Kaptunk egy üzenetet egy kedves olvasótól, aki a Szakrális szexualitás elvonulásunk kapcsán érdeklődött.

“Sziasztok!

Érdeklődve olvastam a szakrális-szexualitás-elvonulás tábor leírását.

Korábban voltam már hazai és nemzetközi tantra táborban is, hasonló napirenddel.
A tiétekben a szakrális szó ragadott meg, gyakorló keresztény vagyok.

Aztán elolvasva a leírást, nem találtam szakrális tartalmat.

Lehet, hogy nem ugyanazt értjük a szó alatt, ezért, kérlek titeket, segítsetek megtalálni a

szakrális részt is. Szeretettel, Gyuri”

 

Köszönjük Gyurinak a levelet és a kérdést, valóban fontos, amire most igyekszem választ adni.

Gondolkodtam, hogyan is lehetne a legpontosabb és legérthetőbb információkat átadni. A cikkem első fele ezért főleg az energia megértésére koncentrál, és kitérek arra, hogy milyen változásokat tapasztalok én magam az élményben.

Most főleg a kundalini jóga szempontjából közelítem meg a kérdést, és a saját tapasztalásom is főleg ennek mentén fejlődik, bevonzva számos más egyéb olyan nézőpontot, amely szinergikusan tágítja a rálátásomat. A kundalini jóga, egy tantrikus hagyomány. Célja, hogy a gyökércsakrában lévő kundalini energiát felébresszük, ami nem más, mint a tudatosság energiája, és ezt felvezessük csakráról csakrára a koronacsakráig, és az auránkba.

 

„Van egy módja annak, hogy a „számítógépünkkel” közvetlenül rácsatlakozzunk Őrá, a Legnagyobb Számítógépre, és akkor mindennek automatikusan kell működnie. Ez addig nem tud működni, amíg a kundalini, a spirituális ideg, át nem töri a muladharában (gyökércsakrában) levő blokkot, elindul felfelé, és eléri azt a szintet, mely a tudatfeletti a tudatban. „
Yogi Bhajan

 

Tehát, minden, amit teszünk, azért tesszük, hogy kapcsolódjunk a bennünk lévő istenivel, a lelkünkkel. Ez az energia rendezi aztán az életterületeinket is, köztük a szexualitást is, hogy elérjük ebben a lélek szintjét, vagy másképp a tudat feletti szintet, vagy Istent. Ettől válik az élet minden része tudatosabbá, szentté, szakrálissá, örömtelibbé, így a szexualitás is. Ez egy tapasztalati út, teljesen egyéni, hogy ki hogyan fejlődik benne és általa.

A kundalini jógában fehér tantra energiával dolgozunk. Yogi Bhajan, a kundalini jóga mestere ezt tanította róla:

„A tantra jelentése „szőni”. A tudat hosszúság és szélesség szerint mért pontossága. A tantra jóga a férfi-női pólusok egyesítésének módja. A tantra jóga gyakorlása által a tudatalatti és mentális blokkok oldódnak, melyek akadályozzák az egyén képességeinek kibontakoztatását. A tantra a világmindenség fonala. Aki ismeri ezt az energiát, ismeri Isten akaratát.

Háromféle tantra jóga létezik: vörös, fekete és fehér. A vörös tantra jóga fizikai szexuális gyakorlatokat tartalmaz. A fekete tantra jóga célja mások irányítása mentális erő által, vagy az elemek irányítása kifinomult mentális erővel. Egyik sem képezi részét a fehér tantra jógának.

A fehér tantra jógát csak a Mahan Tantrikusok közvetlen felügyelete alatt gyakorolják csoportokban vagy párokban. A csoportos és egyéni energia ellenőrzött alkalmazását jelenti egy testtartás, mantra, koncentráció kitartásán, és az egyén valamint a csoport kommunikációján keresztül a Mahan tantrikus védő aurája alatt.

A fehér tantra jóga célja az ártatlanság visszaszerzése és a tudatalatti tisztaságának megszerzése az egyén polaritásainak és végtelenségének szoros szinkronizálásán keresztül.

A fehér tantra jógában nagy mennyiségben jön létre energia a fizikai és a mentális test megtisztításához. A lélek, mely már tiszta, elkezd a lény létével magával kapcsolatba lépni.”

Fehér tantra képzéseket Európában több helyen tartanak ( pl.Olaszország, Németország), Magyarországon még nem. A fehér tantra gyakorlatait, és meditációit rövidített formában kundalini jóga tanárok is levezethetik, az előírások betartásával. Így hozhatunk létre egy biztonságos teret a gyakorláshoz és a fejlődéshez. Ezeket a gyakorlatokat hívjuk Vénusz krijáknak.

Ilyen gyakorlatokat fogunk végezni többek között, az elvonuláson is. Emellett jógázunk, test- tudat gyakorlatokat végzünk, meditálunk, páros és csoportos feldolgozást végzünk a témában, játszunk, beszélgetünk, hogy ezáltal tisztuljon a megértés, és az egyéni célok, és megtapasztalások. Vörös tantra gyakorlatokat nem végzünk, csak tiszta tudatossággal dolgozunk, tehát sem olyan érintést, sem olyan energiát nem kell adnod, és befogadnod, ami szexuális célzatú.

Saját tapasztalatom az, hogy ahogyan a kundalini energiával fejlődöm, úgy változik a szexualitásom, és a szexualitáshoz kapcsolódó eddigi megtapasztalásaim, amelyek eddig is gyönyörűek, és nagyon emelőek voltak. Alakul át a megtapasztalás. Változik például az együttlét ideje. Sokkal hosszabb időn keresztül úszom az öröm energiájában, hiszen az energiát megtanuljuk irányítani a magasabb tudatosság által. A  csiklói vagy hüvelyi orgazmus már nem olyan fontos, helyette megjelenik egy egész testes gyönyörű élménye, amely telítve van lélek energiával. A  csikló, hüvelyi vagy méhnyaki orgazmus megélése pedig mélyebb, felemelőbb, transzcendens élmény.

A legfontosabb áttörendő blokk a férfiaknál, és a nőknél is a “nem vagyok elég jó” hiedelem, ami férfiaknál bizonyítási kényszerben, nőknél félénkségben, önbizalomhiányban nyilvánul meg a szexuális kapcsolódás során is.

A szexualitás valóban isteni lehet, és ha a szív tisztaságával fonódunk össze, akkor megerősíti a párok kapcsolódását. Az összekapcsolódás alatt az aurák összekeverednek, és eggyé válnak. Amikor a magasabb tudatosság e harmonizált állapotában kapcsolódunk, akkor az együttlét regenerálja a testet, és megújítja a pszichét. A hat érzék által teremtett intuitív energia nagyon erőteljes, és kreativitással ajándékoz meg, hogy minél szebb és felemelőbb legyen az összekapcsolódás élménye.

Összefoglalva tehát a tudat feletti energia és annak tudatos irányítása segít létrehozni azt, hogy megszabadulva a tudatalatti érzelmi és mentális blokkoktól, kristály tisztán, ártatlanul és szívből tudjunk egymáshoz kapcsolódni a szexualitás szentségében. 

 

Ha többet szeretnél tudni a Szakrális szexualitás elvonulásról, olvasd el a részleteket. Május 18- ig még kedvezményesen lehet rá jelentkezni.

 

Korábbi cikkeinket a témában itt találod:

A szexuális energia lélekbe emelése

 

Vénusz kriják- növekedés a szerelem istennőjének energiájában

 

 

Szeretettel,

 

Mónika

 

 

 

 

Send this to a friend