a légkör pozitív rezgésének, amit az emberek pozitív gondolatai váltanak ki. Ez ezen alkalommal is így volt. 

Mónikának egyúttal sikerült bevonzania egy válogatott társaságot, csupa fantasztikus, de hétköznapi embert, akik itt és most, a jelenben, ebben a valóságban tanulják „önmagukat”, miközben a szeretet nyelvét beszélik, már csak a velük való megismerkedés felért egy élménnyel, de azért a filmem mindent vitt, aminek előhívásához ez a közeg segített. 

A tudás, amit a meditációról hazavittem magammal, hogy végre megértettem, hogy mit jelent az, hogy hálával kell kérni, értsd: köszönöm azt, ami még nem történt meg/nem kézzelfogható, de szeretném elérni. (Ezzel kapcsolatosan számtalan irodalom foglalkozik, az Agykontrollon keresztül, az Abraham könyveken át,  Barbel Mohr művein keresztül, Neale Donald Walsh írásaiig.) S bár értettem a szavakat, értettem ezen könyvek tanácsait, itt értettem meg, hogy mit jelent, és mire képes ez a gyakorlat. 

A végeredmény? Olyan nincs; folyamat van, a 2011-es év programja 2010. december 31-én 24:00-kor beindult.  A két életterületen (párkapcsolat, és karrierváltás) amik a 2011-es évem központi témáját képezik jelentős változások következtek az elmúlt három hétben. Külföldön élő barátommal új módját találtuk meg a kapcsolattartásnak, és három állásinterjún vagyok túl..:)

Köszönöm az estet, Mónikának a fantasztikus szervezést, a tiszta, sallangmentes és őszinte légkört, és az angyali szavakat. – Alexandra

2011. január 26-án, szerdán indul a „Belső erő” meditáció iskola, ahol ennél mélyebbre, és magasabbra megyünk, ha számítanak itt egyáltalán az irányok. Olyan folyamat részesei lehetnek, akik csatlakoznak csapatunkhoz, ami minden síkon, és a fizikai létezés 8 fő dimenziójában (egészség, életerő, hivatás, párkapcsolat, otthon, anyagi biztonság, család, barátok) elindít a pozitív megvalósulás felé. Mindenki azzal a területtel, vagy területekkel dolgozhat, ami számára most a legfontosabb!

Öt alkalommal, szerda esténként találkozunk 18.30.-tól 20.30- ig. A találkozók egymásra épülnek. Egy találkozó díja 3 120 Ft +ÁFA , összesen 3 900 Ft.

Helyszín: Sóker Kristálysó barlang, 1066, Budapest, Mozsár u.7.  (www.soker.hu)

A sótéglából készült és megvilágított helységben a só gyógyító hatását többszörösen használhatjuk. A kristálysó erős egészségtámogató erők forrása, amely a testre és lélekre is pozitív hatással van.

Az iskola 5 alkalmának részvételi díja összesen 15 600 Ft+ ÁFA, összesen 19 500 Ft. Most is nagyon gyakorlatközpontúak leszünk, hiszen a találkozókon:

  • rövid elméleti részt veszünk át
  • gyakorlunk
  • beszélgetünk
  • megosztjuk jók működő tapasztalatainkat
  • tanulunk egymástól, és bátorítjuk egymást
  • meditációban közösen teremtünk

Részvétel szándékodat kérlek, jelezd legkésőbb 2011. január 24-ig,  a tárgymezőbe az UNIVERZUM szót írva, ide kattintva.

Ha többet szeretnél tudni a programról itt még találsz információt!

Szeretettel várlak!

 

Send this to a friend