Írtam már róla korábban is, ennek az évnek feladata az egyensúly kialakítása, és annak rögzítése.

Ahhoz, hogy jól, és eredményesen tudj teremteni nagyon fontos, hogy minél többetjelenlét próbálj meg a jelenben létezni. Minél erőteljesebb a jelenléted, annál finomabban vagy képes érezni a külvilágban jelen lévő támogató energiákat, és annál inkább meghallod az intuíciódat. Ha azt érzékeled, hogy a külvilág dermedt, nem mozdul, kívül nem történik semmi, akkor dolgozz belül, magadon. A lényeg, hogy ne add fel a szándékod. A jelenlét állapotában azt is könnyen érzékeled, ha a külvilágban támogató energiák érkeznek. Ekkor tegyél a szándékaid megvalósításáért kívül, a külvilágban, és állítsd be újra a helyzetnek megfelelő egyensúlyt a külső és a belső világ között.

Talán te is azt tapasztalod, mint én, hogy mostanában a nagyon mozgalmas és csendes napok váltogatják egymást. Az egyik nap rengeteg dolog történik, ami közelebb visz a céljaidhoz, a másik nap látszólag semmi. Egyik nap aktivitás, másik nap vákuum, üresség, csend. Félünk a csendtől és a látszólagos mozdulatlanságtól, mert azt gondoljuk, hogy a teremtést csak mi mozdítjuk.

De mi is történik a vákuumban valójában? Egy mesét, történetet szeretnék neked továbbítani, amit Yogi Bhajan tanított. Engem nagyon megérintett évekkel ezelőtt, mikor először olvastam.

A történet szerint van két barát. Az egyikük megkéri a másikat, hogy tartson vele, és leülnek egy fügefa alá. A gyümölcsök hullanak le a fáról. Ez egy nagy, óriási fa, mely árnyékot ad.

A másik barát megkérdezi: – Mit akarsz csinálni?

– Ma az a nap van, amikor mindketten elhatározzuk, hogy nem lesznek gondolataink. Sem negatív, sem pozitív. Csak gondolattalanság.  Légy csendben!

Dél körül odaérkezett egy szekérrel utazó ember Meglátta a fügefát, és azt mondta: – Jó árnyék van itt, hadd pihenjek.

Kivette a vizét és ennivalóját, és azt mondta a barátoknak: – Fiúk, ti csak itt ültök, vagy szeretnétek velem osztozni?

Ők nem mondtak semmit, sem negatívat, sem pozitívat. Azt mondta az ember: – Gyerünk fiúk!

Így ő megosztotta velük a kenyeret és sajtot, ami nála volt, majd vajat, tejet, vizet, és gyümölcsöt is adott nekik. Ők csak nézte egymásra, és nem mondtak semmit. Ettek, mert éhesek voltak.

Este egy karaván haladt el mellettük. – Oh, ez egy jó hely, hogy menedéket találjunk.

Így ők is letelepedtek. Gyújtottak egy hatalmas tüzet. A máglya mindenkit melegített. Ők is látták, hogy két ember üldögél ott, lengén öltözve. Így tettek néhány pokrócot köréjük, és etették őket. A két barát nem kérdezett egy szót sem, és nem is válaszoltak. Következő reggel, amikor elment a karaván, otthagytak számukra egy csomó ételt, takarókat, és egyéb dolgokat. Ők csak egymásra néztek, és nem mondtak semmit.

Eltelt egy hónap, és végül megtörték a csendet.  Az egyik férfi azt kérdezte: – Mi történik?

A másik azt mondta: – Elmondod nekem?

– Te mondod el énnekem.

– Ez Isten kegyelmének megnyilvánulása, hogy most többet ettünk, mint amikor a hétköznapi életünket éljük.

– Melyik élet ez?

– Ez a gondolattalan elégedettség élete.

– Gondolod, hogy minden így fog történni, mint most? Ne is pocsékoljuk tovább a szavainkat!

És belementek újra a csendbe.

Egy újabb hónap telt el, sok hónap egymás után. Egymásra néztek, hogy mit gondolnak, mi történik.

Hat hónap alatt nem volt egy rövid idő sem, amikor ne lett volna ételük, ne lett volna kényelmük, és csak ültek ott. Ahogy a karavánok, és utazók elhaladtak, az terjedt róluk az emberek között: van két fickó, nem beszélnek, csak ülnek csendben, és fénylenek, mint az Isten éjjel. Fénylenek nap közben is. Bárki, aki rájuk néz, nagyon szerencséssé válik.

FaÍgy egy reggel 200 ember ülte őket körül. Nem kérdeztek semmit továbbra sem. Nem is válaszoltak. Soha nem mondtak semmit. Néhány ember felállt, és elment. Néhányan elmentek, néhányan érkeztek. Végül egy egész város épült a fa és a két fickó köré. Az emberek főztek, tüzet raktak estére. Majd kezdték sejteni, hogy hamarosan megérkezik a monszun. Így gyorsan építettek egy menedékhelyet. A két barát egymásra nézett, nem mondtak semmit.

A menedékhely templommá vált, rengeteg emberrel. Az éj közepén az egyik barát azt mondta a másiknak: – Kezd most már túl sokká válni. A másik nem mondott semmit. Így fogták a pokrócukat és elmentek. Egy hét múlva azt mondták: – Menjünk, nézzük meg mi történik! Leváltották a ruhájukat, és így álruhában nagyon másként néztek ki. Odamentek a fához, és látták az embereket beszélgetni. Az emberek azt mesélték: – Éjjel egy angyal jött hintóval, és felvitte a két férfit a Mennybe.

Ez valami olyan történet, amit korábban soha nem hallottak, és ráadásul róluk szólt. Volt ott étel, gyümölcs, és minden, ami a világon létezik. Amikor hazamentek, beszélgetni kezdtek. Az egyik azt mondta a másiknak: – Te bölcsebb vagy, mint én. Mondd el, mi történik?

– Láttad a rejtélyt.

– Igen, láttam a rejtélyt, de miért volt ott ez a rejtély?

– A csend rejtélyeket hoz.

–  Nos, volt rejtély, ez igaz.

– A rejtély bőséget hoz, mert kíváncsiságot teremt.

Így a probléma az életedben az, hogy túl sokat beszélsz.

Légy inkább többet csendben, figyelj befelé, ismerd meg azt a hatalmas Univerzumot, ami benned él, és engedd, hogy a dolgok eljöjjenek hozzád!

Képzeld el, és éld át az érzést, hogy már pontosan tudod, hogy ki vagy, mire születtél. Mindennek megvalósítására már megszületett benned a terv, és el is kezdted megvalósítani, a teremtés egy könnyed áramlásban történik. Életed minden tapasztalásához megfelelő ritmusban kapcsolódsz. Megfelelő ritmusban váltogatod a belső és a külső világra figyelést. Éber vagy. Végtelen örömet ad számodra így minden egyes megélt pillanat. A valódi teljesség érzését, bizonyosságot, bátorságot és nyugalmat, hiszen pontosan érzékeled, hogy áldott az utad, és te magad is.

Csak engeded a jelenléted megnyilvánulni, és ez csodás megtapasztalásokat, elismerést, és kegyelmet hoz számodra. A jelenléted nem más, mint a ragyogásod, amely olyan, mint egy Eleven Gyémánt, az aurád és a pszicho magnetikus meződ ereje és minősége. Ez az a minőség, amin keresztül megtestesíted az Igaz Önvalódat.

Próbáld ki, milyen így létezni, és teremteni!

Szeretettel,

Arató Mónika

Send this to a friend