Mikor lesz már végre olyan az életed, amilyennek megálmodtad? Mikor múlik már el ez az állandó libikóka érzés? Egyszer fent, egyszer lent. Az élet mindig visszatérít a szenvedéshez, vagy átbillenhet a mérleghinta az öröm irányába? Érezheted az életet játszótérnek, ha megtanulod átbillenteni a színes mérleghintát. A színes mérleghinta a csakráidat jelenti, és van egy pont, ahol minden átfordul. Elmesélem hogyan…

A legalsó csakránk a gyökércsakra. A színe a vörös. Vérvörös, élet-vörös. Ez egy nagyon- nagyon fontos, és ugyanakkor nagyon- nagyon terhelt hely. Szinte nincs is olyan ember, akinek az a csakrája tökéletesen egészséges lenne. Miért? Mert minden szégyent, amitől legszívesebben a föld alá süllyednénk, jól elrejtünk ebben a csakrában, és ahelyett, hogy bizalommal lennénk az élet és a létezés iránt, hogy az ellát minket minden jóval, inkább azt programozzuk be magunknak tudat alatt, hogy nem érdemeljük meg a bőséget. Képzeld el milyen növény nő ki abból a magból, amit ilyen energiával ültetsz el. Márpedig a magod, önMAGod, ebből az energiamagból növeszted ki, és rajtad áll, hogy milyen kertész leszel, és milyen fát nevelsz.

Aztán jön a tűzközpont, a szenvedély, a szexualitás, intimitás, kreativitás, és a teremtő erő központja, a szakrális csakra. Ez a csakránk is jócskán sérült az elmúlt évszázadok alatt. Takarni kell, szégyellni kell, bűn. Ezek a programok kapcsolódtak hozzá. Ebben nevelkedtünk. Ha otthon nem is, akkor az iskolában biztos. Márpedig az életerőd csak akkor kap újra életre, ha felszabadulsz a régi programok alól, és lobogni kezdesz, mint a narancs láng, ami ennek a csakrának a színe.

Napfonat csakra. A következő lépcsőfok. Úgy látszik az alsó három csakrában rejtettük el a legtöbb negatív programot. Ha egészséges ez a csakrád, akkor ragyogsz, mint a sárga fényű napkorong. Ha kiigazításra vár, akkor gyakran küzdesz önbizalomhiánnyal, gyakran leszel haragos, ingerült, esetleg féltékeny. Nem tudod kijelölni a határaidat. Vagy kihasználnak, vagy meg sem mernek közelíteni.

Szívcsakra. Zöld, megnyugtató, békés. Vagy fájdalommal teli, amit sokan összetörtek? A csakrarendszer közepe, a színes mérleghinta átbillenési pontja. Ha ideáig felemelted a kundalini kígyót, nagy baj már nem történhet. Ha gyógyítod, kiigazodnak a kapcsolataid, szerelemben, családban, barátságban és munkában. Nyitottabbá válsz. Megtanulsz egy magasabb minőségi szinten szeretni. Elsősorban önmagadat, és utána másokat is. Megtapasztalod a békét és az örömet.

Világoskék torokcsakra. Kiigazításra vár, ha nehéz számodra a kommunikáció, nem szívesen engeded ki a hangod, vagy állandó félreértéseid vannak. Ez az önkifejezés központja is, legyen az szavak által, vagy bármilyen alkotásban kibontva.

Harmadik szem csakra, a csodálatos indigókék lélekkapu. Az intuíció központja. Ha valaki nem hajlandó megnyitni, akkor csak az elme szintjén érzékel. Ajándék annak, aki volt annyira bátor, hogy kitisztítsa magát alulról felfelé haladva. Ide kapcsolódik a múlt és a jövő, a bölcsesség, a gondolkodás, emlékezőképesség. Itt tud megszólítania  lelked, és lángra gyújtani a szívedet.

Az ibolya színű koronacsakra összeköt az Éggel, és a végtelennel kívül, és saját végtelenségeddel önmagadon belül. Így tapasztalod meg az egységet. Varázslatos utazás ez, mely egyre magasabbra és magasabbra emel.

Az univerzális energia a csakrákon keresztül lép be a testedbe, és így tudod a magadévá, a részeddé tenni. A csakrák a tudatosság kapui, így ha jelenleg vannak kellemetlen tünetek akár az egészségeddel kapcsolatban, akár különböző életterületeidet illetően, akkor ez arra hívja fel a figyelmed, hogy valami tenned kell a feloldásuk érdekében.

„ A teremtés nem más, mint az energia kiigazítása.” – Neale Donald Walsch

Gyakran kérdezik tőlem, hogy külön- külön is lehet- e foglalkozni a csakrákkal? A válasz igen, a csakrák egy rendszert alkotnak, hiszen szoros együttműködésben állnak egymással, ráadásul párban működnek. Ha emeled a rendszer egyik tagjának az energiáját, akkor a teljes rendszer energiája is emelkedik. Most vasárnap, március 24-én a gyökércsakrával indul egy olyan programsorozat, amely havonta egy napot egy- egy csakrával foglalkozik. Még lehet jelentkezni.

 

EGY NAP ÖNMAGADÉRT

A GYÖKÉRCSAKRA gyógyítása, energiával feltöltése, és újraprogramozása

A gyógyítás és újraprogramozás segít a fizikai világban megállni a helyed, és megteremteni a biztonságos létezés feltételeit, és a bőséget. Innen indul a kundalini tűzkígyó, amely az élet- és teremtőerőt emeli csakráról- csakrára, egyre magasabbra benned.

Ha március 22-ig jelentkezel, még 2 000 Ft kedvezményt is kapsz a nap árából. Olvass a Gyökércsakra napról bővebben itt!

Ha többet szeretné tudni még a csakrákról, és arról, hogyan végezhetsz teljes nagytakarítást bennük, akkor olvass tovább itt!

Jó megtapasztalni mélyebbről is a színeket. Jó átsétálni a szivárványhídon, ami az önazonos, félelem nélküli létbe vezet. Jó hazatérni, ahol végleg megszűnik minden elkülönülés. Az otthon a végtelen szeretetenergiától való elkülönés végét jelenti. Nem véletlenül vágyunk olyan sokan haza. Jövő héten, március 27-én Teliholdkor várlak

 

Az átkelés a Szivárványhídon

gyógyító és meditációs esten.

Ezen az esten:

  • megnézzük, hogy milyen érzések, és gondolatformák tartanak még bennünket régi kereteink között
  • szeretettel elengedjük őket
  • meggyógyítjuk az utánuk maradó lenyomatokat az energiamintázatunkban
  • meditációban megtapasztaljuk, hogy milyen keretek nélkül, mégis biztonságban létezni
  • behívunk olyan őserőket, amelyek megerősítenek bennünket az úton jártunkban
  • átsétálunk a Szivárványhídon, ami az új energiába, a Fénybe, és a szeretetbe vezet

Időpont: Március 27. szerda, 18.00-tól 20.30-ig

Helyszín: Budapest XII. kerület, Arató köz 1.

Részvételi díj: 4 400 Ft

Kedvezményes előjelentkezési lehetőség! 

Ha jelentkezésedet március 22 -ig jelzed felénk, és befizeted a részvételi díjat, akkor 4 400 Ft helyett 3 900 Ft-ért biztosítjuk a helyet számodra.

Jelentkezésedet kérjük itt jelezd: jelentkezem@simratyogaworld.com. A tárgymezőbe kérünk írd be: Szivárványhíd

A programról itt olvashatsz bővebben!

Ha már színeknél tartunk sok szeretettel ajánlom Bozó Edit Liza programját, amin én is részt veszek.

 

Mandalafestés – lelkünk képei selymen 

Április 27-28. szombat-vasárnap, 10-17 óráig.

Selyemre festeni, élvezni a gyönyörű színeket, anyagokat, belemerülni a selymen futó festékek játékába – ez önmagában is csodálatos élmény, élvezet és öröm. Selyemre mandalát festeni – könnyed, játékos, és egyben meditatív és gyógyító tevékenység. Az elkészült mandala kép varázskép – a középre, lelkünkre találás útját közvetíti számunkra.

A tanfolyam felépítése:

1. nap: Ismerkedő kör után meditáció, melyben önmagunkra és a színekre hangolódunk. A következőkben megismerkedünk a selyemfestés alapvető eszközeivel, különleges tulajdonságaival játékos gyakorlatok során. Festünk száraz és nedves selyemre, kontúrozunk, játszunk, és felfedezzük a lehetőségeket, amelyek a selyem, a festékek, a só és a víz használatával tárulnak elénk. Előbb kisebb (kb. A/4-es) méretben dolgozunk, aztán kendők, sálak, ablakképek is készülhetnek. Hagyományos csakra mandala minták alapján is lehet majd festeni. A nap végén megnézzük, mire jutottunk.

2. nap: Meditáció után a mandalák alap formáit vizsgáljuk, rajzoljuk, ráhangolódunk, érzékeljük. Utána egyszerű módszerek alapján mindenki megrajzolja saját mandala képét. A már megismert kontúrozós technika segítségével selyemre festés következik, ehhez többnyire 25 cm átmérőjű ablakképet használunk. A nap végére mindenkinek elkészül a saját mandalája és birtokában lesz a módszer, ami alapján önállóan is rajzolhat és festhet selyem mandalákat. Az elkészült kép még sokáig “beszél” alkotójának, segít a középpont körüli táncban.

A tanfolyam részvételi díja: 14000 Ft.

A felhasznált anyagok költsége ezen felül fizetendő, kb. 3-5000 Ft. (A/4-es 400Ft, sál 1800Ft, stb.)

A tanfolyamot vezeti Bozó Edit Liza www.selyemfestes.com 

Jelentkezni itt tudsz: edit.bozo@gmail.com, a tárgysorba írd be: Április 27-28.

 

Szeretettel,

 

Arató Mónika

 

Send this to a friend