A hétvégén újra találkoztunk a gyógyító kurzus hallgatóival, és két izgalmas, történésekben dús, teljességérzést hozó napot töltöttünk együtt. Az egyik hallgató a második napon megkérdezte: “És hogyan lehet azt elérni, hogy kapcsolódjunk az ötödik dimenzióval?” A válaszom pedig ez volt:  ” Minden, amit itt eddig közösen csináltunk az ötödik dimenzióval való összekapcsolódásban zajlott.”

Amikor meditációs esteken újra és újra átélem a csodát, és látom, hogy a résztvevőket a program végére eltölti a szeretet, csillog a szemük, lelkileg és fizikailag jól vannak, és meghatódottak, akkor mindig köszönetet mondok az Univerzumnak, hogy átáramolhatott rajtam az energiája, és létrejött  egy gyönyörű tapasztalás. Nem én voltam, aki a csodát létrehozta, és mégis én. Hogyan lehet ez?

„ Én csak egy kis színes ceruza vagyok Isten kezében.”  Ez a mondat  Teréz anyától származik, és pontosan kifejezi, amire gondolok. Nem én vagyok, aki gyógyít, tanít, ír, és kiteljesíti az életet, hanem az Energia, amit magamon keresztül átengedek. Erre mindenki képes, aki vágyat érez, hogy megtalálja a Lélek  útját, megnyílik ennek az energiának, és mindent megtesz annak érdekében, hogy minél több „csatornazajt” eltávolítson önmagából, vagyis a személyiségéből annak érdekében, hogy a Lélek hangja szépen szóljon rajta keresztül.

Este hazaérkezett a párom, és közösen meghallgattunk egy gyönyörű zenét, amelyet ő komponált. „ Nem én voltam” – mondta ő is, és pontosan átéreztem azt a felemelő érzést, amely ilyen esetekben átjárja szívem. A dal annyira szép lett, hogy még álmomban is azt dúdoltam.

„ Az alázatos szellem szabadnak érzi magát, hogy szeressen és önmaga legyen. Nincs semmi mesterséges mérce, aminek meg kell felelnie. Nem vonzódik a külső hatalom jelképeihez. Ez nem azt jelenti, hogy nem lehet büszke arra, ha jó valamiben, vagy nem igyekszik azon, hogy mindent a tőle telhető legjobban tegyen, vagy nem adódik olyan helyzet, hogy őt is ösztökélni kell. – Gary Zukav

Ha fejlődni szeretnél, szívesen emelnéd a rezgésszintedet, és szeretnéd, hogy a szíved vezessen külső elvárások helyett, két értékes programot ajánlok most neked, ahol mindezt megtapasztalhatod.

Az egyik az április 12-én induló

 

VAN-teremtő online kurzus haladóknak

Tavaly tavasszal változni kezdett bennem valami. Elkezdtem egyre inkább érezni, és tapasztalni a VAN-t. Szenvedélyesen magával ragadott a téma, és azóta utazom vele, egyre bővítve az ismereteimet,  egyre többet tapasztalva belőle a saját életemben. Szenvedélyem azóta is olthatatlan, és élvezem a VAN életérzést. Sőt, nemcsak az életérzést, hanem az abból következő tapasztalatokat is, az életem, a lehetőségeim tágulását. Azt tapasztalom, hogy a VAN egyre inkább VAN, ahogy haladok előre. Az összes félelem eltűnik, és csak a bizonyosság van. Bizonyosság a saját erőmben, a Gondviselésben, a jóságban, a szépségben és a bőségben.

A témával kapcsolatban született egy nyári elvonulás, ősszel pedig egy egész napos VAN teremtő nap, amit Veres Krisztával közösen alkottunk meg. 2012 januárjában megszületett a VAN –teremtő online kurzus is, aminek sok hallgatója lett. Most pedig lehetőséged nyílik , hogy utazz velem tovább!

Mitől haladó?

Attól, hogy egyre közelebb kerülünk a VAN magjához, a lényegéhez, és nem attól, hogy bekérjük az előképzettségeid igazolását! Megtapasztalhatod, hogy a teremtőerődnek nincs határa, és az összes eddigi elképzelésedet a jóról tovább álmodhatod és tapasztalhatod.

Ki csatlakozhat?

  • Mindazok, akik elvégezték a VAN- teremtő online kurzust, ha tovább szeretnének emelkedni a témával, és velünk.
  • Azok is, akik a fenti kurzust nem végezték el, de meg szeretnék tapasztalni a VAN-t.
  • A csatlakozásnak egyetlen előfeltétele van: a benned születő vágy, hogy jelentkezz.

Új, négy hetes program indul tehát 2012. április 12-én, csütörtökön.

 

VAN- teremtő

online kurzus HALADÓKNAK

Hogy a nincs helyett a VAN-t érzékeld és éld!

Gyere és csatlakozz hozzánk, hogy megteremtsd a VAN érzését, és megtapasztald fizikai valóságodban is, hogy minden körülötted VAN, és minden a tiéd lehet, amire vágysz.

  • van szerelem
  • van bőség
  • van egészség
  • van szépség
  • van harmónia
  • van egység
  • van bizonyosság

A négy hetes online kurzus alatt:

  • olyan anyagokat (előadás, olvasnivaló, megerősítések és videó) küldök neked, amivel az érzékelésed átalakul, és élni kezded a VAN-t.
  • gyakorlatokat kapsz, amivel folyamatosan emelheted a rezgésszintedet, és teremtőerődet.
  • gyönyörű hanganyagokat kapsz, amit szerelmemmel és alkotótársammal, Csendes Csabával hozunk létre
  • összefoglalom számodra azokat a gondolatokat, amelyek nekem is működnek, amelyek a leginkább segítenek, hogy megteremtsd és éld a VAN-t az életedben.

Az online kurzus díja 6 200 Ft.

Figyelj! Gyorsasági kedvezmény!

Ha legkésőbb március 26-ig jelentkezel, és addig befizeted a díjat,  és benne vagy az első 7 jelentkezőben, a haladó kurzus díja számodra 6 200 Ft helyett most csak 4 900 Ft. 

Az online kurzus alatt lehetőség van arra is, hogy személyesen konzultálj velem, így a saját személyes életedre nézve a kurzus hatékonyságát megnövelheted. 

A programról és a részletekről itt olvashatsz bővebben, és jelentkezhetsz is.

 

Ha pedig személyesen szeretnél tőlem segítséget kapni, akkor szeretettel várlak március 20-án, kedden a következő

Újholdas gyógyító napon.

Az Újhold a holdciklus kezdete, ez az új dolgok elindításának, és a megújulásnak az ideje. Ilyenkor érdemes ránéznünk, hogy mit engedtünk el. Milyen új erő kíván belőlünk megszületni, minek a gyógyulását, kiteljesedését szeretnénk elindítani a növő hold erejével.

“Újhold napja az életünk ritmusában mindig egy megújuló, üres állapotban megjelenő friss energia bejövetelét jelenti. Érdemes naptárunkban mindig követni az Újhold – Telihold ciklust, mert ezzel olyan órához igazítjuk tudatunkat, testünket, amely magas szinten rezeg”- Kiss Balázs Kuno

Várlak:

  • ha bármilyen testi vagy lelki problémád van
  • ha szeretnéd növelni rezgésszintedet
  • ha egy adott helyzetben nem tudod, hogy mit tegyél
  • ha fel szeretnéd gyorsítani fejlődésedet életed bármely területén
  • ha megerősítést kérsz valamire, amit meg szeretnél valósítani
  • ha szeretnéd növelni életenergiádat

A gyógyítás növeli a tudatosságot, és fejlődési irányokat ad, amelyeket jól tudsz használni a betegségmegelőzésben és az öngyógyításban, és életterületeid fejlesztésében is.

Az egyéni ülések kb. 1 és negyed órásak, előre bejelentkezés szükséges.

A gyógyítás részvételi díja most 15 000 Ft helyett kedvezményesen csak 12 500 Ft.

Nagyon érdekes élményben volt részem, mintha a mátrixba kerültem volna. Ez a gyógyítás lényem egy eddig ismeretlen pontjára utaztatott, ahol saját magam pozitív részét tapasztalhatom meg. Azóta is kiegyensúlyozott állapotban vagyok, igyekszem felülről szemlélni az eseményeket és a haladásra koncentrálok. Mindenkinek ajánlom, hogy próbálja ki. “- Réka

Kérlek, részvételi szándékodat jelezd itt, a tárgy mezőbe beírva: ÚJHOLD

E-mailben tájékoztatlak a helyszínről és a részletekről.

 
 „ Aki elérte a valód hatalmat, szeretetben él. A szeretet a lélek energiája. A szeretet az, amely meggyógyítja a személyiséget. Nincs semmi, ami szeretettel nem gyógyítható. Nincsen más, csak a szeretet”- Gary Zukav

 

Szeretettel várlak!

 

Arató Mónika

 

Copyright © Arató Mónika
A Teljesség virága honlap és a Lélekcsemegék bármely szövege szabadon idézhető. Ha kiírod a szerző nevét vagy a www.simratyogaworld.com oldalt is, mint forrást, azt külön megköszönjük Neked.

Send this to a friend