Egyszer volt, hol nem volt egyszer egy gyönyörű hintó, ami pontosan a  számodra készült, hogy végigkísérjen az életeden. Kényelmes ülés készült rá a hintó hajtóra számára, és négy csodálatos paripa volt elé befogva… Tegyük csak ezt a mesét gyorsan jelen időbe, és tételezzük fel, hogy nem is mese, hanem ez a valóság. Te vagy a fogathajtó, akinek a kocsija elé négy ló van befogva. Az egyik közülük biztosan tudja, hogy merre van a jó irány, de az ő szándékát arról, hogy merre akar menni, csak akkor hallod meg, ha a rezgésszintjére hangolódtál.

A többi három ló kicsit egyértelműbb jeleket küldd feléd, velük csak az a gond, hogy néha teljesen ellentétes irányba akarnak menni. Az egyik közülük a fizikai testedet jelképezi, és a fizikai valóságodat. A másik az érzelemtested vagy asztráltested ( vagy ahogy Eckhart Tolle nevezi, a fájdalomtested). A harmadik pedig a mentális tested, amely a gondolataid világát jeleníti meg. A három ló időnként megbokrosodik, teljesen irányíthatatlannak tűnik, és van olyan helyzet is, hogy hárman három fele szaladnának.

Hova tart akkor a fogatod? Hova fogsz jutni, és mennyi idő alatt, ha az utóbbi három lónak adod az irányítást? Sikert akkor érhetsz el, ha a három lovat megneveled, és erősen tartod a kezedben a szárat. Visszatereled elkóborló gondolataidat a napos oldalra, lecsillapítod érzelmeid vad óceánjának hullámait, és rendszeresen teszel valamit fizikai világod rendben tartásáért. Ezt nevezzük tudatosságnak.

Mindez azonban még nem elég ahhoz, hogy megértsd a rejtélyt, amit a negyedik, titokzatos paripa őriz. Ő a Lelkedet képviseli, aki valójában tudja, hogy ki vagy, és hogy merre kell menned. Őt befelé, önmagadba utazva ismerheted meg. Ha elengeded a félelmeidet, és megtanulod követni őt, akkor érted meg, hogy minden eddiginél színesebb és értékesebb lehet az életed.

Most két olyan képzésen is részt vehetsz, amely a Lelkedhez vezet. Január 11-én, most pénteken, Újholdkor indul az

 

Összekapcsolódás a Lelkeddel”

online kurzus

A Lélek egységre, boldogságra, összhangra vágyik. Ami ettől eltávolít, az mind személyiségszintű blokk vagy ellenállás. Amennyiben sikerül a személyiségedet a Lélek rezgésszintjére hangolnod, akkor eltűnik az életedből a szenvedés, és megélheted a teljességet és a boldogságot.

Ez az online kurzus 4 leckén keresztül kísér, hogy megmutassa neked azt a belső erőt, amely képes minden döntésednél a Lélek rezgésszintjét választani, és ezzel elvezetni a szeretet megtapasztalásához a szenvedés helyett. Ha megérted, hogy milyen egyszerű ez alapján az iránytű alapján választanod, akkor már csak gyakorolnod kell, és mesterévé válsz a teremtésnek.

 

A négy hetes online kurzus alatt:

  • olyan anyagokat küldök neked, amelyek segítségével megtapasztalhatod a Lélek dimenziót
  • gyakorlatokat kapsz, amivel folyamatosan emelheted a rezgésszintedet, és teremtőerődet
  • megkapod azt az iránytűt, amivel minden helyzetben jól tudsz majd dönteni, és ami a szeretet felé vezet
  • összefoglalom számodra azokat a gondolatokat, amelyek nekem is működnek, amelyek a leginkább segítenek.

 

Az online kurzus szerkezete:

  • 4 hét
  • 4 lecke
  • 4 gyakorlat
  • megerősítések
  • mindennapi teremtő gyakorlatok
  • hanganyag
  • saját személyes történeteim, mint segítségek

Az online kurzus díja 6 200 Ft.

A személyes konzultációt az alábbiak szerint veheted igénybe:

Lélek – csomag: 4 hét, 4 lecke, 4 gyakorlat, megerősítések, mindennapi VAN teremtő gyakorlatok, hanganyag, és saját személyes történeteim, mint segítségek, + személyes visszajelzés e-mailben 2 alkalommal (az általad megválasztott időben). A visszajelzéseim alapján könnyebben távolíthatod el személyiségszintű blokkjaidat, és találhatsz el a Lelkedhez.

A Lélek csomag díja: alapdíj (6 200 Ft) + 2 000 Ft, azaz összesen 8 200 Ft

Jelentkezz tehát, a tárgysorba beírva “ÖSSZEKAPCSOLÓDÁS”, itt: jelentkezem@simratyogaworld.com

A levélben írd meg: teljes nevedet, és azt is, hogy melyik csomagot kívánod megrendelni (alap, vagy Lélek).

A másik lehetőség, amivel személyes részvétellel, játékosan, és csoportban tanulhatsz a

 

Belső erő” meditációs iskola

Belépés a lélek birodalmába, avagy meditáció felsőfokon

Létezik egy birodalom, a lélek birodalma,…, ami valójában a természetnek csak egy további, azaz ötödik tartománya. Az ebbe a birodalomba való belépés ugyanolyan természetes folyamat, mint amikor a fejlődő élet az evolúció során a természet egyik birodalmából a másikba átlép.”- Alice A. Bailey

A lélekhez vezető egyik leggyorsabb út a meditáció. Az Alice Bailey által ajánlott meditációs módszer az egyik leghatékonyabb útja annak, hogy életünket a vágyott irányban, tudatosan alakítsuk.

A meditációs iskolában Alice módszerének segítségével lehetőséget teremtünk a lelkünkkel való összekapcsolódásra, és a kapcsolat előhívására, bármikor, mikor csak szeretnénk.

A következő meditációs iskola 2013. február 16- án, szombaton indul, kéthetente (a második és ötödik találkozó kivételével), szombaton délutánonként (illetve az egyik alkalommal vasárnap), 15.30-17.30 óráig találkozunk.

Akik végig mennek a folyamaton, tudatosságuk egy magasabb szintjére érkeznek meg, ahol mindaz, ami a lelkükből fakad, érzékelhetőbbé válik önmaguk, és mások számára is. Belső erőnk életre kel, és lehetővé teszi, hogy eddig ismert képességeinket túlhaladva megvalósítsuk önmagunkat. Mindezt játékos formában gyakoroljuk, fantáziánk, kreativitásunk és intuíciónk ébresztésével.

A meditációs iskola teljes díja 25 000 Ft

 

Gyorsasági Kedvezmény!

Amennyiben jelentkezésedet 2013. január 11. Újholdig jelzed, és befizeted a részvételi díjat, számodra a teljes kurzus, öt találkozóval 25 000 Ft csak 19 500 Ft!!

A programra jelentkezni a jelentkezem@simratyogaworld.com e-mail címen tudsz, a tárgy mezőbe írd be kérlek: Belső erő

A „Belső erő” meditációs iskoláról itt olvashatsz bővebben!

Az életed az általad vágyott módon megváltoztathatod. Szóval csatold be a biztonsági övedet, mert gyorsítunk…!!

 

Szeretettel várlak!

 

Arató Mónika

 

Copyright © Arató Mónika és Csendes Csaba

A Teljesség virága honlap és a Lélekcsemegék bármely szövege szabadon idézhető. Ha kiírod a szerző nevét vagy a www.simratyogaworld.com oldalt is, mint forrást, azt külön megköszönjük Neked.Az űrlap alja

Send this to a friend